2015. január 29.

Bächer Iván:Hogyan kell a nőkkel bánni

Hiányzik Bächer Iván a mai napisajtó életből. Már amennyiben van még ilyen. 
Mert meggyőződésem, hogy bár kincsesláda minden egyes ilyen tárcagyűjteményes könyve, ezeknek a kis írásoknak a nyomtatott sajtóban lenne a helye. Üdítő színfoltja volt és lenne a mindennapi csapból is folyó egyenhírözönnek. Ha másért nem, hát ezek miatt elballagnék minden nap egy újságos bódéhoz.
Egy idézet, ahogy éppen ő idézi a lapírás nagyjait:

Hadd hozzak föl példának két írást, cikket, amelyet bármelyik polgári lap leadhatna változtatás nélkül, vagy minimális korhoz igazítással ma is - pedig mindkét cikk évtizedekkel ezelőtt íródott. Az elsőre építészmérnök barátom hívta föl a figyelmem. Ez egy 1927-es vezércikk, amely könnyen hozzáférhető, több kötetben is megjelent azóta. A címe: Akasztatunk. Jó cím, ugye? A cikk idilli képpel indul. A szerző falusi kastély mézszagú verandáján ücsörög, és méláz boldogan. Ám a kert végéből öregasszony mérges károgása riasztja váratlanul: „Azt is akasztani kellene." És egy fiatal menyecske lelkesen helyesel: „Akasztani!"A történet ennyi, a többi a szép, igaz, szelíd írói okoskodás arról, hogy miért ez jön egy magyar ember, pláne asszony szájára rögtön: az akasztás.„...A fáradt, öreg szem előtt, amelynek az örök világosság hegyeit kellene már lesni a pár arasz mögött, ami még letipegni való az életörvényből, és a friss fiatal szem előtt, amelynek az élet nyíló kapujára kellene szegeződnie, akasztott ember képét lengeti a szél."Az író úgy érzi, ez az akasztani vágyás általános jellemző lett a honban. Ahol csak megfordul, kocsmában, hivatalban, csendőrőrsön vagy úri társaságban, mindenütt akasztathatnékja van a magyarnak. Pedig az nem sokat segít. „A háború is ölt, a forradalom is gyilkolt, az ellenforradalom is akasztott: és van-e egyetlen egy probléma, amit a vérontás esztendejei megoldottak volna? És van-e valaki, erős szavú, országot átérő hangú ember, aki misszionáriusságot vállalna a lelki kannibálok között. Melyik szószék az, ahonnan elkárhozással fenyegetik meg azokat, akik az akasztófát imádkozzák miatyánk helyett? ...Ezek az akasztató szándékok, amelyek lépten-nyomon megütik a fülemet, énbennem mindig azt az érzést keltik, amit csöndes nyári délben a messziről jövő tompa égzengések. Szeretném, ha minisztereink fülét is megütnék, annak tán több foganatja lenne... csak ne utazzanak szalonkocsiban, ne vegyenek maguk mellé díszkíséretet, és ne bandériummal vonuljanak be a faluba, hanem egy kofferrel a kezükben és egy esernyővel a hónuk alatt. Próbáljanak meg kérdést intézni közállapotaink felől... Talán nem lesz kellemes a válasz, talán egy kicsit riadtan csavarják félre a nyakukat, de talán többet tanulnak belőle, mint mikor fehér ruhás lányok hintenek virágot a lábuk elé, és a szónok a kalapja fészkébe rejtett írásból a hazai ég üstökösei gyanánt üdvözli őket a fellobogózott állomás előtt." Az indulatokat nem korbácsolni kéne, hanem okait megérteni, átérezni és orvosolni aztán - int Móra Ferenc szerkesztő úr szelíden, és persze hiábavalón.


Remélem egyszer majd az ő cikkei lesznek példaidézetek, amikor a hiányzó lapkultúrákról ír a jövőkor...

Brandon Hackett:Az időutazás napja

Amennyire vártam, hogy olvashassam, annyira vártam, hogy vége legyen. Valahogy nehezen indult be, és mire elkezdett igazán alakulni, vége is lett.
Kicsit szétesik a logika , de legalábbis alig ha nem az időben. Inkább amolyan kalandos mint tudományos, ami alapjában nem is zavarna, de nekem ez kevés volt. Talán inkább gyerekeknek ajánlanám, mert a sztori eléggé egyszerű időutazgatós duplavonal meg kiskapuk, a sok utazgatásokkal összekuszált idők, másod, harmad sokadönmagak, jók meg rosszak, családi és szerelmi érzelmi szál, szóval aranyos.


