2014. június 25.

Anthony Horowitz: A selyemház titka

Új Sherlock Holmes regény

Újra a Baker Streeten járhatunk Anthony Horowitz jóvoltából.  Kicsit félve kezdtem olvasni, mert egy klasszikust újra éleszteni nem kis vállalkozás. Arról nem is beszélve, hogy Horowitz eddigi írói ténykedése nem éppen ebben az irodalmi sávban mozgott. Azt kell mondjam jó ötlet volt. Mint ahogy az is, hogy Horowitzra bízták ezt a feladatot.
Persze nem egy újabb Doyle kopi, hanem inkább  egy homage á, Watson visszaemlékezéséből.
Jó kis szövevényes, összeesküvésdús, akciógazdag agyalgatásokkal, rejtvényekkel teli krimi.
Holmes és Watson  figurája nagyon helytálló. Nem  mondom, hogy tökéletesen fedi a doyle-i és a horowitzi alakok körvonala egymást, de nincs is okom méricskélni, egyrészt mert igen méltón hűen idézi meg őket  és mert teljesen lekötött a könyv figurástól, cselekményestől.
Mivel reneszánszát éri Sherlock figurájának a különböző megjelenítése (némelyik nagyon is jól sikerült interpretáció),  így számomra nagyon jóleső volt , hogy ragaszkodott Horowitz az eredeti figurák jellemzőihez, főleg, mert jól is sikerült neki a klónozás.


2014. június 24.

Arnaldur Indridason: Hideg nyomon

(Erlendur felügyelő 7.)

Erlendurnak  ezúttal egy gyerekgyilkosságot kell felderítenie.

Többszörös nehézterep vár rá a nyomozás alatt, mert egyrészt a kisfiú kínai volt így a jelenlévő rasszizmus súlyosbítja a esetet, másrészt a gyerek családja sem könnyíti meg a dolgát, persze okuk van a rejtőzködésre meg a titkolózásra. Mindezen nehézségek ellenére ,és persze a saját családi bonyodalmai közepette egy igencsak meglepő kimenetelű nyomozás végére tesz pontot. Pontot?

2014. június 20.

VB

Szemelvény a szakértői rovatunkból

A fociról alig tudok valamit. Annyira alig, hogy az statisztikailag semminek számít, viszont azt megfigyeltem az önkéntes  kényszermeccsnézések alatt, hogy mindig (MINDIG!) nők veszik észre a lelátón, ha a kamera veszi őket  
Következtetés:  elutaznak Brazíliába, megveszik a méregdrága helyjegyet, ott vannak egy világeseményen, ami csak négy évente van.  És a  nők a kivetítőt nézik.

Köszönöm a figyelmet. 

A következő élő bejelentkezésig nézzenek reklámot felvételről.

Michael Hjorth – Hans Rosenfeldt: Ingovány

(Sebastian Bergman 1.)
Na megint egy jó skandikrimi. Minden van, ami a műfaj receptje előír: elcseszett életű nyomozó, (ami itt kicsit alternatívan értendő) jó és rossz oldali szereplők magánéleti háttérszálai, csavaros krimivonulat… persze azért mert megvannak
A pontos hozzávalók  ellenére kicsit sem  kommersz, hisz olvastatja magát, húz egyre tovább a sztori.


Bergman a zavaros magánéletű és egy személyes tragédia okán a munkáját elhagyó kriminálpszichológus vezeti végig az olvasót egy olyan nyomozói oldalról többszereplős nyomozáson, ahol lassan és többszöri kerülő úton eljut a férfihoz, aki nem gyilkos de ez még nem a vége, mert ami mindezen túl van, na az az igazi csattanó.

