2015. február 27.

Walter Scott: A lammermoori nász


Ősromantikus úrfi és ellenséges családból való haloványszépségű kedvese szomorédes románca. Kinyíló szerelem, rossz helyen, rossz korban. Az idézett éra hemzsegett az ilyentől. Scott elkapott egyet belőle, megírta és bejött neki. Skótromantika nem spórolós szóvirágokkal.
Mellesleg Donizetti  Lammermoori Luciá-nak az alapsztorija. Csak mondom:)

(nyilván netrebko)


vagy a populárisabb ötödik elem dívája:
https://www.youtube.com/watch?v=IoW_ZOfsrzA

ezt meg a sztiminek. amiről meséltem a gruberova aki majd 70!:
(különösen a fuvolás felelgetős rész )


Agatha Christie: Halál a felhők között

Megölnek egy csúnya idős nőt egy repülőn. A hölgy történetesen egy uzsorás. 
Egy biztos, a gyilkos ott van a gépen. Meg még egy biztos, hogy Poirot is ott van. Nos ez a két tény így együtt beindítja a kis szürke agysejteket. Főleg, hogy potenciálisan a gyanúsítottak közt van. De van egy kis probléma. Egyik gyanúsított sem valószínűsíthető, hogy a gyilkos lenne. Akkor? Japp felügyelő rendőri módszereivel párhuzamosan Poirot is kérdezősködni kezd. És ha ő egyszer kérdezősködik….

Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei

A kevesebb több lett volna. Túl sok mindent akart beleszuszakolni az írója a könyv felébe. Igen a felébe, mert az eső fele az üresjárat volt. Nem mondom, hogy én lennék a legfőbb célcsoport, de a színes, fantáziadús meséket kedvelem, csak legyen eldöntve, hogy akkor az, amit kedvelnem kell, az egy kedves kis mese, érdekes népmonda vagy hidegrázós rémtörténet. Persze lehet mindhárom, akkor viszont az összetevők külalakját ne tapogassam ki külön-külön a vegyeskoktélra kikevert történetben. Varázsoljon el, hogy ne azon agyaljak közben, hogy akkor ez most kinek is akar szólni. A rémmesevarázslathoz viszont egy ködös szigetnél meg némi pupillahiányos szempárnál, néhány kopottfotós randombelemagyarázásnál és pár furi gyereknél egy másik idősíkban azért több kell. Ezek a mai kínálatban már sztenderd elemek. Kicsit szigorú vagyok, mert egyébként szórakoztató ez, csak nem eléggé.

2015. február 25.

Papp Sándor Zsigmond - A Jóisten megvakul

Ez a kötet nem is hogy olvasás közben, hanem inkább két nap múlva...
vagy éppen úgy, hogy mondjuk az operában jusson két olvasója eszébe... 

Mert olvasás közben olyan, hogy akkor mondjuk megállapítom, hogy ez a szöveg tetszett, ez fura, ezzel nem tudok mit kezdeni, ez meg , na ez jó felütés volt… és aztán alszok rá.  Vagy nem is rá, hanem egyszerűen csak fogja magát és odapofátlankodik. Megjegyzem jól teszi, mert hát pont oda szánom az olvasmányaimat. A mindenféle ürügyén támadó gondolataimba.
És itt kezdődik nekem ez a novellás is.  Mert minden előjel nélkül egyszer csak elkezd dolgozni például a nyál, a feszesbőrű focicsuka meg az odatámasztott bézbolütő.  
Nem kell ettől félni kedves olvtársak. Még akkor sem, ha a un. kismagyarvalónak a feketébbik árnya kúszik a novellákból. (Na de mi baja lehet annak ettől, aki Tar Sándoron szocializálódott ugye…) Ez a magyarizmusunk. Illetve ilyen is. Nem csak móka és kacagás, de taknya-nyála folyós szánalom és félrecsúszott életű lelkiszürkület is.Még ha ironikusan is.

Én ezt nem tudhatom, de talán ezért is érdemes írónak lenni, hogy másnap  is ott maradjon az ember írása  az olvasó fejében és talán , illetve részemről biztos,  ezért érdemes olvasónak lenni, hogy ne csukódjon be a gondolatom a könyvvel együtt.



Dorit Rabinjan: Lakodalmaink

Nagyon szép könyv. A szavai, a mondatai, a bemutatott tradicionalitás szépséges, de sokszor súlyos ráható ereje, a gyökerekben rejlő sors varázsa és az az elleni megadóan tehetetlen sodródás…. 
az élet olyan szép is lehetne … de nem, mert az életet nem az álmok könnyűrózsaszínével írják…. 
van úgy … amikor a boldogságot beárnyékolja a belopakodó keserűség… nyomot hagy minden pillanaton, hagyják, hogy átvegye a szabad lelkük , vágyaik, álmaik fölött is a hatalmat, rátelepszik a múltra, a jelenre és még beárnyékolja a jövőt is…. amikor az anya kényszeresen cipeli mindenki keresztjét….amikor az álmokba szabadulni vágyók a köldökzsinórt lerázandó rabláncnak érzik….amikor az életízű családba bekúszik a csend, az agyonhallgatás ….amikor nem lelik azt a pillanatot, ahol félresiklottak a dolgok... amikor már mindenki elhiszi, hogy ez már mindig így lesz….akkor az , akitől a legkevésbé várná az olvasó, megváltja mindannyiukat… visszahozza a reményt… legalábbis remélem.


