2015. november 23.

Cserna-Szabó András: Sömmi

Azt hiszed minden tudsz már Rózsa Sándorról?  Csak hiszed barátom.
Az irodalmunk nagyjai elbeszélték már sokszor  a betyárlegendát, na de eddig még nem szólalt meg Veszelka Imre. Mert ha valaki aztán tudja hogy volt akkor ő aztán tudja.
Sándor az igazságosztó mi? Sándor a nép barátja mi? Na Imre helyreteszi a sok megszépült anekdotát, ami kering közszájon és veretes irodalmi berkekben.
Mert az addig oké, hogy halk szavú de határozott, puszta gyermeke de mindenki “rokona”, na de az, hogy Sziszi (igen az a Sziszi ) tejfogát adta szerelmi zálogként neki... Azért az tényleg valami más információ mint ahogy Móricz elbeszélte a Sándor betyárkodásának a történetét mívesirodalmiasan, népfialegendasággal. És akkor ott van ugye  A film, ahogy Oszter osztja a perzekútorokat, nagy népi igazságérzettel megfent karikásával és persze a jóképű Veszelka Imreként  lobogó gatyában és haspóló... izé csikós ingben vagányan lovagló Cserhalmi képe nehezen tűnik ki a köztudatból.  Mert ugye az, ahogy Sándorunk összevonta a szemöldökét  úgy senki sem vonta. Meg ahogy Ő mögmonta úgy senki sem mondta. Legfeljebb Kossuth apánk, ahogy azt CsSz belelopta ebbe a sömmi kis könyvébe a hol ki-, hol meg beforgatott történelemmel együtt. Mert hát hiába is a sömmi kis címadás, nem sömmi ez én mondom Regős Ben..., ja az már egy másik történet:)

Persze nem csak huncutkodás meg rosszalkodással teli volt a Cserna Szabós betyáridő, mert a nagytermészetűre figurázott Veszelka Imre szájába adott elbeszéléséből kiderült teszem azt a Jókai bableves eredeti receptje és a névadás igaz története is, mint ahogy említésre kerül  a Rézi néni hírös konyhája meg egy Mikszáth nevű hasas jópalóc kocsmai hangulata is.
Sokat hozzátesz ez a könyv a valódi  Rózsa-mitoszhoz a vak szem és a sefüle-se farka fültanú (ja farka az nagyon is  igen) által interpretált legendához úgy, hogy közben sikerül elvenni belőle azt a rátelepedett pátoszt, ami körüllengi a hírös betyárt. Mondhatnám új legendát teremtett, ahol Oszternek nem osztanak lapot és Móricz is csak kapkodhatná a nagy busa fejét, de az tuti, hogy jót röhögne, mert azért az öregnek volt humora.

Cserna Szabó Te tisztára lökött vagy.
Hál'Istennek. Vagy tudja az Ördög minek.



2015. november 17.

Bartis Attila: A vége


Úgy vártam már ezt a könyvet, mint kisgyerek a mikulást.
Régen írt Bartis, pedig az eddigi könyvei alapján bizton mondom, ha valakinek írnia kell, akkor ő az.
Elég nagy elvárással fogtam neki a több mint 600 oldalas történetnek.
Nem okozott csalódást, mert ez a regény úgy jó ahogy van. A maga rövidre szabott képeivel, azok külön-külön de összefüggésében is ható komolyságával , egy családi fókuszból prizmaként szétvillanó sokszínűségével a korra az emberekre a lehetőségekre a lehetetlenségekre , érzelmekre  értelmekre. Olyan egyedien ír Bartis  a klasszikszöveg hiányaival, az igétlenségével párbeszédmentességével, ami nagyon is erőssé, szikárrá teszi, ami valahogy úgy hat, hogy nem ereszt a szövegből. Nekem ez az év regénye. (persze a magam csekély mennyiségű olvasataihoz mérten) Annyi mindenről szól, hogy képtelenség anélkül írni róla, hogy ne fenyegetne az olvasóriasztóra nyúlt elemző szövegelés, így ezt nem is teszem, bár sok gondolatot indított el a regényt felépítő rétegek sokszínűsége, ami csapongó mondatokba fulladna ha meg akarnám fogni itt őket.  (Talán egy jó társasági beszélgetés alkalmával szemezgetünk belőle, mert ezek inkább impulzusok. Jönnek mennek a gondolatok, mint ahogy a könyvben is jönnek mennek a pillanatok, amiket sem megfogni sem elereszteni nem lehet csak úgy magában. Ott van és akkor, mert a következő pillanatban már más van ott és az a fontos az a lényeg. De ettől is lett nekem visszalapozós könyv)