Nick Hornby: Fociláz

Nick Hornby könyveit szeretem. Azt is ahogy meg azt is amit ír.  Most meg ugye a VB.  Gondoltam  micsoda páratlan alkalom ezt a könyvet elolvasni. Mondhatnám jók a kozmikus jelek. Meg az is megfordult a fejemben, hogy majd jól teleolvasom magam focis ismeretekkel és majd váratlan pillanatokban egy egy meccs alatt brillírozok a család hímnemű  focigurujai előtt. Na ja! Ezzel szemben a könyv a hetvenes-nyolcvanas  évek angol futballjáról, abból is az Arsenalról, de méginkább a szurkolóiról szólt. Pontosabban egy bizonyos szurkolójáról, aki megtestesíti A SZURKOLÓT. Persze ennek igazából örülök , mert pont nem érdekelt volna valami futball-enciklopédia, viszont az,  ahogy a könyvbéli kissráckorú  Nick, a zavaros családi és egyéb , ami aztán el sem hagyja többet.  Fokozatosan hozzánő , olykor lemarad máskor meg túlnövi , átszövi a kapcsolatait jobbá vagy kevésbé jobbá teszi azokat, egyenesen megszállottságig szerelmese lesz a labdarúgásnak, életérzéssé változik benne, az nagyon is kedvemre való volt. Nem ez lesz a kedvenc Hornby könyvem, (legyen bármilyen kultusztagadás is fociirodalmi körökben) de így sokadikra el tudom helyezni az egyszeri olvasós jó, hogy olvastamok  közé.

2014. június 17.

Esterházy Péter : Egyszerű történet vessző száz oldal - a Márk-változat

Isteni. (és gyerekes) Mondhatnám, de nem én mondom, hanem maga EP, mert itt a szembenálló szavakkal , mit szavakkal, tettekkel maga az Isten kardozik vessző száz és tényleg száz oldalon, persze azért kicsit nem százas ez sem mert szinte meglepően rövid , fegyelmezett mondatokból áll és az elhajlás tényleg csak a végén , de az is alig viszont nyomatékkal.
Először azt hittem olvasóetetés a flexibilitás mentes, de mégis ruganyos mondatok egymásutánja, de hamar kiderült, hogy itt most lesz történet meg minden. Mert a százoldalas trilógiaközép az nagyon hasonlít emlékeim szerinti a kezdetben volt regénykedésidőben a jóöregkis Fancsikóék el-beszélgetéseihez.
Persze ez kicsit sem baj, sőt! mert úgy tűnik, ennek van most az ideje és ha ennek, hát ennek. Én úgy utazok, ahogy EP vezet. Ha most olyan úton mentünk, aminek volt eleje meg vége, még ha ezt tagadtatja is Pilinszkyvel, Mert azért az ne higgye senki, hogy nem szólt bele más ebbe a regénybe írói akaratból meg emlékezetből, de főleg Isten az, aki bele-bele szól, még akkor is ha néma vagy egyenesen már nincs is aki közvetítse.

Szóval ez a száz oldal vessző változatok  Mátés középrésze ugyan tényleg majdnempontszázas és ebből kifolyólag hamarolvasi, máris beállok a megállóba, ahol a következőszázra fel lehet ugrani, legyen az majd olyan amilyennek lennie kell. Vakon befizetek rá.

Agatha Christie: A karácsonyi puding

Ez egy nyerő hatos dobás. Aminek keretében kiderül, hogy: 
1. Puding próbája az evés, majd az etetés. Poirot ráharap a gyémántra és egy viccgyilkosságnak látszó ellengyilkosság utánzattal ugratja ki a gyávanyulat a pudingból. 
.
 
2. Tekeri, keveri a kicsodamicsodát, majd amikor már…. , akkor színrelép Jágó.
 
.
 
3. Nem minden kutya ugat amelyik harap. Pedig de. Vagy mégsem? Vagy mégis? Na jó. Majd Poirot elmagyarázza.
 
.
 
4. 5. 2x is bizonyosságot nyer, hogy bizony vannak Örökös kriminális problémák .
 
végül
 
6.Miss Marple agyal. És ha ő elkezd agyalni, azt tudjuk, hogy az agyalások legagyalásabbika.

Szabó Magda: Mózes egy, huszonkettő

Egy perpetuum mobile szerű családi életkép kiragadott szakaszai. Olykor hátra, olykor előretekintéssel, a családtagok különböző szemléletéből eredő ellentétektől átszőve. Nem élhetjük másban a saját életünket. Sem visszahatólag, sem a jövőre nézve. Semmivel sem kegyetlenebb dolog a beletörődésből fakadó flusztráció kivetítése másra, mint a kitörés érdekében figyelmenkívül hagyni mindent, mindenkit. Egyik legjobb könyve Szabó Magdának.


2014. június 16.

