2014. november 29.

Csukás István: Pom Pom meséi


„Hogy ki is Pom Pom? Hogy nem ismeritek?” Hát az egyik kedvenc mesélőm. 

Annyi jó történetet tud, hogy nem tudok kinőni belőle. Szerettem amikor Picur voltam, amikor is egy egy mese miatt szép lassan mentem, mert komolyan hittem, hogy az iskola megvár. Szeretem, amikor ágyat nyomó Festéktüsszentő Hapci Benő vagyok, még ha a tüsszentésem, az nem is olyan hasznos a közösségre nézve. Néha ma is szeretnék kicsit Radírpók lenni, mert vannak dolgok, amiket másképp nem lehet eltüntetni a világból. Sokszor most is olyan vagyok, mint a Bátor Tintanyúl, bár már tudom, nem szabad parkőrt enni, és noha azt is megtanultam , nem lehet minden madarat megmenteni, mégis van bennem egy kisebb Madárvédő Golyókapkodó. Tán kinőttem már a Civakodó Cipőikrekséget, de ugye az ember gyarló és hiú… azért igyekszem;) Mi tagadás néha kibújik belőlem az Ásító Szörnyeteg, de nem ám a királylányokat hiányolom , meg a csatákat, hanem egyszerűen azt az időt keveslem, ami a 24 órából az alvásra szorítható ki. Aztán régóta gyanítom, hogy van valahol bennem egy Óriástüdejű Levegőfújó, mert többször észrevettem, hogy bizonyos húzós vagy örömteli helyzetek után műszerrel mérhető mennyiségű levegőt sóhajtok ki a világba. Tán a Lesbőltámadó Ruhaszárítókötélség ami kétséges, kivéve, ha a kötöznivaló bolondságot nem veszem magamra, és miért ne, ha statisztikailag nézem a mögöttem hagyott időt kizárt, hogy ne lenne ilyen tétel. Egyik kedvencem az Órarugógerincű Felpattanó, a multifunkcionalitásán túl, használható még például a családi nyelvkészletbe, ha rá kell küldeni arra a szerettünkre, akire már negyed órája várunk harcidíszben egy egy időreinduláskor. Viszont, aki sosem szeretnék lenni, az a Magányos Szamovár. Elfeledett, kiszáradt, pincébe hajított fénytelen eszköz. Ezért is van az, hogy „Ha erre jártok, mindig kaptok teát! Várlak benneteket! És köszönök mindent!” 
Na de ami igazából sosem múlik, az a Gombóc Artúrság. Nem is akarom, hogy elmúljon, bár azért jobb lenne, ha ez úgy belül maradna, de sajnos mindenáron ki akar látszani és amit Gombóc Artúr akar, ha csokiról van szó, azt ember nem állíthatja meg.(max. a futópad;)


2014. november 24.

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Fehér éjszakák

Álomvilágból álomvilágba nem lehet érdemes menekülni, álomba nem lehet kapaszkodni, mert úgyis felébredsz. Persze, ha ébren is tovább álmodsz….. nyomor a köbön, na de ahogy tálalva van….


Vavyan Fable: Csontfuvola

Nem lesz meglepő, amit mondani tudok erről a könyvről, viszont megnyugtató;) 
A Naccerűek nagyszerűsködnek halomszám, és el is nyerik a méltatlan pofonjaikat, hisz mint az erősen túlértékelt krisztoferlambert óta tudjuk, a bűn nem kifizetődő sejtjük a terepbűnűzők megérdemelt jutalmának ez az egyik kiküszöbölhetetlen, járulékos mellékhatása. Ám a végső pörölycsapást , ahogy az egy elnyerikbüntetésük sztoriba lenni szokott, mégiscsak ők mérik. Igaz, különösen galád a fajtalanok bűne, igazán szörnyűségesen vérforraló a szörnyetegek szörnyűsködése, de a szemet és elmét vezető írói kéz szóragoztató stílusa mégis vigyáz arra, hogy ne vesse le magát a könyv csúcspontjáról a sztori mélységesen sötét bugyrába az ideglelt olvasó. A szokásos (kicsit már sablonremekeskedőkön túl) az altertnatív rémségű szépségű Cyddel versenyrusnyaságért ringbe szálló karakter (de csak a fizimiskában van párhuzam) viszont színt visz a kacagtató hülyeszálba, mert ennek a figurának minden színrelépése egy agysejtcsilló-epilálással ér fel. 
VF belecsempészett a történetszálak közé némi írói hitvallásfélét és egy csipetnyi kritikus és olvasódorgálást, ami valljuk meg nem újdonság , mert olykor előfordul nála, hogy visszanyal a fagyi.
 