Szabad András nem hős, de nem is átlagos hanem ő egy Ember.  Egy ember aki sérült, öntudatos, sodródó, céltudatos, labilis, erős szóval minden benne van ami ahhoz kell, hogy egy percre se csukjam rá a figyelmem ajtaját, mindig ott legyek vele, érezzek vele, lássak, gondolkozzam, mérlegeljek, belevágjak, kihátráljak, el-elmerengjek, megtartsam, eleresszem, szeressek, fájlaljam, örüljek, sirassam, befogadjak, kiűzzek, siettessek, várjak, minden, minden...


Sajnos ez a mindig vele levés ez esetben szó szerint értendő volt nálam, mert egyszerűen nem tudtam abbahagyni a történetet és bár az egyes részletek rövidsége megengedte volna, hogy behajtsam a könyvet másnapig, de a tartalma és annak az atmoszférája odaszögezett és hát a regény terjedelme pedig álomellenesen nagy, így bele nyúlt az éjszakáimba, ami nem könnyítette meg a reggeleimet, de picit sem bánom, mert olyan olvasóélményt adott, amire rég vártam. 

(Lehetne "hibát" keresni és találni is nyilván mint írásmű (a tartalom az szubjektív) de nem akarok. Nagyon nem. )


"Ha valaki semminek nem tud örülni, még percekre sem, az már nem tesz különbséget öröm és bánat között. És ez a legnagyobb rossz, ami emberrel történhet."
"Az elveszett Paradicsomból sem a Paradicsom az érdekes, hanem amiért elveszett. "
"Tudja, volt egy tanárom az egyetemen, prof. Klaus Klaus. Ilyen vicces neve volt. Tartott egy demonstrációt. Kihívott három hallgatót, és feltette nekik azt a banális kérdést, hogy ki írta a Nikomakhoszi etikát. Kiosztott egy-egy cetlit, írásban kellett válaszolniuk. Természetesen mindhárman gondolkodás nélkül írták fel a papírra Arisztotelész nevét. Azt még hozzá kell tegyem, hogy prof. Klaus Klausnak csak a neve volt vicces. Megnézte a három papírt, és két válasszal elégedett volt. Helga Müllernek viszont azt mondta, hogy ezt az előadást még ülje végig, aztán várja a szobájában, hogy megbeszéljék a továbbiakat.
És Helga nemhogy azt se merte megkérdezni, miért, de két perc múlva már hangosan zokogott. Amire prof. Klaus azt mondta, semmi baj, ha végre eszébe jutott, akkor álljon fel, és a többiek előtt, hangosan mondja meg, ki írta a Nikomakhoszi etikát. Na,
rajta, halljuk, kollegina. Amire Helga bőgve azt üvöltötte, hogy nem tudom, és bocsásson meg a professzor úr, bocsásson meg, bocsásson meg. Nos, ennyit a tudás adta biztonságról, mondta prof. Klaus. Aztán persze, megnyugtatta Helgát, hogy nagyon is helyes választ adott, de azonkívül, hogy jelesre fog vizsgázni
belőle, soha az életben nem fogja hasznát venni se Arisztotelész, se bárki más etikájának. Mert nem olyan idők jönnek."

2015. november 13.

Rejtő Jenő (P. Howard): Tigrisvér

A tigrisvér nem válik vízzé. Vagy mégis. De az nem is az a vér. Ám ezt egyenlőre csak az tudja, aki ármányból kifolyólag keveri a vért a vízzel. 
Aztán ebből némi bonyodalom származik, elhalálozások és gonosz szándékú intrikák formájában. Kiderül, hogy a véres bosszú és a patyolat tisztesség nem fér meg egymás mellett, de Tom, remekül megoldja. Ennek ellenére majdnem felakasztják, mert a kormányzó nem ismeri az órát meg a térképet. 
Még jó, hogy a szerelem nem ismer akadályt. Illetve ismeri, de simán megugorja. 
Mindenesetre tartsuk észben gonosz szándékú ellenséges támadás, maroknyi ám elszánt védő kombó esetén jó, ha van kéznél egy éhező színtársulat, akinek momentán szerepel a repertoárjában egy lovassági roham.