M.C.Beaton:Hamish Macbeth és a kannibál homárok

Macbeth a kicsit sem szimpatikus helyi rendőrt helyettesíti a kicsit sem szimpatikus szomszédos faluba,  a kicsit sem szimpatikus lakóival együtt. Illetve egy szimpatikus személy mégiscsak akad Jenny Lovelace, a helyi festőnő, akivel a szimpátia többszörös ágybabújásig fokozódik. Szegény tisztességes Macbeth már már azon gondolkodik, hogy a nagy szimpátia végett tisztességes lenne megkérni a hölgy kezét, de a dolgokba beleszól, pontosabban beleeszik néhány homár. Mégpontosabban nem a dolgokba esznek bele, hanem kimondottan a nagy közutálatnak örvendő Mr Mainwaringetbe. De mit beleesznek, egyenesen tisztára szopogatják a csontját.
Ott áll Macbeth egy kölcsönfalu kölcsönbűnügyével, meg a dilemmával, hogy a lánykérés előtti többszörös együtthálás mennyire illik egy rendes rendőrhöz és úriemberhez. aztán ezt a problémát a gyanúsítottak körének a kompromittált hölgyre való kiterjesztésével el is napolja.
Természetesen többen gyanúba keverednek és ez nem könnyíti meg h
Hamish dolgát, mint ahogy az sem, hogy megjelenik Blair főfelügyelő, akiről tudvalevő, hogy szereti más fényében füröszteni magát. nyilván a rutinos HM olvasóknak nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy Hamish ezt az ügyet is megoldja és Blair főfelügyelő ezt a sikert is megpróbálja kisajátítani.
Hogy a történet teljes legyen természetesen megjelenik Priscilla is a végére, hogy belengesse a szokásos húzd meg-ereszd meg lebegtetett szerelmi szálat.

2014. június 15.

Elena Ferrante: Amikor elhagytak

Olga a középszerű olasz háziasszony  ül szépen a langyosan csordogáló házasságában. 
Két gyerek, kutya, jóképű és sikeres férj. Ugyan voltak már zökkenők, de semmi komoly. Most azonban minden előjel nélkül egy nap közli vele a férje, hogy elhagyja. Hirtelen feje tetejére áll minden. Összezavarodnak a kényelmes megszokások .  Zuhanórepülésbe kezd Olgában a nő, és magával rántja az embert, az anyát…  Végtelen nagy mélység felé tart és meg sem áll, amíg egy hatalmas koppanással le nem ér az aljáig. na de a zuhanás alatta  pánikszerű kapálózás, vagdalkozás és kapaszkodási kísérletek közben hol magán szakít fel régi és újabb sebeket, hol a körülötte lévőket horzsolja, tépi.  Viszont ezt a nagysebességgel  lefelé tartó szakaszban észre sem veszi, amikor leér , akkor szembesül, hogy micsoda pusztítás történt.
 Hihetetlen érzelmi hatóerővel mutatja be Ferrante ezt a röppályát. Sokszor nem is tudja az olvasó, hogy kit utál jobban. A könnyedén kiszálló férjet aki  eléggé öncélúan szállt át egy másik életbe vagy az irányító nélküli robogó vonatban  hagyott feleséget.  Persze könnyű lenne a pálya széléről bekiabálni, hogy szedd össze magad meg rúgd már fel, mert persze indokolt lenne mindkettő, na de ilyen érzelmihurrikánon nem hiszem, hogy áthatolna a hang. A belső tüzet kívülről nem lehet oltani, esetleg óvón körbehomokzsákozni, hogy ne terjedjen amíg el nem hamvad belülről az ami táplálja.


Hát ez így most nem lett valami könyvajánló jellegű, de aki bírja a pokoltűz perzselte olvasási állapotot , annak nagyon ajánlom, mert ez a könyv olyan őszinte, hogy az már szinte regényes. 

 Azzal most nem foglalkozok, hogy a könyv írója valójában nő vagy női álnéven író férfi. Egyrészt ezt a témát már szétszedték, másrészt ingadozok jómagam is, hisz a női szempont mélysége eléggé nagy témaismeretre vall, máskülönben meg az itt ott elpattanó vulgárisabb szóhasználat olykor maszkulin megközelítést sugall.  Amúgy meg ezek is inkább sztereotípiák, meg igazából mindegy is.  Ez egy jó könyv. Még így újra olvasva is.

2014. június 13.

Jussi Adler-Olsen : Fácángyilkosok


(Q-ügyosztály 2)
A Nyomtalanul  c. előző könyvből megismert, a társa elvesztésétől kissé megroggyant nyomozó Mork, és segítője aki szintén fura figura, az arab származású Assad, újra  felkapnak egy régi ügy kapcsán egy szálat. Elég magas körökbe vezetnek a lassacskán felcsipegetett nyomok, ahol vezető politikusoktól kezdve meghatározó gazdasági szereplőkig sokan vannak benne a korrupciótól és a betegesen gonosz szórakozásokat űző csapatban, és hamarosan körvonalazódik, hogy nem egy mezei gyilkosságsorozatról van szó. Sokkal inkább egy különösen kegyetlen játék  részletei és szereplői kapnak kontúrt. Csak erős idegzetűeknek ajánlom, mert tényleg űbermocsok, ami a felszínre kerül.

Alice Munro: Asszonyok, lányok élete

A lányok élete nem könnyű 
Főleg abban a korban, társadalmi és szűkebb populációban, amit megidézett Munro. Az addigi uralkodó felfogás a női szerepről nehezen viselte a változást. 

Az asszonyok élete sem fenékig mese.
 

De akkor valami elindult. Döcögősen, csikorogva, de megállíthatatlanul.
 
Amennyiben ez a regény önéletrajzi, úgy tiszteletem Munronak, mert a női mivoltában a ki nem mondott legbelsőbb monologizálás szintjéig kitárulkozó, de nem közönséges. A megidézett korban, azon belül is egy hasonlóan zárt lakóközösségben a nők sorsa, sőt, maga a mai értelembe vett nőiesség erős konvenciók által korlátok közé szorított térben mozoghatott. Éppen kibontakozóban volt a női egyenjogúság, de még izgalmas, idegen, kritikus és gunyoros szituációk váltogatták egymást a határok feszegetése okán. Ezért sokszor zavarba ejtő szituációk alakultak ki az eddig át nem élt, ismeretlen helyzetekben. Sokszor túlkapásokba esve, megtapasztalva az elképzelt korlátnélküliséget, volt akit beszippantott ez a világ, de volt aki megtalálta azt a helyet, ahol kitörve az addigi karámból, de nem elvadulva megtalálta rálelt arra az útra amivel tovább tudott lépni.
 
Valamiért nekem Doctorow jut róla eszembe. Talán a kor szelleme. Mert hogy akkoriban elég nagy változások voltak a társadalom minden szegmensében.


Lázár Ervin: A fehér tigris

Sok hasonló témájú remek könyv van az irodalmi palettán, mégis azt gondolom,Lázár Ervin benne van a top 10-ben. A meséi verhetetlenek, a felnőttmeséi meg veretesek. Könnyedén mesél fajsúlyos dolgokról. Mint most is. 
A fehér tigris egy komoly mese nagyoknak és nagyratörőknek. A hatalombirtoklás metamorfózisa. Vigyázat, a tigris csak harap, de csak amíg nem eteted önmagaddal.Onnantól meg emészt.

2014. június 11.

Lázár Ervin: A Hétfejű Tündér

„A lábam gacsos volt, a hasam hordóhas, a fejem úritök, az orrom ocsmonda, egyik szemem balra nézett, másik szemem jobbra nézett, hívtak emiatt kancsalnak, bandzsalnak, sandának, bandzsának, kancsinak, bandzsinak, árokba nézőnek; tyúkmellem volt, suta voltam, fülem, mint az elefánté, harcsaszám volt, puklis karom, a termetem girbegurba. ”


Kész hasonlattár és szinonima szótár, pedig csak egy mondat!:)
Mesegyűjtemény minden korosztálynak, minden időben, minden mennyiségben.

Roberto Bolano: Éjszaka Chilében

Fura módon jutottam el a chilei éjszakába. Igazából nem is csak Chile és nem is csak éjszaka. Inkább egy irodalmárból lett kritikus utolsó elbeszélése a halála előtt. Valami gyónásféle Urrutia atya szájából, ami a forradalmi zavargások Chiléjének és a szellemiségének pontosabban a politikai, kulturális és vallási környezetnek a felelevenítése egy haldokló monológjával. Remek formát talált Bolano, hogy egy önmagával konfrontálódó lelkiismeretet hagyjon a szövegben elszabadulni. Hol beismerésig fokozni, hol az olvasó által feloldást várni a történetet alakító ráható események vagy éppen jó vagy rossz személyes döntések okán. Elég sokminden belefért a rövid szövegbe, mert az eseményeket az az időben a démonizálásig üldözött baloldali irányzatot mindenáron kiirtani akaró amerikatámogatta Pinochet került hatalomra, akiről tudjuk milyen diktatúrát szabadított rá Chilére, de jelen van az egyházi szektagyanús vonal is, szóval nem egyszerű a lét akkoriban. Mindeközben a művészvilág meg inkább besimul és úgy tesz, mintha minden rendben lenne és azt játssza, mintha igyekezne a felszínen tartani az értelmiség maradék reményét, de ez inkább álcabohémitás.

