2015. augusztus 26.

Szemét

Tegnap egy idiótában gazdag napom volt. Hogy ne múljon el tanulság és mementó nélkül, ezennel lejegyzem magamnak fiktív levél formájában a történést, ami kissé borzolttá frizurírozta az idegzetemet, hovatovább megrendítette az egyébként optimista hozzáállásomat a hanyatló morálú és felelősségű emberiségben.



Kicsit sem tisztelt uram! (értsd: te büdös paraszt)

Ezúton írásban is közlöm önnel, hogy a ma délutáni tevékenységéről (szemét, sőt veszélyes hulladék elhelyezése a gondosan tisztán tartott munkahelyem előtt) HDR minőségű fotósorozat készült. Ezen kiválóan olvasható az autója rendszáma, az ön fizimiskája és a cselekvéssorozat, amint éppen kihelyezi a gépkocsijából a szemetét, majd angolosan kívánt volna távozni, ha nem hívom fel a figyelmét arra, hogy ott méltóztatott felejteni a pakkját. (Itt jegyezném meg zárójelben, hogy bár, ott, akkor,  némi verbális nyomásra magával vitte a szemlátomást is  mérgező betyárbútorát, nem tekinthető megfelelő megoldásnak, hogy 50 méterrel odébb újra csak kihajította. Jelzem ez is rögzítésre került, és az előzővel együtt a közterület felügyelőségen és még ezen ugyan gondolkozok, de megeshet, hogy néhány ilyen mutáns alfajokkal foglalkozó szégyenblogon fog landolni) Egyébiránt nem rejtem véka alá abbéli véleményemet, hogy a kettőnk között zajlott párbeszéd öntől származó részével sikeresen kiírta magát az emberi fajból. Bár szemmel láthatólag önnek ez nem tűnt fel, sőt a sajnálatosan, az  önnel együtt lévő kiskorú szégyenpiros arca sem, amit az ön szókészletét és hozzáállását tekintve, nyilván nem a büszkeség színezett meg.
Gratulálok. Ön egy nagy összegű büntetőcsekket nyert, nem mellékesen az emberek kulturáltabb felének a megvetését.

(megnyugtatom az optimista hitem szerint azóta vélhetően kicsírázó lelkiismeretét, időközben eltávolítottuk a mocskát, mielőtt egy iskolából hazatartó kisgyerek vagy egy sétálgató kutya  kíváncsiságában játszanivalót sejt  benne)

A tiszteletet messze mellőzve:

Hangyássy Aranka

2015. augusztus 25.

Jussi Adler-Olsen: Határtalanul

 (Q-ügyosztály 6)

Akkor most a konklúzióval kezdem: Reggel soha se zavard telefonon Mørcköt  17 éve felderítetlen ügyekkel. De tényleg. Nagyon morcos tud lenni.  Meg amilyen, még kinyomozza.  


Persze ehhez kell Rose akaratossága meg Assad önfeláldozó kitartása is. Na de ezek ilyenek.  És akkor még az újfiú Gordon is bekavar  besegít a maga esetlen módján.

Az van, hogy egy nőt lógáson kaptak. Csak sajnos az a lógás egy fáról történt, ami eléggé ellentétes volt a vidám jellemével. Ez meg így nemoké. Van itt több nemokéság is, úgyhogy  fel kellene deríteni, hogy mi köze többek közt egy szektának  a megpiszkálásával a felszínre került gyilkosságsorozattá duzzadt múltbeli ügyhöz, aminek a szálai nagyon messzire is elkalandoznak, még a Q ügyosztály előtti időkre. Nem könnyű feladat, de nem csak a múltbelisége miatt, hanem mert valaki mindenáron meg akarja akadályozni, hogy kiderüljön az igazság. A mindenárba benne értendő Carlék élete ára is. Izgi.
De újabb infómorzsák derülnek ki a Q-sokról, amivel szépen telnek a karakterek élettel.


Nagy csavargyáros ez a Jussi, mert az utolsó oldalakig tartogatja a titkát.

2015. augusztus 24.

Karen Blixen: Babette lakomája

Apácamód élő lutheránus lányok elkötelezett életébe csöppen Babette, a titokzatos házvezetőnő, aki a simulóan megbúvó voltából kilépve, francia származását és zseniális gasztronómiai érzékét meg nem tagadva (sztereotípia;) egy hatalmas vacsorát ad a néhai lelkész születésnapján tartandó ünnepen a közösség tagjainak.
 