A hangzat nem mondom, hogy újdonság erővel csapott le, viszont a megszokott és elvárt színvonal. Szórakoztató. Ha tutira akar menni egy ember egy könyvvel, nem is kell ennél több. Azt kapja, amiért kézbe veszi.

2014. november 23.

Lawrence Block: Sírok között

(Matthew Scudder 10.)

Ezúttal nem éppen felemelő feladat jut Scuddernek, mert nem csak akiket üldöz, azok vannak a sötét oldalon, de a megbízója is a szürke zónában üzletel. Éppen ezért is kereste meg Scuddert a rendőrség helyett, amikor elrabolt feleségéért kifizeti a váltságdíjat, ám ennek ellenére brutálisan meggyilkolják. Egyik oldalon ott van egy vagy több pszichopata állat, a másikon meg a drogmaffia egyik képviselője. Nem mondhatni, hogy ilyen szituban a jó oldalra állhat az ember, de van ami mégiscsak beleviszi az egyébként jó igazságérzettel rendelkező embert egy ilyen helyzetbe.Az pedig az elkövetők brutalitása és megállíthatatlansága.
Nem csak ezért nehéz a dolga a valaha jobb napokat látott nyomozónak, hanem az alkoholista közelmúltja is kísérti és éppen jó úton van, hogy egy prostiba beleszerelmesedjen úgy rendesen. Ezektől a nagyon is emberi szálaktól lesz a történet több mint egy szimpla krimi. Pedig annak sem rossz.
De senki sem gondolhatja az előző könyvei után, hogy ez egy könnyű galopp lesz.


2014. november 22.

Grecsó Krisztián: Megyek utánad

Grecsó jött…  és én most mentem utána. 

Nem mondom, hogy nincs szebben író szépíró, nem mondom, hogy nincs jobb felnövésregény, de ez a fikciótűzdelt életrajz,  a lányok, csajok, majd nők láncára felfűzve,  ez méltó lett a  Mellettem elférsz c. családregényével felállított mércéhez.

Úgy nőtt fel Daru a nők mellett, hogy közben ugyan mindvégig  róla szólt az élete, az ő kitörési igyekvéseiről , megélt pillanatairól, de  egyben  nem feltétlenül a kizárólagos, - inkább  amolyan most ez jött, hát akkor  ez a jó  féle -  ragaszkodásáról, amitől kettős érzésem lett vele kapcsolatban. Mintha sosem amellett volt, aki mellett éppen lenni szeretett volna. De igazán  nem is nagyon akart ezen változtatni, mert úgy is jó volt amíg volt. Vagy amíg lehetett. Attól Daru haladt vagy éppen toporgott a belül vetített filmjében.

Bár a genderem szerint a másik oldalt képviselem, de nagyon is éreztem Daru gyereki örömét, izgalmát az első szerelemmel, a kamaszodás látható és érezhető változásaival, a fontosnak gondolt céljait, a csalódásait, a ragaszkodásait és az eleresztéseit.

A Daruval való utazás a maga korában, egy élmény volt, bár környezeti térben  más életszakaszaink voltak akkoriban, de az mégis csak olyan légkör volt, még akkor is ha néhánypár év ide vagy oda tolódik az emberléptékű időmércén. A megélt életszakaszok valahol nagyon belül játszódnak le, a külvilág csak a kellékeket és a színteret adja. Meg persze az emlékek háttérszíneit, összefoglaló kereteit. Akik meg velünk utaznak rövidebb hosszabb ideig hol belénk-,  hol meg átlapoznak, tanítanak vagy tanulnak, adnak vagy elvesznek, hol elkapják a kezdőhangot, hol meg végszavaznak.  Valaki mindig megy, de ugyanakkor valaki mindig jön is. Aztán egyszer csak marad.  És akkor az olyan, mintha megérkeztél volna oda, ahová mindig is tartottál, onnan ahonnan mindig is elvágytál de azt már csak akkor tudod meg, ha OTT vagy.


2014. november 21.

Meat Macblood: Zombiszakácskönyv


(avagy, minden emberben van ehetőség)

Párját ritkító könyv. 
Néhány alapanyag beszerzése törvénybe ütközik ugyan, de ki tudja. A könyv ad némi segítséget. A szemelvények közt javasolja többek közt, hogy  megéri körülnézni valami helyi piacon, ahol a köjálos egyben a temetőgondnok is. Van benne olyan eldugott kistérségi települési piacajánló, ahol érdekes módon sosincs lejárt mandátumú önkörmányzati képviselő, csak tragikus körülmények közt eltávozott hivatal saját halottja. Aztán mint az alternatív gasztronómia szerelmeseinek, mintegy befektetési és idegenforgalmi jövőképet vázol fel, ahogy előrevetíti hogyan lát a humánhumusz turizmusban lehetőséget. 
Csak azt tudom mondani nem egy lerágott csont, viszont vérprofi. 