Na ilyen sokarcú ideológiák között csapódik Urrutia atya, hol templomok megóvójaként, hol meg a diktátor marxista tanítójaként a történetbe. Elég nagy a kontraszt, ami ad egyfajta groteszk sallert az egész úgynevezett végelszámolásnak.

A könyv egy lélegzettel megírt szép, míves próza, ami magán viseli a latin-amerikai irodalom misztikummal vegyített szörnyű valóságát.

Rubin Szilárd: Római Egyes

Nagyon feszes, de mégis kitérőkkel tarkított kisregény, alaposan meghintett irodalmi és egyéb idézetekkel, utalásokkal.

Az mennyire zavaros szerelem(?), amikor valaki miatt muszáj belerogyni a sehová vezető semmibe, még úgy is, ha már ezt akkor is tudni lehet , amikor még hinni akarja, hogy nem így lesz. 
"Ha így lett volna, ismeretségünk a fény fehér pászmáival átszőtt csendes kékségben, az óceán végtelen szabadságában születik meg, s már kipróbált élettársakként kerülünk a tengeri akváriumba. Ehelyett Kecskeméten, a Vöröskereszt megyei értekezletén találkoztunk."
 
Nem olvasom el többször. Pedig volt egy pillanat, amikor azt hittem, igen. De tudom, nem bírnám. Nem a nagy figyelmet igénylő olvasás miatt, hogy ne essen szét a történet, hanem a visszatekintő vívódások miatt. Megterhelő volt. Mert alapos. 
"Reggel ötkor a kórházi ágyban eszembe jutott az apróhirdetés, amelyet Baksay Ali költött rólam: „Kiskeresetű, öregedő, idegbeteg agglegény – atyai ágon galíciai zsidó –, súlyos gerincelmeszesedéssel és gyógyíthatatlan bőrbajjal, feleségül venne régi katonatiszti családból származó, kivételesen jól kereső, fiatal, fiús, nimfácska típusú leányt. Válaszokat »Vidékre is elmennék« jeligére.” A telefonba olvasta be egy szombati napon. Fél három volt. „Jó?” – érdeklődött. „Hát…” „Na ja! De pontos?” „No.” „Különben hogy vagy?” „Fekszem, és krimit olvasok.” "
Mondhatnám nyűglődésnek is, de ez nagyon rosszul hangzana, mert egyáltalán nem lekicsinylés lenne, ez a szó meg magában hordozza azt is, inkább maradjon a vívódás, a korosodó ember visszanéző önreflexiója, egyfajta feldolgozás másoktól beidézett, ismertebb odavágó utalásokkal megtűzdelve.
 "Tekintsd, Uram, hogy önmagunkat sem értjük, és nem tudjuk, mit akarunk, s hogy végtelenül messze eltávolodunk attól, amire valóban vágyunk!"  Avilai Szent Teréz 

"Nem tudom, mit jelenthetek a világnak, de a magam számára, úgy rémlik, mintha csak kisfiú lettem volna, aki a tengerparton játszik, és elszórakozik valamivel, időnként talál egy-egy simább kavicsot vagy egy, a szokásosnál szebb kagylót, míg az igazság hatalmas óceánja teljesen felfedezetlenül terült el a lábam előtt." Isaac Newton

"Ön csodálatosan nagy embernek tünteti fel a költőt, aki a földön jár, de a feje a felhőket éri. Ez nem más, minta kispolgári közhelyek világából származó tévhit. Titkolt, elfojtott vágyakról vall, csakhogy a tényektől elszakadt illúzióként. Mert a költő valójában mindig sokkal törpébb és gyöngébb, mint a társadalmi átlagszint. Dala – önmaga számára – kiáltozás csupán. A művésznek a művészet kín, mely által felszabadul egy újabb kínra. A művész tehát nem titán, csak afféle tarka madár, létezése kalitkájában." Franz Kafka