Babette kulináris hattyúdala egy protestáns zárt közösség belterjes természetességében , ahol a mindennapi csodahívő nyilvánvalóság részeként hitbontó ijedelemszámba megy a nem mindennapi ízkavalkád, mint a hétköznapi puritán egyformaságból előbúvó igézet . 
Erre való felvértezésként , a közösség tagjai tudatosan elnyomják a testi megelégedettséget adó gyönyört, alárendelve magukat az elfojtás kínjainak, az ismeretlentől való félelemnek. (ha így kell óvni a bizonyosságot, akkor az menyire szilárd?) 
A vacsora kontrasztot adó szereplője az egykor hallgatásba fulladt tiszt, aki a saját kis csodáját felismerve vitte a szót és élvezte az elfeledett tüneményszámba menő ízeket. 

Babette messiásszerepe észrevétlenül felsejlett és hatott , mind a vacsora szereplőire, akik a lelkek mélyén dúló önvádtól terhes tudatokra, mind a saját múltját feltáró beszélgetés során, az önmaga sorsát megpecsételő történések szükségszerűségének az anakronisztikusságára. 

Az olvasatomban benne van az is, hogy aki természetesnek hiszi a lehetetlent, annak fel sem tűnik, ha megtörténik. És ez nem feltétlenül rossz, csak éppen unalmasan egysíkúvá válik a mindennap a nyugalmat és boldogságot mutatva, miközben a teljesség érdekében kikívánkozik az is, ami a felszín alatt lapul.
Persze ha cinikus akarok lenni, mondhatnám azt is, hogy az elnyomott tudatra felszabadítóan hatott a vacsora alatt elfogyasztott bor;)
Annyira kicsi ez a könyv, hogy nem is hiszem el a megbizonyosodásom ellenére, hogy belefért egy komplett lélekgondozási intézmény sokéves feldolgozatlan kezelése.



2015. augusztus 18.

Rejtő Jenő (P. Howard): Texas Bill, a fenegyerek

Bill, a javíthatatlan hóhányó, aki elsősorban kidumálja de ha a kényszer úgy hozza, kilövi azt, aki az útját állja, miután igaztalanul házasságtörés hírébe keveredik, (nem kimondottan a szándék hiányában ), végigmeneküli a vadnyugatot, gavallérmódon védelmezve a törés szépséges okát. 
Nyomában a vidék legveszedelmesebb bandájával, segítséget kapva a fura, de szeretnivaló barátaitól, végül valóraváltja a nem feltétlenül alaptalan rágalmakat, amiket ráaggatott a közvélemény. Mégiscsak töri azt az ominózus házasságot, bár eddigre már nincs  a szépséges oknak sem az ellenére az a törés.

2015. augusztus 17.

napiidézet

"Elég szomorú, ha már a bolondnak sem szabad bölcsen beszélnie arról, amit a bölcsek bolondul csinálnak. "
Shakespeare

Anthony Burgess : Beteg a doktor

“Edwinnek mostanára szilárd meggyőződésévé vált, hogy rajta kívül mindenki elmebeteg, de ez nem nyugtatta meg.”

Méghogy a doktor beteg? Tulajdonképpen ebben a könyvben senki sem százas. És ebben beleértendő az olvasó is. Mert ha egy nyelvészdoktor azon kapja magát, hogy éppen egy agyműtét előkészületeinek az alanya és ettől a kórházi személyzetet nem lehet semmilyen észérvvel lebeszélni, mert ha egyszer beindult a gépezet, akkor azt már megállíthatatlan, ha akarja a beteg ha nem, ha van alapja a kezelésnek , ha nem.  Edwinnek ez valahogy mégsincs ínyére így jobb híján kiszökik a kórházból, hogy némileg  hiányos öltözetben rögtönzött, de meg kell hagyni alapos nyelvfilozófiai kiselőadást tartson a kocsma úri népének, vagy éppen egy tévévetélkedőben szerepeljen ahol is megnyeri a legszebb kopasz fej versenyt.