2015. január 21.

David Benioff: Tolvajok tele

Ez a könyv jó példája annak, hogy hogyan lehet egy fajsúlyos témát olyanoknak is eljuttatni, akik hajlamosabbak befogadni a meseszerűbben előadott történeteket. Mert Benhoffnak ez sikerült. A háború és azon belül is ez a szelete, ami az ostromlott orosz városról szól, sokféleképpen feldolgozott téma. Amit ennek a könyvnek az erősségének érzek, az pont az a hangnem, ami az elviselhetetlen borzalmakat érzékenyebb olvasói szemszögből is befogadhatóvá teszi. Mert semmit sem szépít ugyan, de az a filmvásznasított feldolgozás, puhít a kőkemény realitáson. Mert ebből film lesz, arra nagyobb tétet mernék tenni.
A történet és az interpretálása nem újdonság. Egy nagyapa elmeséli az író unokájának az életének egy szakaszát, amit az unoka továbbad az olvasóinak napló formába öntve.

A fiatal Lev története, ahogy egy kegyetlen téli ostrom közepén az életéjért küzdve a börtönbarát irodalomsznob de életigenlő Koljával, aki  egy kalandja miatt katonadezertőr lett, tojásokat próbál sikeríteni a kifosztott, éhező városban egy katonai parancsnok lányának az esküvői tortájához. Groteszk alapszituáció, viszont a tojáskeresés során felbukkanó figurák és helyzetek amikbe belekeverednek a fiúk, azok kicsit sem viccesek. A kannibalizmus, a nők megalázó kihasználása a harcoló feleknek  és a természetnek való kiszolgáltatottság széles palettájával szembesülnek az útjuk során, amit a véres komolysága ellenére sikerül meseszerűséggel és olykor humorral lazítani.

2015. január 20.

Kerékgyártó István: Hurok

Korrupció, szervilizmus, lenyúlás, kiskirályok, piti és nagybani tolvajok, ügyeskedők, törleszkedők, vesztegetők és zsarolók de egyvalamiben egyformák. Mindannyian az államtól elzabráltakból és alanyi alapon járó juttatásokból élnek és nem is akár milyen színvonalon.  A minisztériumok csúcsfejeitől a titkárnőig az állami vállalatok vezetőitől a haveri körig és az ezeknek kirakat „boldog”családi, „megbecsült” társadalmi hátteret biztosító háttérélősködői.  Forgatókönyvek szerinti kincstárfosztogatások, évszázados jól bevált felfelé nyal, lefelé rúg és az aktuális korhoz alkalmazkodó új kotta szerinti hatalmi játszmák, amiknek a végén mindig vastagodik valakinek a magánbankszámlája, az ingatlanja, magasabb kategóriás lesz az életszínvonala, bővül az üzleti érdekeltsége, azok forgalma, osztaléka a rablóláncolatban elfoglalt hierarchiastátusztól függően.
Ha valakinek, akkor Kerékgyártó Istvánnak volt módja belelátni ebbe a szegmensbe, amikor a kilencvenes években a privatizációs ügyek egyik tűzközelije volt . Persze, persze…  minden szó és figura az írói képzelet szüleménye…
Mint ebben a könyvben, amikor egy nagykutya irodájából induló átlagos napi rutinlopásba gikszer csúszik és a piramis csúcsán lévő főtolvaj megrántja a felfűzött tolvajlánc kezében levő végét és az összes,  arra a láncra a nyakuknál, töküknél, piti játszmáinál, kétes egzisztenciájuknál vagy éppen a vénájuknál fogva  felfűzött alakok alól sorra kirántja  az álságos, saját titkaiból tákolt, a felettük állótól függő ingatag talajt. Mindez körüllengi egy vaskos bűzfelhő. Mindenki bűzlik. De a saját bűz már fel sem tűnik. még akkor sem, mikor a megrántott hurok hatása visszakanyarodik önmagába.



2015. január 11.