(aki kedvet kapott, annak egy egyszerű nemzetközi alapreceptet bekopizok)

2014. november 20.

Jussi Adler-Olsen: Palackposta

(A Q-ügyosztály esetei 3.) 
Immár harmadik alkalommal hozta a formáját Carl és Assad. Mondjuk itt inkább Assad a dominánsabb szereplő talán. A téma amolyan skandinávosan gyomorszorító és szívbemarkoló egyben, de a humort sem nélkülözi.
A Q-ügyosztálynak amellett, hogy meg kell harcolnia a rájuk telepedő munkavédelmi hatósággal és a rendőrséget sújtó pénz és  munkaerőhiánnyal egy borzalmas gyerekek ellen irányuló erőszakos -elrablós, szektás-őrületes  esetet is ki kell nyomoznia, ami egy véletlenül hozzájuk került, évekig a sorsára váró palackposta indított el.
És ha mindez még nem lenne elég ott van Assad családi problémája és a tetejében a kolléganőjük fura viselkedése.

Persze nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, minden galádságra és  furaságra fény derül a szívós és kitartó zsaruknak köszönhetően. Na de amikre közben fény derül, az emberpróbáló.

2014. november 18.

Tóth Krisztina: Pillanatragasztó

Tóth Krisztinának már nem kell bizonyítania, hogy  kiválóan ért a novellaíráshoz(is). 
Előző köteteivel meggyőzött arról, hogy jó szemmel látja meg a pillanatot, jó tollal írja meg azokat az elkapott életképeket,  amiket egy csokorral a most megjelent kötetében is kiragadott a valóságfolyamból és rögzített a múló pillanatokból. Mindezt úgy teszi, hogy a kiragadás nem állítja meg az időt, hanem élő marad a történet. Élő és főleg velünk élő, mert bárki láthat hasonlót, ha körülnéz maga körül, hisz Krisztina novellavarázsának is az a titka, hogy ismerősként olvashatja aki  forgatja a lapokat, hisz ezek  itt és most történnek. Ha valakire, hát rá nagyon is illik a kortárs irodalmár jelző mind a versei, mind a novellái de az eddig megjelent egyetlen regénye tekintetében is.
Itt 25 különböző részletet illesztget össze a közel-távoli most folyó napok széthulló darabjaiból. Hálóként fonódik össze a történeteknek az a  pillanata, amikor elmúlik az eshetőség, ahogy a kivárás elereszti a lehetőséget. A groteszkig feszítve a humornak a minőségi finomságát jut el novelláról novellára arra a pontra, ahol a nehéz sorsokból vagy hétköznapi élethelyzetekből egy lehangoló, de a groteszksége ellenére is valódi képet villant fel, így próbálva a mozaikdarabkákat forgatva képpé illesztgetni a megálmodottakat, az el nem mondottakat a hiányokat a kezdetbe tartó utazásokat, a betonba fúródó újra próbált kezdeteket, a lehetőségeket amik azok is maradtak, a széteső testrészeket vagy olyanok amik nincsenek ott, ahol kellenének lenniük, mint egyes a szavak és mondatok.
Viszont ami kétségtelen, ebben a kötetben nagyon is helyén vannak a mondatok, és a történetek egyfelé tartó sokszínűségében mindenki találhat magának neki tetszőt.




2014. november 16.

Grendel Lajos: Az utolsó reggelen

…és végül oda jut, hogy magyarázni kell, hogy hogyan jutott oda. Magyarázni annak, akiről előtte nem is tudott, hogy van, és utána sem fog tudni, hogy hol van. Egy semmiből előbukkanó unokatestvérre zúdítja az életének a kiragadott részleteit, ahogy a többpólusú, kényelmes szerelmektől eljut a reménytelen, de valahol mégis így akart örökös várakozásba, ami álságos értelmet ad a semminek vagy egyenes út a szirmait hullajtott főbérlő, Piroska néni légypapírszerű kitárt karú alternatívájába. Reménytelen, visszatekintős életregény. 
Közben meg ilyen elejtett, nemzetiségi együttélést feszélyező párbeszédek hullnak ki a könyv lapjai közül. ” Ha Szlovákiában éltek, én szerényebben viselkednék. Magyarán, befognám a számat. Vagy szlovák lennék. Nem olyan nagy tragédia szlováknak lenni.” 
Meglepett Grendel. Nem erre számítottam, de ez a jobbik verzió.