2015. november 11.

kamukönyvajánló

Több megbízható (és egy megbízhatatlan de azért szeretem) forrásból tudomásomra jutott, hogy a szépemlékű molyon egykori HAri féle kihívás "emlékműsort" tartottak kedves barátaim és üzletfeleim:)
ezért  az onlinecybertér konnektálódási együtthatóját diffúzionálási célból erőtérré hajlítva, egyszeri alkalommal ennek tiszteletére álljon itt a kihívás külső támogatására az aktuális kamuértékelésem.
emlékeztetőül: 
only write, not read avagy kamuolvasónk ajánlja
Szabály: becsszóra nem ismert író, becsszóra nem ismert könyvét ajánld másoknak, 
kizárólag a cím és az író neve vagy a könyv borítójának a benyomása alapján.(fülszöveg is, egyéb ajánló is kerülendő kamuajánlás előtt) 
Játék, úgyhogy ne csalj, meg amúgy sincs nyeremény;)

Szóval akkor....


Virna DePaul: A rossz testvérrel ágyba bújni



Kedves kis történet egy nagycsaládból származó író tollából. Gyermekkori élményein alapuló történetei közül ez a kedvencem, ahol elmeséli, hogy a családja szegény lévén az anyukájuknak egyik este sokáig kellett maradnia a munkahelyén, mert a varrodás kisvállalkozó aktuálisan leszerződött butikszállítmánya késedelemben volt. Nagy testvér lévén ilyen alkalmakkor az esti mesét ő mondta a húgainak, mielőtt ágyba dugta volna őket. Egyik alkalommal a szomszéd gyerekek is átjöttek, mert a szüleik lakógyűlésen voltak, ahol a lakóközösség pornómeetinget tartott, egymás anyjának és apjának a genitális készségeit túllicitálva arról, hogy legyen e sportkettő előfizetés a közösségi tányérantennához.

Ezalatt az idő alatt alvilági hangok szűrődtek be a gyerekszobába és a csöppségek féltek, mert mint kiderült a fölszint kettőben lakó Katicanéninek megint elszabadult  a palotapincsije, aminek a genetikai adottságaiból adódó szemdomborulatát messze meghaladó mértékben kitüremkedő szemei arról árulkodtak, hogy a megbomlott elméjű idős hölgy aktuális tápláléktudatos kísérlete folytán, a szerencsétlen állat egy hete csak szójagranulátumból és hínárlevélből készült lasagne-t evett.

Szóval így hetecskén elvoltak az utolsókat pislákoló,  kimerülő félben lévő ledgyertyafényénél és Wirna, halk duruzsoló hangon mesélt és mesélt a kicsiknek, akik lassacskán megnyugodtak és édes álomba is szenderültek.
Elég későre járt az idő és Wirna is igencsak megálmosodott. Így történhetett meg az , hogy a későn hazaérkező szülők azt látták, hogy összecserélődtek a szomszédokéval a gyerekeik és azok rossz testvérrel bújtak az ágyba.

Aki szereti a megható  történeteket, annak ajánlom karácsonyra egy pihepuha takaró és egy forró tea társaságába ezt a mai világban már oly ritkaság számba menő, megható és lélekemelő könyvet.




(A fenti ajánló nyomokban sem tartalmaz valóságot, mindenki saját felelősségére fogyassza)








ui.: puszi mindenkinek

(és köszönöm, nem kérek plecsnit;)

2015. november 10.

versnekem

kűttem neked esemest... ó je


utójjára emondom neked: nekem a  a lélek a fontos. ezt örökre! jegyezd! meg!


köszi:)))  (és én is)

2015. november 9.