"Kikapta szatyrából Emily Brontë regényét, melyet pár napja kölcsönvett, az asztalra dobta, és rámutatott:
„Látod, ez igaz! Ez a csaj tudta, hogy a gyökértelen még akkor is rém, ha szeret. Pontosan úgy, mint a főhős, Heathcliff! De annak volt annyi esze, hogy mihelyt felnőtt, megint odébbállt, otthagyta azt a rohadt tanyát, és elment meggazdagodni. Na, szia!” "
 

Szabó Magda: Születésnap

Szabó Magda ott van a gyerek, ifjúsági és felnőtt polcomon. Azon ritka írók egyike, akiből kiíródott egy emberéltényi életízű mesefolyam . Vannak kortársak akik miatt büszke vagyok az irodalmikorra, amiben élek. Ő ilyen. A könyvbéli Bori meg… remélem Illésborikra épül a következő társadalombiztosítási rendszer. Akkor nekem is lesz nyugdíjam;)

2014. június 10.

Camilla Läckberg: A kőfejtő

Svéd kisváros, ahol a szomszédok és családok élik a maguk öröm és bánatteljes életüket, hol a saját családi problémákkal küzdve, hol elfajult szomszédi perpatvarokat, amíg egy napon egyikük kislányának holttestét  a tengerből emelik ki. Majd kiderül, hogy nem is a tenger okozta a halálát.
Na de kinek árthatott egy kislány, Vagy ki lehet ilyen velejéig gonosz, hogy ilyet tegyen.


Miközben a helyi nyomozók minden erejükkel ennek a kiderítésén dolgoznak, azonközben egy párhuzamos családtörténet bontakozik ki. A titokra akkor derül fény, amikor a két történetszál összeér. Na de micsoda dolgok derülnek ki közben…. jaj!

Mark Twain: A titokzatos idegen

Na én most olyat de olyat gondolok… Egyfelől ez egy másik Twain, mint aki a  Huckleberit  vagy más ahhoz hasonlókat írta, másfelől meg figyelj csak:

Margita, Sátán,  Szerencse-Macska, hmm...?!?


"Akinek ilyen macskája van, minden reggel négy ezüstgarast talál a zsebében.”

Na de kedves Bulgakov… szóval szerette ön is mark Twaint? De az is lehet, csak a fantáziám ugrott nagyot, bár akkor ez meg így hogy?

Csak egy idézetnyi  a tengerhasonlóságból:

„– Másik élet nincs.Valami finom áramlás suhant lelkembe az övéből, valami tétova, felhős, de üdvösséges ésreménnyel teljes érzés, amely azzal a sejtéssel töltött el, hogy azok a hihetetlen szavak igazaklehetnek – sőt kell, hogy igazak legyenek.– Sohsem gyanitottad ezt, Tivadar?– Nem. Hogyan is gyanithattam volna? De, ha ez igaz lehetne...– Ez bizony igaz.A hála valóságos özöne akart kitörni szivemből, de valami bizonytalanság elfojtotta, mielőttszóbaönthettem volna s csak igy szóltam:– De... de hiszen láttuk is már azt a jövő életet... láttuk teljes elevenségében... igy hát...– Az látomás volt... Nem volt valóságos léte.Lélekzeni is alig birtam, oly óriási reménykedés vivódott bennem.– Látomás?... Lá...Az élet maga is csak látomás, csak álom.Mintha villamos áram ért volna! Istenemre! Hány ezerszer pedzettem ezt a gondolatottöprengéseimben!Semmi sem valóság, minden csak álom. Isten, – az ember, – a világ, – a nap, a hold, a rengetegcsillag – csupa álom, mind csak álom, egyiknek sincs valóságos léte. Semmi sincs, csak a puszta tér –és te.– Én!– És te nem vagy te, – neked nincs tested, nincs véred, nincsenek csontjaid, te csak gondolat vagy.Nekem magamnak sincs valóságos létem. Én is csak álom vagyok – a te álmod, képzeletednek vagyokteremtménye. Amely pillanatban ráeszmélsz erre, már számüztél is engem látomásodból és énbeleoszlok a semmiségbe, amelyből teremtettél...– Már semmisülök, – sorvadok, – illanok. Kisvártatva egyedül leszel a határtalan térben, vándorolszmajd uttalan magányában jóbarát és bajtárs nélkül mindörökre, – mert gondolat maradsz, az egyetlengondolat, amely van és amely a természeted szerint elolthatatlan, elpusztithatatlan. Én pedig, a teszerény szolgád, magadra eszméltettelek és fölszabaditottalak. Álmodjál más álmokat, jobbakat!” 
Na amúgy meg tudod mit? Olvasd el, mert egyéként tényleg jó, és gondolj amit akarsz. 

2014. június 6.

Kertész Imre: Kaddis a meg nem született gyermekért

Szép példája annak, amikor valaki képes az értelmével túllátni az érzelmein, de legyőzni azt mégsem tudja. 
A megélt, gyerekkorba visszanyúló apai és szégyenletes történelmi kényszerek miatt, a regény haladtával lassacskán nyilvánvalóvá válik , hogy az író nem fog tudni kilépni a szellemi képességénél fogva értelmezni igen, de belekódoltság okán átlépni nem képes zárványból. Viszont, mint egy tisztánlátó, értelmes ember, felveszi a harcot. Erős emberi szabadságvágyával , írói szuverén alkotóvágyával, zsidóságához tartozó, mindenféle külsőleg, a kollektivitás okán ráaggatott és belsőleg önismerete tudatában tagadott vagy elfogadott viszonyulás feldolgozásával, identitásának önmagában való tisztázásával, az íráson keresztül akar felszabadulni, de mint ahogy írja, az a felszabadulás a végzetbe való menetelés kell legyen, aminek az odavezető árkát a tollával ássa meg. Próbálkozik az élettel. Megnősül, feltárja a múltját, kifakasztja a sebeit, de amikor a jövőjének egy központi döntését kellene meghoznia, a gyerekvállalást, akkor összeomlik az építgetett légvár és visszahúzódik az önmagának, önmaga által kibontott jövőtlenség bástyái mögé. 
Ez a kisregény egy szépen felfedett monológikus írás a miérttől levezetett, ez a sorsom, hát haladok rajta a magam módján végszóig.


Rejtő Jenő (P. Howard): A Néma Revolverek Városa

Tök egyszerű. 

Az nem az, akinek látszik, viszont aki annak látszik aki ő, az nem az. Ez eleinte jónak tűnik, mert úgy néz ki megússza, de hamar kiderül, hogy bár szerencséje van, mert elmúlt a pech, viszont rettenetes nagy pácba került, amit úgy néz ki, nem fog túlélni. Végül senki sem hal meg, de ezt már nem is várják el tőle, úgyhogy marad minden úgy, ahogy megváltozott és folytatja a régi életét. Újra.
Hát így.

Jussi Adler-Olsen: Nyomtalanul


(Q-ügyosztály 1)

Nem egy rendőrségbüszkeségeplecsni gyanús tett egy pince mélyén egy halom felderítetlen ügy aktája közé utáltatni magát az embernek. Azonban Mork nyomozónak sikerül. Kiállhatatlan egy alak. Elhagyja a neje, kerülik a kollégái, ráadásul magát is alig viseli el egy balul sikerült akció miatt, ahol a kollégája húzta a rövidebbet.
Szóval itt tart az előmenetelben, amikor is kinevezik az egyszemélyes Q részleg élére, a döglött ügyek osztályára. Ahogy azt mörfiileg kell egy csalódottan sértett embernek, szarik is mindenre, de a büszkesége csak kipiszkálja a föld alól. Kiharcol egy arab bevándorló, gyorstalpalós zsarusegédet és egy esztétikai hibás leselejtezett szolgálati kocsit. Így hármasban indulnak megkeresni a sok éve eltűnt képviselőnőt.

Maradt körmöm a végére, de egy jó kis két szálon induló, egybe futó krimi lett, kisebb kukacosolvasó nyűgökkel, viszont nem egy sima bugylibicskás elkövetővel. Első találkozásnak az íróval jó volt.

2014. június 5.

J. M. Coetzee: Jézus gyermekkora

Egy világban, ahol a jóindulat a természetes , a tisztelet alap, az önzetlenség veleszületett természet, de a vágyakozás valami hiányzó után és a jövő ígérete az fölösleges sőt egyenesen értelmetlenség. Nincs kérdés, csak az van,  ami van. Nincs hiányérzet, mert úgy jó, ahogy van. Mert ha így jó, minek másképp? Élni kell a jelent. Úgy ahogy van. És az jó.
De akkor miért van az, hogy mégis ez az utópisztikusan kellemes világ nyomasztó.  És miért van az, hogy az, hogy mert nyomasztónak érzem, az mégjobban nyomaszt. Mi a baj a tökéletességgel? Talán az, hogy hiányzik belőle egy emberi összetevő, a gyarló kíváncsiság, kockáztatás, amitől a tökéletes szerethetőbb, sőt komfortosabb lesz.  