Erdős Virág: Eurüdiké

Na most ezt úgy képzelem el, hogy Virág sok Viant olvashatott. Aztán egyszercsak felnéz az éppen aktuálisból és mintegy megdöbbenve a saját megvilágosodásától azt mondja hangosan. – Hm. Ilyet én is tudok. 
És tényleg. 
Töményen kicsit fárasztó, de az írások többsége szórakoztató. Mint például a 12 kockából álló 
Hopp, Te Zsiga! változatlan képsorozat /váltotó szövegeivel. A Télapó c. rittyenet, meg egyenesen aranyérmes .

Wojciech Kuczok: Bűz



Nagyon találó a cím. Az egész könyv szaglik. Először a zárt ablakok miatti  penészedés szaga érződik ki a sorokból, aztán a gyökerét vesztett és belülről  rohadó családfáé. 
Az önmagát felmenteni igyekvő düh, saját lelki nyomor verejtékének a bűze. A befelé hazudó satnya tehetetlenség, kifelé korbácsban és megalázásban végződő önigazolása. A lassan egységgé érő, rosszul egymásra épített komposztszerű családi kötelék mérgesgázt eregető szaga. 
Az évek alatt maguk alá lapátolt szar gyomorforgató bűze, ami végül lebontja a
 házat, ami valamikor a győzelmi erődöt, de már régóta csak egy papírmasé élet oszló díszletét jelképezi. 
De még akkor is… a szarban fulldokolva is a kifelé mutogatás… és az utolsó lehelettel is …büszke halát hazudni.
 
A múlt-, jelen- és a jövőszörnyetegek keringője.

2014. november 10.

Christopher Moore: A Melankólia-öböl buja bestiája

Bess Leander a takarításmániás háziasszony a nappaliban lógatta a lábát. 
Ebben nem is lenne  semmi különös, ha a láblógatás nem azért lett volna, mert a nyakánál fogva csüngött a plafonról egy kötélen.
Ez nem jó kezdet.  De legalábbis Bessnek nem az. Pontosabban neki nem jó  vég. 
Aztán a helyi pszichológus, aki maga is mentális kihívásokkal küzd, ennek hatására tovább tetézi a zavarokat, az egész városnyi páciensének a  gyógyszermegvonásával. Aztán az addig jobbára depresszív város minden lakója hirtelen erős szexuális túlfűtöttséget kezd érezni és ennek az érzésnek teret is enged. Mindezzel egy időben megjelenik a városban egy vándor jazz zenész Harcsa, akinek akkor jó ha rossz és aki különös történetet hordoz magában egy megahüllőről, akit az autója után húzott a barátja zenei okulására, melankóliakeltési céllal.
Aztán egy napon a  helyenként skizoid  Molly a mentálisan lepukkant színésznő felfedezi, hogy a lakókocsiparki szomszéd jármű ,  ami mellesleg laktózérzékeny és sértődékeny,  embereket zabál fel. De ezt nem találja zavarónak.

Mindezen a lehetetlen  szálakban igyekszik bármiféle értelmet találni a füvezéstől tinédzserré rekedt majdnemrendőr Theo  és barátja a biológus Gabe, aki a patkányai megváltozott neurokémiájára lesz figyelmes továbá fölöttébb ideges a kutyája ugatása miatt.

Kicsoda vagy micsoda a titokzatos Steve? És miért akar Bőgő Csiga bár törzsközönsége fogyasztás helyett egyszer csak  mindenkit megdugni és vajon a csapos pedig hogyan válik önkéntes cyborggá? És hová tűnnek azok, akik nyomtalanul eltűnnek? És milyen íze van egy gengszter ízű csóknak? És erőszaknak számít e egy gumicet rendszeres abuzálása.  És az igazi rendőrök miért nem boldogok, ha nyomtalanul eltűnnek a városból a bűnözők? És miért hord kesztyűt gépelés közben a non-stop felajzott darkpunk titkárnő? És miket gondol a biológus kutyája Marcang és főképp miért? Mi az a kutya e-mail? Egy szörny vajon szereti e a  kínai konyhát?

Többek közt ezekre és hasonló kaliberű rekeszizom feszegető kérdésekre kap választ az, aki elolvassa Moore soros agymenését.