William Gibson: A periféria

Kalandos, krimis, akciós, időutazósféle világ többdimenziós történetszál az írói képzeletokos humorral tűzdelt perifériájáról, alapos társadalomkritikával és annak erős elhallgatásokkal megerősített előtérbehelyezésével, megélhetési drogkutyulással, 3D-s nyomtatott izékkel, összeesküvésekkel, mahinációkkal, médiablablával meg hát ilyen klebtekkel és transzhumán minekisnevezzemekkel és a számomra homályba maradt Szerverrel (ezmiezitt?). Persze biztos jó amúgy egy méltán jónevűvé vált gibsoni cyberpunkvilágot kedvelő olvasónak, mert sok SF ötlettel van teli még ha ezek nem is annyira eredetiek, de azt meg kell adni, jól keveri a lapokat, mondhatni izgi, de nekem ez most egy aprólékosított profin csavarintós katyvasz lett, bár az igaz, hogy a végére alaposan elmagyarázza (alaposabban is, mint szerette volna a hiú olvasói énem) mindezekkel együtt be kell látnom, nem leszünk hosszútávon olvtársak Gibsonnal. 
Azért kösz.

2015. november 7.

Christopher Moore: Bolond

                "Angol vagyok. Életelemem a nyirok."

Íme a shakespeari Lear történet christophermoore módon interpretálva. 

Kicsit trágár(inkább nagyon!) kicsit kifacsart(nem is kicsit!)  plusz szereplők plusz hozzáadott nemtörténések de azért hűen visszaadva az eredeti sztorit , ami valljuk be magában sem mentes a gubanctól, de így aztán  telepakolva ennyi hülyeséggel nem  abban a klasszikusan leforgatott  Aranyfényben tükröződik vissza,  mert Moore annyi szarkazmust , barbarizmust(pedig hát S mester sem kispályás a család drámák kutyulásában) annyi félremagyarázást és emberi sötétséget tett hozzá, amitől az egyébként sem vér és ármány  mentes alap sztori alaposan szétbsztt lett. És ez nem költői túlzás, mert hát tényleg. Felturbózta egyéb testnedvekkel, mindenféle verbális nemzőjelzőkkel, elődági felajzott erénymentes képzelettel,  gaznál gazabb gazfickókkal, idiótáktól hemzsegő idiótizmussal és sok bolonddal, amiknek a  mixét egy mocskosszájú és fantáziájú  balkézről lett főbolond , aki talán a legnormálisabb (ha lehet ennek a könyvnek a kapcsán ezt a jelzőt egyáltalán használni) mesél bolondossá.

                     " Mire jó a hercegnő? Sárkányeledelnek meg váltságdíjnak."

Ha nem a közelmúltban láttam volna egy színházi Lear feldolgozást, most azonnal elolvasnám újra az eredeti drámát. (Ami persze egyáltalán nincs kizárva)

Aki kedveli a  tiszteletből használt tiszteletlen hangon megírt világirodalomremekeinek a remakejét, aki nem riad vissza némi nemű nemi numerákban gazdag neveletlen stílustól, aki elmúlt már 14  16  18     izé . látott már karón varjút… na ééérted, aki szeretné látni képzeletben, ahogy Shakespeare mester motollaként forog a sírjában vagy a szelleme elsápadva fuldoklik vagy a méltatlankodástól vagy a röhögéstől (ez még nincs eldöntve), aki már olvasta a Leart vagy aki szeretné de még vacillál, aki tudja miért mosolyodnak el olvasók, ha elhangzik Christopher Moore neve vagy bármelyik könyve említésre kerül… szóval ha ezekből bármi is megvan, akkor hajrá!

Viszont a kezedbe ne vedd a könyvet, ha törött bordád van, ha hasi varrataid még frissek vagy ha hasmenés gyötör, mert  hol a fájdalomtól hol meg ugye az állapot adta renyhe záróizmok okán, de garantáltan beszrsz.

(kritikusabban: a Biffet sajnos most sem sikerült felülmúlni, de nem keresek a kákán is csomót, bár valóban sok az altáji fajtalan mocsokszó ebben a könyvben, de azért mert Shakespeare nem a mai szlengben nevezte nevén a dolgokat, attól azok még benne vannak az eredetiben is, csak ma azt (archaikusan autentikus) irodalmi nyelvezetnek hívjuk;)
De nem szeretnék megtéveszteni senkit, csúnya egy szája van Moorenak ebben a könyvben, csúnyább mint az indokolt lett volna, kicsit túltolta a neofuckokat (inkább nem idézném, mert tényleg alpári) viszont aki túl tud ezen lendülni, az remek szórakozásban részesül, mert egyébként kacagtató,  okos de végtelenül beteg humorral feldolgozott, éjsötét királydráma)