2016. július 25.

Tóth Krisztina : Világadapter



Legtöbbször nem érzek késztetést, hogy az éppen forgatott verseskötetről írjak. (kivéve ha a kerettörténet említésre méltó) Nekem maguk a versek egyre inkább amolyan személyes dolgokká válnak, amik kettőnkre tartoznak. Persze baráti körben szívesen beszélgetek róluk, de ahhoz kell egy bizalmi viszony és interakció.


Amiért ez a kötet mégis ide került az pedig egy örömgazdag megélt pillanat, amit viszont szívesen osztok meg másokkal is.
Egy író-olvasó találkozó alkalmával többek közt a kötet címadó, Világadapter c. versét olvasta fel a publikumnak Krisztina, amikor is megtörtént a csoda és egy cinkosan összekacsintós pillanatban összeért a költő és a hallgatóság a vers tér-időben.

Nem tudom hogy tudatos volt e részéről, de éppen egy olyan sál volt rajta, aminek a versbéli szereplése, pontosabban a tárgyiasult versmomentum felismerése nagyon valóságossá, sőt közelivé hozta a verset, de az mindenképpen egy olyan pillanat volt, amiért érdemes találkozni a szerzőkkel, tőlük hallani a saját verssé formázott történetből átszüremlő hangulatot, amitől egy kicsit személyes, egy kicsit a másodtörténetétől - jelesül a jókor jóhelyen hordott sáltól- a miénk is lesz egy egy vers.

Ez olyan lett.

Nem mellesleg (és ezen a ponton a korrektség kedvéért elfogultságot jelentek be) nagyobb részben jó versek. mai, élő, értést adó közelség (legalábbis nekem a többszörös közös párhuzamunk okán), szeretni való a gyászterhes szomorokkal és a játékos hangulatokkal együtt.



Ez egy jó interpretációja a versnek.



2016. július 24.

Száraz Miklós György : Andalúziai kutyák

Jófajta tárcanovellák, amiből ma sajnos elég nagy hiány van.(főleg amióta nagy kedvencem Bacher beköltözött a nagy elődei mellé az égi kávéházba …) A hazai lapírás színtelenedésével kimúlófélben lévő ez a műfaj. Ezért is nagy öröm számomra, ha rábukkanok egy ilyenre, ahol életben tartja egy arra érdemes író ezt a fajta könnyed de ha jól művelik, mégiscsak biztos mesterkezet igénylő irodalmi műfajt . Ez a gyűjtemény nagy örömömre olyan. Míves.
Megvan bennük minden ami egy jó tárcához kell. Érdeklődést felkeltő színes történet, tömörség, humor, személyes hang, csattanó… Szórakoztatóak, bár érdemes nem egyszerre olvasni őket, mert egyrészt a műfajnál fogva másrészt meg az írójának az egyedi és felismerhető stílusánál fogva kopik a szórakoztatófaktor de ez csak másodlagos kérdés és olvasói szokás vagy mondhatnám felelősség az önmagunk teljességi élményével szemben. Mondjuk én kevésbé tudok ellenállni ha egyszer belekezdek , de ez legyen az én nyűgöm, meg hát igazából nem is nyűg, mert ez már sokéves tapasztalat, hogy fölösleges is kísérleteznem a beosztással, mert úgysem tudok leállni, ha ennyire szórakoztató egy kötet. Mert ez kétségkívül az. Mindenkinek ajánlom, aki hajlik az efféle kézműves humoreszkbonbonokra.

2016. július 23.

Petőcz András: Idegenek

Harminc perccel a háború előtt

Kicsoda Anna és az anyja. Honnan jönnek, hová tartanak? Mindegy is kik ők, vagy  hol játszódik a történet, a lényeg maga a történet, amit Anna mesél a maga szemszögéből. Megalkuvás, megaláztatás, kegyetlenség, félelem, szorongás, kiszolgáltatottság, terrorizmus, háborús atmoszféra…
„Mondják még azt is, hogy most már mindenki fél. Amélie nagymamája is mondta egyszer, emlékszem, ültünk Amélie-éknél, a konyhában, krumplis lepényt ettünk, akkor mondta a nagymamája, hogy ma már nem a katonák az urak, de nem is az idegenek, hanem a félelem, ami bennünk van.“ 
 Ezeket a borzalmakat úgy tudja átadni ezen a nyers és tér–idő nélküli, már már  kertészi közönyösségig lecsupaszított íráson keresztül Petőcz, hogy elszorul a szívem, megrendül a lelkem és félelemmel vegyes reménnyel várom, hogy legyen már valami jó is ennek a kislánynak az életében. Csak egy pici. Még ha csak egy rövidke zene vagy egy emberéltényi időhöz képest felvillanó pillanatnyi barátságidő. Persze ez sem teljes, mert minden pillanat magában hordozza az elkövetkező perc rémét, ami minden ellentétes kívánalom dacára el is jön. És ha lehet még fájóbb, mint amit követ.  És az olvasóra nehezedő fajsúlyos elgondolkozni való meg csak gyűlik. Miféle világ ez? Miért kell ennek újra és újra megismétlődnie? Miért?

Borzasztóan jó könyv.
„A városban, a mi utcánkban is beszélik az emberek, hogy furcsa idegenek jöttek, de mondják azt is, hogy csak átutazóban vannak itt. 

Sok mindent mondanak. 
Mondják, hogy ezek az idegenek olyan menekültek, akiken segíteni kell, mert ott, ahol eddig éltek, ott nagyon nagy a szegénység. 
Még nagyobb, mint nálunk. 
Amélie nagymamája azt mondja, hogy dolgozni fognak ezek az idegenek, különösen a férfiak, de nem ebben a városban fognak dolgozni, hanem sok-sok kilométerrel odébb egy másik, egy nagyobb városban. 
Azt is mondja az Amélie nagymamája, hogy most már tényleg itt vannak a barbárok. De ezek még nem a veszélyes barbárok. 
Ezek inkább csak szerencsétlenek. 
És azt is mondja az Amélie nagymamája, hogy ezek a barbárok csak éppen megpihennek ebben a városban, a mi városunkban, aztán továbbmennek. Hogy egyelőre nem kell tőlük félnünk. 
Mások mást mondanak.“


2016. július 15.

(EP)

Az irodalom ma bezárt egy ajtót.  Nem feszegetem. Van hozzá kulcsom,  Csak most nem találom.Valahol bennem rekedt a levegőm és a szavaim közt.

2016. július 7.