Nem egyszerű a szökött agyműtétre várók élete, de senki sem mondta, hogy sétagalopp lesz, főleg, hogy a doktor kedves neje amolyan igazi kikapós menyecske fajta aki ahelyett hogy az ura betegágyánál aggódna feszt, nem veti meg sem az italt, sem az egyéb testi élvezeteket, jöjjön az bárkitől is.  
Aztán mert a sors az már csak ilyen, Edwint is utoléri a kórházi műtőskommandó. 
Közben ott a nagy talány, hogy akkor most volt e műtét vagy mifene, vagy álom vagy tényleg vagy ....na jó én már tudom(vagyis sejtem). Járj utána.

Nagyon angol humor, nagy szórakoztatófaktorral a kiérezhető fordítási sutaságokkal együtt.  Csak olyanoknak ajánlom, akik láttak már fél vagy optimálisabb esetben háromnegyed Monty Pythont és legalább kétszer elmosolyodtak közben.


2015. augusztus 13.

hülyepasik hülyeasszonyaik

epizód 7.
folytatásos feneregény
(limited summer version)

Amikor a  Pasi  ragaszkodik...




Először is azt tudni kell, hogy  mindig viszünk magunkkal kávéfőzőt az apartmanos típusú nyaralásunkra (ilyen kapszulás cuccost, mert reggel azt gyorsan le tudjuk főzni és mivel elég rigolyás népek vagyunk ragaszkodunk dolgokhoz. Szóval idén sem tértünk el ettől a bevált szokástól, mert kávé az ugye kell a reggeli hidegindítónak,  a  kocsiban meg elfér.

Na kérem rögtön a második napon megmakacsolta magát a főző. Köhögött kettő hármat, vett pár furán mély levegőt de éppen hogy csak folydogált ki belőle a kávé.
No problem. Ilyenkor annyi a teendő, hogy öntök bele egy kis citromlevet(természetes vízkőoldó) és 10 perc múlva újra üzemképes.  Rutin eljárás.

Na a Pasi ezt a citromlétrükköt úgy interpretálta magában (merő jószándékkal, teszem hozzá), hogy 2 azaz kettő! szépen kifejlett citromot belefacsart a tartályba, majd elindította a főzési folyamatot. 

14 percbe tellett, hogy végleg feladja szegény gép, mert, mint az köztudott a gyári üveges citromlé és a citrom gyümölcs közt a térbeli formáján és a  természetességén túl az a számottevő különbség, hogy az üveges műverzió nem!  mégegyszer mondom  NEM!! tartalmaz gyümölcsrostokat, amik eltömíthetik az érzékeny szívóberendezés alkatrészeit.
A Pasi, miután ezt az apró tényt nem vette figyelembe, és miután a szerencsétlen kávéfőző hiába jelezte erősebbnél erősebb másodlagos közlésű jelekkel (értsd, földön túli géphang és halvány  füstjelzéseket eregetve) erőszakkal próbálta rávenni a kávéfőző motorját a kávé lepárlásához. De ugye ezt a fentebb említett citromságból eredő strukturális jellemzők, azaz az extra rostok torlódása megakadályozták, Így a szerencsétlen szerkezet majd negyed órás hősi küzdelem után feladva a reménytelen harcot, a kanyarban csöngetett picit, majd lehunyva a kis piros jelzőfényét  kilehelte a lelkét.
Na de ez még nem elég, mert miután méltó temetést kívántam neki rendezni , több ökumenikus felekezeti verziót végiggondolva, számba véve a vászonba kötött tengerészmód vízbeeresztést is, a Pasi ezt a méltó végtisztességadást olyanképpen hiúsította meg, hogy magához ragadta a kávéfőző földi korpuszát és “majd ő megszereli” felkiáltással bevonszolta a tehetetlen szerkezetvázat a vackára.  Itt érdemes tudni, hogy már egy villanykörte csere is meghaladja a technikai képességét. Új olvasók kedvéért javasolt előtanulmány itt 

Hát gondoltam, majd szépen elbúcsúzik tőle és a hátralevő pár nap elég lesz, hogy leváljon róla érzelmileg. Sajnos ez hiú elképzelésnek bizonyult, mert a hazainduláskor a már koppra pakolt autó csomagtartónál megjelent a halott kávéfőzővel a keblén, hogy ezt még el kellene rakni. Olyan bociszemekkel nézett, hogy nem volt szívünk elmondani neki, hogy egy kettészelt papírlap sem fér már be, így nagy titokban kidobtuk az összes szuvenirt és a helyére beszuszakoltuk a fétisét. 

De még mindig nincs vége, mert miután hazaértünk, mi volt az első mozdulata? Na mi?  Azzal a mozdulattal, ahogy kinyitotta a  kaput, belehajította a kávégépet a kukába.