Katarina Mazetti: Pingvinélet

Egy permanensen negatív elhagyott férj, egy mentálisan egyensúlyban lévő koros hölgy, egy jó kedélyű
hajóorvos, és egy mindenek ellenére életszerető tanítónő és jellegzetes utastársaik egy sarki hajóútra indulnak, hogy a saját életükhöz hozzáadjanak vagy éppen abból elhagyjanak valamit.
mind a négyük szemszögéből megismerhetjük a többieket, a feleségét rövid pórázon tartó despota férjet, az egymáson és egymásból élősködő testvérpárt, a két férjvadász koros hölgyet, egy vasalófanatikust, néhány ornitológust, akik szinte a távcsövük mögött élnek,  a hajó személyzetét és ennek a társaságnak az úton történt jellegzetességüket néhányuk átváltozásait. Na meg persze a sarki állatokat, főképp a nagyszámú és változatos fajtájú pingvineket.
Az írónő stílusának köszönhetően a téma fajsúlya ellenére is egy humorral lazított szórakoztató könyv.

2015. január 6.

David Foenkinos: A feleségem erotikus potenciálja

Francia, de ez ne rémisszen meg senkit. A pasi öngyilkos és notórikus gyűjtő. 
De kigyógyul. Már csak azokat a pillanatokat gyűjti, amikor a felesége ablakot pucol. Ám ehhez a feleségnek is van némi hozzáfűznivalója…. ez a könyv szórakoztatási faktor terén nagyon ott van.

2015. január 5.

Dan Simmons: Hyperion bukása


Előzmény: Hyperion

Ha nem akarnám részletezni, ennyit írnék. 
(de akarom, mert érdekesnek tartom,úgyhogy lesz tovább, ám a rövid összefoglalókat kedvelőknek az első bekezdést ajánlom) : 


Háború dúl. Az idő fogy. Különböző érdekek mozgatásával lassan kiderül, hogy mi mozgatja a szálakat. Nincs új a nap és egyéb központi rendszerbolygók alatt. Az írói scifizált fantázia átszínezi a megtörtént múltat. Az ember nem tanul a hibákból, akkor sem, ha a technikai lehetőségei nőnek. Sajnos ezzel a morális magasságok nem emelkednek egyenletesen. Oszd meg, tartsd félelemben(vagy mitikus irányítás alatt) és uralkodj(manipulálj) Majdhogynem a jól ismert módszerek. Ismerettel való visszaélés (fegyverként való használata) a hatalmi érdekcsoportok befolyásának ellenőrzés alá vont, minél szélesebb terület manipulatív növelése érdekében. Természetesen a békeharc zászlaja alatt.Egy társadalom,ahol a pénz már nem rangfokmérő, ott csak a hatalom az, ami egymás fölé emeli az embereket. És ezért meg is tesznek mindent. 
A zarándokok egyesével jutnak a választás elé. Amikor ott van előttük a választás lehetősége( hát meg kell küzdeniük a kísértéssel és…. elbuknak? Legyőzik önmagukat? Viszont az előzményekből tudjuk, csak 1 maradhat, sejtjük, az ember nem tud fölülemelkedni az önös érdeken… eszerint mégis van eleve elrendelés? Vagy csak emberi gyengeségre épített manipuláció?Vagy mégis felülíródik az a köz érdekében? Van önfeláldozás? Büntetés? Bűnhődés? Kiderül. 
Persze ezek tekintetében rengeteg réteget kell kibontani, hogy izgalmas könyv legyen és ezt meg is teszi az írója.

És akkor a részletek, amik az olvasás közben foglalkoztattak, személyes kibontások, lehetőleg spoilermentesen. 


Annyi jó kérdést vet fel Simmons ezekben a könyveiben(első részt is beleértve), hogy egyrészt ez emeli jó könyvé, másrészt, ahogy az írói eszközeivel ezt az olvasóhoz eljuttatja. 
Lehet e olyan magasabb rendű mesterséges intelligencia, ami által megépítik Istent vagy azzal egyenrangú teljességet. Szabad e egy mindenek fölöttit teremteni? Szabad e ezt az esetleges lehetőséget vallási szintre emelni vagy ott kell tartani a tudomány szintjén? 
Megépítve valamilyen dolognak a tökéletes mását, az nem maga a dolog e? Ha valaki képes ilyenre, az nem maga az Isten? 
Felmerülő analógiák: 
isten vagy a mindent tudó mesterséges intelligencia , mindent összegyűjtő információfolyama. 
feltámadás vagy újra megalkotása a dolgoknak 
mesterséges isten, mesterséges feltámadás, mesterséges mindenható, amit ember épített ember ellen. mesterséges purgatórium, mesterséges pokol ez lenne a megvalósult mátrix. 
A zarándokok eladják e magukat (ki-ki a hitét, tudását, becsületét) az egó és a kíváncsiság üveggyöngyeiért. 
Ki a kiválasztott? Az Empátiaentitás (Keats klón) , az egyszerű névtelenségből előbukkanó Krisztus? 
Van e választása egy mesterségesen alkotott intelligenciának a megváltóvá válássá kreálásában. 
Bonyolult kérdések, amikre nagyon egyszerű a válasz. Annyira, hogy számba sem vesszük. Minden az embertől indul, mindent az ember tölt ki és minden oda is érkezik. Csak nem hiszi, mert az túl egyszerű. Annyira, hogy nem is értjük. 
Félelmetes az olyan világ, ahol a kézenfekvőt, a kézzelfoghatót is mitikussá kell bonyolítani, mert nem hisz magában az emberiség. Így kerekedhet felül az, aki igába tudja hajtani pár szem színes cukorkáért azokat, akik nem bíznak magukban, a tudásukban, képességeikben. A Shrike ezáltal él. Éltetik, amíg van, aki etesse. 
És a fő kérdés. Elég e néhány személyes áldozat ahhoz, hogy tartósan változzanak a nem jól működő dolgok. Na ez kétezer éve kérdés. Eddig csak munkaközi statisztikai adatolt állapotot ismerünk.

Kötter Tamás: Rablóhalak

Azt nem mondanám, hogy ez a magyar amerikai pszicho light. Mert ahhoz nagyon light, ami nem ennek a könyvnek a leminősítése, hanem annak a felminősítése.
Pénz , csili-vili cucc, porschéban könyöklő pöcsöknek feltálalt plázagucci vacsorapuncik, falsul kongó dolcsevita, hipermenően nyüzsgő könnyed limonádéunalom.  A rablóhal rablóhalnak a farkasa vagy éppen a farka. 
A beleszületett vagy felkapaszkodott multijogászbankárbrókermarketing--szintúszó cápák hol szívatnak, hol szívnak.  Mert nemtől és szexustól függetlenül igaz,  ahol sok a hasonszőrű farkas, ott nem garantált, hogy mindig  a jó oldalán van az életcsászára a farknak.
Lehetne itten a szakadékként tátongó mélyszegénységről meg a szociális érzékenységről írni, megfogni a nálunk is már nem csak a magas üzleti körökben, aktuálisan elharapózó morális probléma oldaláról,  de ez a könyv nem szociográfia. 
Inkább szórakoztató mint bosszantó, na nem olyan Tarantinosan ponyvaregényesen és persze nem a pszichogyilkolászósan elszálltságával, hanem a maga kis laza bénázós-menőzőst is bemutató rövidjeivel. Mert az igaz, hogy nem terheli meg az olvasót, főleg, ha helyén kezeli és nem  mondjuk egy Pilinszky verseskötet hatása alatt veszi kézbe.
Van ilyen réteg is. Van hozzá felső kategóriás zárt tér, van hozzá arcbőr, és van rá igény.  Az itthon eleddig (és az eddig alatt az átkost értem) csak a magas politikai polcokon volt ennek a luxusprostinak a cipőjéből pezsgőzős nemszámítmennyiért féle enyémavilág attitűd szépen kiteljesedett az éppen aktuálisan üzletijuppi szférára.
Amikor pár éve a Puha neon fejlövést olvastam, még valamennyire bosszantott a szemérmetlen és kicsit sem visszafogott gátlástalanság könyvbe foglalása. Ma már ellepik ezek a könyvek az irodalmi teret. Ebben Frei például nagy piaci tortát akasztott magának. Oké. De akkor legalább legyen szórakoztató. (És itt nem az egyre szaporodó csininőcis-lóvéspasi  csodás százcsillagosszállodának a forgóajtajában összeütközős találkozásaira és fergetegesen fantasztikus világkörül megélt szerelmére gondolok)

Ez a  könyv szórakoztatott. Mert van ilyen. Mert miért ne, ha egyszer van, és legalább Kötter Tamás nem szépelgő, nyivákoló és édelgő. Jó kis feszes írások, még ha nem is emelkednek kapásból a novellairodalmi csúcsokra, persze ezzel nem bántani akarnám az íróját, (mert nekem ez egy rövid vágásokkal pörgetett filmként jelent meg), hanem éppen hogy érdekel a másik könyve is. Bízom benne, hogy szintet lép. 
Akár filmnek is el tudnám képzelni, persze nem a szétfilmezett csányifenyődobókata figurákkal.