Valentyin P. Katajev: Távolban egy fehér vitorla

Hát kérem… nekem ez még most is tetszik. Persze most másért, mint anno, mert Petya pillanatokon belüli szerelembeesései most inkább aranyosnak tűnik, mint komolynak , a merészsége inkább dacos szófogadatlanságnak, mint tudatos hősiességnek. A családi háttere , közepesen jómódú de tisztességes. viszont ő egyáltalán nem úgy viselkedik, mint aki ilyen környezetben nevelkedik. csavarog, hazudozik, lop…. Gavrik pedig ..hát ugye nem sok választása volt. Nyomornegyedi árva, aki nem is tudom miért nem a családos bátyjával él, hanem a magát sem ellátni képes nagyapjával. A munkásvonal… még ha levonom azt a kora és származása szerinti irodalomnak a kötelező népihőseposzos burkát, hát.. akkor sem egy 9 éves gyereket küldök a golyózáporba, ha azon múlik is a világbéke bizottságosdi. A regény most nem a bátor és hős orosz gyerekforradalmárok izgalmas és megható kalandjairól szólt, hanem a gazember rendszerkiszolgálókról meg az előnyeit élvező, kirekesztő, viselkedésről. Meg sok olyan apró jelentéssel bíró dologról, amit inkább egy felnőtt vesz észre benne. (ebben benne van a szarkasztikusan visszatekintő felnőtt nézése is) 
Persze fel tudnék sorolni több érvet is, hogy miért nem jó könyv, de nem lenne elegáns, mert pontosan tudom, hogy ez inkább a rossz PR-ja meg a középeuropid zsiger mondatná velem.

2014. november 6.

Tompa Andrea: Fejtől s Lábtól‎

Be kell vallanom, hogy kisdég tartottam, hogy sok lesz a majd 500 oldalnyi archaicus localisalt tájjellegű és medicusi s korphilosophiai szakretoricus nyelvezet az olvasói psychémnek, de nagy örömömre ez a veszély nem állt be, amit, ha bekövetkezett volna, már csak azért is utáltam volna, mert egyébkén nagyon tetszett a könyv, Az első néhány oldalakon conctretan azt gondoltam, hát ebbe befürödtem rendesen. Na de nem ám, hogy únalom és nyelvi bosszantás lett eluralkodva rajtam, hogy mi is ez a húszonegyedik század incognitojából visszabeszélő korahúszas évszázadi íródás, hanem éppeg az ellenirányba hatott az érdeklődésemnek hamarost, nem is tudtam megvonni magamtól, de nem is akartam, mert annyira a rabja lettem mind a szövegzetnek mind a történetnek, hogy ópiumként szívtam magamba a két orvosnak a magánéleti, időben és tájban Trianon-környéki történelmi és társadalmi, culturális és a tradicionálisan beágyazódott, az azt criticusan, a korváltást megelőlegezve haladómódon szemlélő gondolatviselkedésbeli vonatkozásra kiterjesztett történetét, de nem hogy altatónak, hanem pont hogy inkább alvás helyett.

2014. november 4.

Hát kösz Orsi

De nagyon, hogy nem felejtetted el a kacsacsaládot a mindenekfelett legfontosabb, bár kicsit elhamarkodott szülés közben.
Nagy puszi neked is meg a régi és friss bélátoknak gyereketeknek:)

instagram.com/p/u_JkTTGgSF/

Kristina Ohlsson: Dávidcsillagok

(Az első könyvem az írónőtől. És ez már az ötödik.  Miért nem mondta senki, hogy ez jó? Biztos monda valaki, csak a szokásos olvasógondok. Több nap mint könyv. Keresni fogom a többit)

(Fredrika Bergman 5.)

Nagyon jó krimi. Az utolsó pillanatig fenntartja a feszültséget.  Igazi skandinávkrimis minőség, Borzalom, izgalom és csavaros sztori.
A történet egy svéd országban élő zsidó közösségben történt tragikus  gyerekgyilkosságok  eseménysorozatának a zavaros szálait bontogatja vagy éppen kuszálja  a svéd rendőrség, a svéd és az izraeli titkosszolgálat valamint minden titkokkal teli életű fő és mellékszereplő.

Az idő és helyszín is többszörös, így alaposan kiizgulhatja magát az olvasó, míg a könyv végére összeérnek a szálak.

Vavyan Fable: Mennyből a csontváz

Már majdnem elfelejtettem, hogy mennyire szerettem ezt az utánozhatatlan stílusú, humorú meseszövést. Jókor botlottam bele. 
Dilinyós a könyv majdminden szereplője. De a legtöbb, imádnivalóan az. A többi meg elnyeri méltó szellemét vagy
 házsárt társát.

Úgy látszik, VF könyveihez nekem kell egy jóadag feledtető idő, hogy ne kapjak mérgezést, vagy újra tudjam értékelni azt, amit ő tud a laza cinizmussal megdobott vagy éppen csokitószerű ronda de finom szerű figuráival.