Esterházy Péter · Marianna D. Birnbaum Az évek iszkolása

Esterházy Péter és Marianna D. Birnbaum beszélget

Újabb interjúkötet (beszélgetős) , ahol szó esik a nyelvről, az írott nyelvről, a származásról, életútról, a grófságról (ami eléggé hülyeség így a kommunizmus után).  Aztán még perszehogy a  szerelemről meg annak a naturisztikus megírásáról magyar nyelven. Az Istenről, a magánistenekről, arról, hogy Isten mit szólna  a Mark változathoz

Kérdezik a felnőttségről, a felelősségről, a szabadságról, a szeretetről, annak a szükségességéről mind a kapott mind az adott részéről és hát persze a család a család és  a család.

Ajánlom továbbá annak aki kíváncsi hogy mi a helyzet  a nietzschei örök visszatérésről, és hogy EP újra kezdené? Ha igen mit tenne másképp?

Jó kis beszélgetős kötet rengeteg idézettel, nyelvi és gondolati sziporkával és EP-s humorral.

Mint rajongó, remélem még sok ilyen évfordulót élünk meg együtt.

 Íme kis ízelítő a könyvből:
 “Mitől fél a legjobban, ha a jövőre gondol?Az öregség a kopás; megkopás, lekopás, kikopás, az öregség a kikopni a világból. Nincs hely, mert nincs erő a helyezkedéshez. Vagy kedv.(Egy nő, 1995)Nincs bennem félelem. Elvileg az öregség kiszámíthatatlanságától tartok. Bár inkább az a helyzet, hogy nem gondolok a jövőre. A jelenre gondolok, az épp elég babrás.”  
“Hány éves volt, amikor ki merte mondani a kérdésre, hogy mit csinál, hogy „író vagyok”?Azt akartam kapásból írni, hogy tizenhét, meg hogy ez nem merés kérdése, mért is ne merném, midőn (!) eszembe jutott egy néhány hónappal ezelőtti taxis, akinek a kérdésére, mivel is foglalkozom, gondolkodás nélkül rávágtam, hogy matematikus vagyok. (Hogy nem szakadt le az ég Bolyaistul…) A válasz egyik szüleje nyilván a gőg, nemáhogy hatvannégy évesen meg kelljen mondanom, mivel foglalkozom, mikor „a gyerekét is belőlem húzzák meg az érettségin”,… “ 

Joseph Conrad azt akarta, hogy „az olvasója lásson”. Maga mit akar az olvasójánálelérni?Hogy a szavakon is lehet gondolkodni, nem csak a dolgokon.(Egyszerű történet vessző száz oldal– a Márk-változat –, 2014)Mondanám kapásból, hogy legyen!, ez volna a nagyravágyó akaratom. Ha az olvasó már olvasó (ezekben az olvasás szempontjából viharos és egyre viharosabb időkben), akkor teljesül, teljesülhet az, amit Márai ír az ideális olvasásról.
Azt írja Füves könyvében, „Erővel kell olvasni. Néha nagyobb erővel olvasni, mint amilyen erővel az írás készült, melyet olvasol. Áhítattal, szenvedéllyel, figyelemmel és kérlelhetetlenül olvasni. Az író fecseghet; de te olvass szűkszavúan… Soha nem olvasni fitymálva, mellékesen, mint akit egy isteni lakomára hívtak, s csak a villa hegyével turkál az ételekben. Elegánsan olvasni, nagylelkűen. Úgy olvasni, mintha a siralomházban olvasnád az utolsó könyvet, melyet még beadott a celládba a porkoláb. Életre-halálra olvasni, mert ez a legnagyobb, az emberi ajándék. Gondold meg, hogy csak az emberolvas.” Úgy olvasok, ahogy eszem meg iszom – kulinárisan. A jó, az élvezet végett, semi egészséges étkezés (ott egyébként újabban kis öreges elővigyázatosságok); igaz, van éhség és szenvedély is. A reggeli olvasás, munka előtt, hogy elválasszuk… mit is? Az Eget a Földtől? Talán nem, inkább csak belépő az íróasztalomhoz, be a csöndbe. Aztánegyre gyakrabban az újraolvasások. Mindenesetre senki ne feledje a Márai-okosságot:„Mert nem biztos, hogy használsz hazádnak, ha írsz, de ha olvasol…”