2015. február 21.

Harlan Coben: Senkinek egy szót se

Romantikus krimi? Az meg milyen? Hát Coben tudja.
Izgalmas cselekmény, feszes történetvezetés, pörgős párbeszédek, a végéig fenntartott titok, és persze örök szerelem ráadásul férfioldalról, semmi szívecskés giff vagy rózsatetkó a bokán… hanem csendesen szép és méltó emlékőrzés a szív legmélyén, soha nem múló érzelmi kötődés. 
Pedig minden olyan szépen indult. Gyerekkori szerelemből kinőtt felnőttboldogság. Álom.
De a tény, hogy  a szeretett nő 8 éve halott, az sajnos vitathatatlan, hisz el is kapták a sorozatgyilkost, és az apa azonosította a holttestet. 

Aztán 8 év után jön egy titokzatos e-mail. És minden kifordul a sarkából. Az addig csöndben emlékőrző megbecsült orvosból feleséggyilkosság gyanúsítottja lesz, a család és barátok összezavarodnak, viszont az addig jó oldalon állók kifordulnak magukból, míg a rosszfiúk kimutatják a hálájukat… És hogy akkor most hogy is van az az üzenet, amit a halott feleségen és a csöndben gyászoló férjen kívül senki sem tudhat?  Hát ez az! 


Mestermunka.

(lila blanche-nak erősen javallott)

2015. február 20.

Kertész Imre: Mentés másként


Egy idősödő, a fizikai írásképességét támadó betegséggel küzdő író, lecsontozott , de nem érzelemmentes őszinteségei magáról, gondolatairól, az őt körülvevő szűkebb és tágabb időről, közvetlen és szélesebb spektrumú társadalomról, annak formálódásáról, deformálódásáról. Kár, és egyben szégyenletes, hogy sokszor a saját szavainak a kontextusból kiragadott töredékeit hozzák fel ellene. Méltatlan, mint ahogy az is, hogy ráolvassák, hogy nem dugja önként a fejét a számára megkomponált hurokba, azt vetik a szemére, hogy oda menekült, ahonnan a világ kifordulása előtt indult az a szellemi métely, ami elől itthonról a XXI században menekülnie kellett a nyugalma érdekében. A hazugság élhetetlen, és ettől tűrhetetlen légkört teremt egy gondolkodó embernek. Ha pedig tűrhetetlen, az ellen egy közéleti embernek nem szólnia illik, hanem szólnia kell. Az identifikáció nem az, ha besimul valaki az éppen aktuálisan alakuló közegbe.
Fura dramaturgia, mint ahogy a naplók dramaturgiája általában. A zajló élet szabja meg, hogy éppen épül vagy bomlik az íve. Az életszakaszának a társas kapcsolata(i), kapcsolt társai, szellemi és fizikai hogyléte, (magyar!)írói, emberi, idősödő férfikénti változásai és az arra reflektáló jelen idejű mikéntjei. Érdekes kép merült fel bennem olvasás közben, ahogy egy remegő kezű ember küzd a kézremegés ellen azzal, hogy odahagyva a tollat egy új eszközzel veszi fel a kesztyűt, hogy megmaradjon az írásképessége, amit nem becsül sokra az a jelenkori ideológiai közeg, akinek beírta a nemzetnevét egy veretes listára az örökkévalóságnak.
Milyen érdekes, hogy például Adyt nem ostorozzák ilyen naturalisztikus módon, pedig igen erős nemzetkritikái voltak , nála elfogadták (persze lehet csak az utókor), hogy rendesen odamondott az akkori aktualitásnak, múltnak és még az akkor körvonalazódó jövőnek is, sőt, nem csak elfogadták, de be is emelték a magyar! irodalmi kánonba. Párizs az akkori irodalmieurópa Berlinje. Az akkori művészvilág hajléktalanjainak a befogadó átmeneti szállása. Mint ahogy később is befogadták és szellemi (olykor fizikális és gazdasági) teret biztosítottak a kevésbé szerencsés alkotóbarát közegben, a zárványból kinyílást nem segítő helyre születetteknek.
Lehet Kertész írói stílusát kedvelni, nem szeretni, lehet mint embert a maga gondolataival és azok interpretálásával szeretni, elfogadni vagy nem szeretni. Lehet, de nehéz elmenni szó nélkül mellette. Szóval hat. Az, hogy ki mit olvas ki a soraiból, az legyen az olvasó önmagával és a környezeti hatásokkal való pólusmagnetizált elrendeződése és az azzal való mihezkezdés.