Kellenek az illeszkedések réseibe belelátó fiúk, kellenek a természeti törvényt megtörő varázslatok. A hétköznapi logikát és egyértelműséget átlépő bukkanók meg kerülőutak, hogy kiderüljön, van más is, lehet más is azon felül, amit az egyetlennek a tökéletesnek gondolunk. Amit sokan nem látnak, attól az még létezhet, és ha létezhet,  akkor az a ki látja , érzékeli vagy még csak sejti, az nem kívülálló, csak másképp gondolkozó, más úton haladó, de ugyan oda érő. A többiek felelőssége, hogy a fényt ne oltsa ki, hanem hagyja, hogy megvilágosítsa azt, ahová kevesen látnának be.

De nézzük A Könyv szerinti könyv párhuzamot.

Az új, minden rosszat hátrahagyott  élet lehet a feltámadás is akár, a jóindulatú világ jóindulatú segítő szereplői az apostolok, a fogantatás nélkül anyává lévő nő Inéz, Mária és maga a gyerek pedig , mint a cím is mondja (az én ízlésemnek kicsit túl direkt módon),  Jézus. És persze ahol ott van a jó, főleg ilyen túlsúlyban, ott kell hogy legyen egy kontraszt is, a durva és önző Daga, aki el akarja csábítani a fiút úgy, hogy igazából nem akar törődni vele, csak letéríteni az útjáról, eltéríteni azoktól, akik önzetlenül jót akarnak neki.
Persze Coetzee ennél sokkal jobb író, hogy ilyen direktmódon tolja az olvasó elé  a történetét. Egy valahonnan menekült fiúról szól, akit Simón(József?), az  egy személyben megtestesítő mentora, apja helyett apja, barátja, tanítója és oltalmazója igyekszik az új világukba beleintegrálni az itt rá váró életébe önállóvá segíteni , de elsősorban anyát találni neki, hogy legyen egy kötődése, legyen gyökere. ..
És az összes szereplő ennek van alárendelve, bár nagyon nem tart sehová a történet, ha csak azt nem tekintjük valahovának, hogy egy bibliai utópisztikus jószándékú (és ebből kifolyólag egyben konformizáló is ) egyentársadalom emberi különbözőségeinek a kirekesztő kontrasztját mutatja be.


Nem vagyok benne biztos, hogy ez egy jó könyv. Mert van benne elgondolkodni való , de olyan komolyan veszi magát minden szereplő(az író), hogy már szinte bosszantóak az eszmefuttatások. Aztán mégis elfogadom ezt a komolykodást, mert ez adja meg az alapot arra, hogy a fiú figurája a maga kirívóságában eltérően, ám ebben a formájában szintén túlzott komolykodással működjön, mint minimálfilózófikus regénymotor.  Minden estre jó sokáig foglalkoztatott ez a könyv. Akkor meg mi bajom?  Valószínűleg pont az, amit el akart érni Coetzee.

Stanisław Lem: A Legyőzhetetlen

Szeretem. Semmi szmörtyögő zöldtrutyi, hanem olyan, amit el is tudok képzelni, hogy megtörténhet. 
Addig bazeráljuk a világot, amíg az alkalmazkodik hozzánk és lapot húz 19-re, mi meg majd csak pislogunk, hogy ilyen nincs. Aztán mégis lesz.

Stefan Zweig: Könyves Mendel / Sakknovella

Az ismert emberi viselkedéspszichológián alapuló írások, remek irodalmi környezetbe ágyazva. 


Könyves Mendel 

Kisember, egy korszak, békebeli kávéházi hangulat. 
Háború, másik kor, felejtés... enyészet. Kár érte.


Sakknovella 
A sakk, mesteri szinten maga az őrület. Egyik főhős Mirko, veleszületett oknál fogva, a másik Mr. B., preventív módon belemenekült, mondhatnánk szerzett „őrület”. A végeredmény a zsenialitás. Persze ennél árnyaltabb a dolog, mert míg Mirkónak az addig féleszűként kezeltnek a sakk az életét jótékonyan tölti ki, addig Mr. B. a fennálló fenyegető őrületét váltja fel vele, ami később kártékonyan uralkodik el rajta, de addig is segíti….. innentől már spoiler lenne. 
Olvasni! (vagy hallgatni)