2015. január 4.

Eötvös Károly. Bakonyi utazás



Újabb szeretni való történeteket gyűjtött össze Eötvös, a nagy országmesélő. A Balatoni anekdotái után ezúttal egy kicsit tágította a kört és a Bakonyból szemezgetett odavalósi históriákat. Abból a Bakonyból, ami 3 Balatonnyi vagy az alföldiek kedvéért 11 Hortobágynyi területű.
És hogy épp innen kellett megtudnom, hogy a szülői előd vonalnál az ük jelzőt rosszul használjuk, de nem csak mi , hanem Jókai és Tóth Béla is, hisz az ük az nőnemű szó és kizárólag női jelzőként használható helyesen. És hogy a sógor az magyarosan süv. De régóta győzött a németes elnevezés és a süvöt már vagy 2 százada nem használja még a tájszó sem.

Alaposan ki van beszélve Sobri Jóska valódi kilétének igaz meg az igaznak hitt  története.   Hírbe hozták többek között Csikós Csúzy Jánost, a gyerekként is betyárul viselkedő kiugrott nemest,  de a különc   Vay  grófot is. De a legerősebb gyanú mégiscsak az endréd pusztai vagy bejci kanász fiát, Pap Jóskát tartja számon Sobriként., mert a kanász családja Sobor faluból való, azaz sobri.
De a sobriság eredhet egy nyelvészeti magyarintásból is:

„Azt írja: a rút rablóvilág a XIV. és XV. században a cseh-morva határon, az ország felső vidékén a cseh „rebjatok” és „zsebrákok” garázdálkodásával történetünk gyászos lapját képezi. Nagy Mátyásunk fékezte meg őket, de azért még sokáig szerepeltek, s a rebjátokból lettek a rablók, a zsebrákokból a magyar nép nyelvén a zsobrik vagy sobrik. Az én megfigyelésem szerint is tehát Sobri nem   tulajdonnév volt, hanem a névtelen rabló a cseh zsebráktól kapta a múltból leszármazott melléknevet.”

Aztán még arra is fény derült, hogy miért más a bakonyi szűr?
Hát a cifrájától.
Meg arra, hogy magyar ember nem visel esernyőt, azt csak svábok használnak. Őnekik ott a szűrjük, amin az eső sem tudott befolyni.
De a Bakonyban rejtegették a bujdosó Kossuth gyerekeit is, Óbányán és Pénzeskúton.
Sok 48-as harcokban résztvevő nemes családja is itt bújdokolt, amíg Hajnau pribékjei össze nem fogdosták őket. Asszonyokat, gyerekeket. Hiába volt a bátorság és kitartás, majdmind fogságba kerültek a harcokban jeleskedő férjeik helyett.

No azután hosszas és kimerítően elmagyarázza Eötvös, hogy miként ültek a követek a múlt század közepéig (19) az országgyűlésbe. Hát elég magyaros virtus uralkodott ebben is. A nemes urak a meghatódott sírástól a vérre menő vitákig képesek voltak a parlamenti vitájukat képviselni, de még olyan „fontos „ kérdésben is hosszú időn át viaskodtak, hogy mi legyen az ülésrend.
Így ír erről Eötvös Károly:

Nem pártok szerint ültek. Jobboldal, baloldal, széljobb, szélbal ismeretlen szó volt előttük. Nem is voltak pártok. Minden kérdésben másként mozogtak az elmék s másként alakultak a szavazatok. Annyit észre lehetett venni, hogy a követek egyik része szívesen támogatja, másik része szívesen támadja a kormányt, de határozott pártalakulás még ebből se támadt. Csak Deák Ferenccel kezdődik 1833-ban az igazi pártalakulás. Neki már voltak lelkes hívei, akiket a kancellárok nem tudtak mellőle elédesgetni vagy elriogatni. Nem is igen lehetett az előtt pártalakulás. Az 1825-es országgyűlésen volt már 175 mágnás. Fele se volt magyar. Törődtek is a mágnások az országgal. (…)
De más okból se ülhettek volna így. A tanácskozó terem berendezése egészen más volt, mint a Sándor utcai vagy a Duna-parti képviselőházé.
Ma padokba vannak rekesztve az ülőhelyek. Úgy ülnek a képviselők, mint az iskolás gyerekek vagy mint a színházba járók. A régi követ el nem tűrte volna ezt a világ minden kincséért se. A régi követ mind tekintélyes férfiú volt. Vagy származása, vagy vagyona, vagy nagy tehetsége, vagy előkelő köztisztsége szerezte meg neki a vármegye bizodalmát. Nem is választott egy vármegye 8-10 követet, hanem csak kettőt. Hol talált volna mindig annyi országos nevű férfiút. S idegen vidékbelit éppen nem választott. Csak hazulról valót, akit gyermekkora óta jól ismert. Akkor kísértette volna meg a „központ”, hogy valakit a vármegye nyakába varrjon. De bizony országos kacagás lett volna belőle.
A gyűlés külseje is megfelelt a követek tekintélyének. Csak tisztes magyar díszruhában, kardosán, sarkantyúsan lehetett a gyűlésteremben lenni. Így voltak még a királyi táblabírái is, így még a jurátusok is. Gondoljuk csak el azt a bolondságot. Hogy lehetett volna ilyen követeket iskolás gyerekek padjába begyömöszölni?
(…)
Az 1830-es országgyűlés kevés ideig tartott. (…) Határozott azonban az ülések dolgában is. Határozatát a régi tatár nyelven is idézi a későbbi országgyűlés:
„Oly ideigleni elrendelést kellene foganatba venni, mely valamint egy részről azon követeket, kik eddigleni helyheztetéseikkel meg voltak elégedve, gyakorlott igazaikban ne sértse, úgy más részről azoknak, kiknek eddigi helyeztetéseik iránt méltó panaszuk vala, célarányosabb helyeket juttasson s egyszersmind a közönségesen óhajtott nyilvánosságot ne akadályoztassa.”
Minden avassága dacára is kiérzik e határozatból, hogy a követek egyik része meg volt elégedve, másik része nem volt megelégedve régi ülőhelyével. A következő országgyűlést 1832 december 14-ikére hívta össze a király. Az első tárgyak közé tartozott: hogy üljenek a követek?
A Personális nem akarta bevárni, hogy a követ urak maguk vitatkozzanak e fölött. Hosszú ideig tartott volna a vita.
(…)
A végzet nem engedte, hogy Kossuthnak az új országházban, a Sándor utcaiban vagy a Dunapartiban ülőhelye lehessen. Deáknak volt a Sándor utcaiban nyolc évig, 1865-től 1873-ig. A Sándor utcaiban még ezentúl huszonkilenc évig tanácskoztak a nemzet képviselői, de a parlament elhatározta, hogy Deák helyére senki se ülhet az idők végéig. Kivágatta az ülőhelyet s megsemmisítette. Csak az ülőhely előtámláját tartotta fenn, s erre ezüst lapot helyezett, amelybe Deák Ferenc nevét bevésette. Deák ülőhelyét azért semmisítették meg, mert egyszer oda Tisza Lajos ült le, a miniszterelnök testvére. Az ellenzék erre nagy zajt ütött.
– Ki onnan! El onnan! Hogy mer valaki Deák helyére ülni?
Nohát, ne ülhessen oda senki. Szegény Éber Nándor! Magas termetű agg ember volt már, s az aggkori elmegyöngeség tünetei mutatkoztak rajta. Le akart ülni Deák helyére s nem vette észre, hogy ott nincs szék. Leesett a földre, csak a keze és lába feje mozgott a levegőben, csak ezt látták a képviselők és karzatok. Félrevezette az előtábla Deák ezüstbe vésett nevével. Ez az előtábla ott hányódott a Duna-parti új országház elnöki szobájában. Gróf Apponyi elnöklete alatt ott láttam sarokba állítva. A múzeumban volna helye a Deák-szobában.
Oda került-e? Oda kerül-e?