Nagyon találó a cím. Az egész könyv szaglik. Először a zárt ablakok miatti penészedés szaga érződik ki a sorokból, aztán a gyökerét vesztett és belülről rohadó családfáé. Az önmagát felmenteni igyekvő düh, saját lelki nyomor verejtékének a bűze. A befelé hazudó satnya tehetetlenség, kifelé korbácsban és megalázásban végződő önigazolása. A lassan egységgé érő, rosszul egymásra épített komposztszerű családi kötelék mérgesgázt eregető szaga.
Az évek alatt maguk alá lapátolt szar gyomorforgató bűze, ami végül lebontja a házat, ami valamikor a győzelmi erődöt, de már régóta csak egy papírmasé élet oszló díszletét jelképezi.
De még akkor is… a szarban fulldokolva is a kifelé mutogatás… és az utolsó lehelettel is …büszke halát hazudni.
A múlt-, jelen- és a jövőszörnyetegek keringője.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése