Újabb szeretni való történeteket gyűjtött össze Eötvös, a nagy országmesélő. A Balatoni anekdotái után ezúttal egy kicsit tágította a kört és a Bakonyból szemezgetett odavalósi históriákat. Abból a Bakonyból, ami 3 Balatonnyi vagy az alföldiek kedvéért 11 Hortobágynyi területű.
És hogy épp innen kellett megtudnom, hogy a szülői előd vonalnál az ük jelzőt rosszul használjuk, de nem csak mi , hanem Jókai és Tóth Béla is, hisz az ük az nőnemű szó és kizárólag női jelzőként használható helyesen. És hogy a sógor az magyarosan süv. De régóta győzött a németes elnevezés és a süvöt már vagy 2 százada nem használja még a tájszó sem.
Alaposan ki van beszélve Sobri Jóska valódi kilétének igaz meg az igaznak hitt története. Hírbe hozták többek között Csikós Csúzy Jánost, a gyerekként is betyárul viselkedő kiugrott nemest, de a különc Vay grófot is. De a legerősebb gyanú mégiscsak az endréd pusztai vagy bejci kanász fiát, Pap Jóskát tartja számon Sobriként., mert a kanász családja Sobor faluból való, azaz sobri.
De a sobriság eredhet egy nyelvészeti magyarintásból is:
„Azt írja: a rút rablóvilág a XIV. és XV. században a cseh-morva határon, az ország felső vidékén a cseh „rebjatok” és „zsebrákok” garázdálkodásával történetünk gyászos lapját képezi. Nagy Mátyásunk fékezte meg őket, de azért még sokáig szerepeltek, s a rebjátokból lettek a rablók, a zsebrákokból a magyar nép nyelvén a zsobrik vagy sobrik. Az én megfigyelésem szerint is tehát Sobri nem tulajdonnév volt, hanem a névtelen rabló a cseh zsebráktól kapta a múltból leszármazott melléknevet.”
Aztán még arra is fény derült, hogy miért más a bakonyi szűr?
Hát a cifrájától.
Meg arra, hogy magyar ember nem visel esernyőt, azt csak svábok használnak. Őnekik ott a szűrjük, amin az eső sem tudott befolyni.
De a Bakonyban rejtegették a bujdosó Kossuth gyerekeit is, Óbányán és Pénzeskúton.
Sok 48-as harcokban résztvevő nemes családja is itt bújdokolt, amíg Hajnau pribékjei össze nem fogdosták őket. Asszonyokat, gyerekeket. Hiába volt a bátorság és kitartás, majdmind fogságba kerültek a harcokban jeleskedő férjeik helyett.
No azután hosszas és kimerítően elmagyarázza Eötvös, hogy miként ültek a követek a múlt század közepéig (19) az országgyűlésbe. Hát elég magyaros virtus uralkodott ebben is. A nemes urak a meghatódott sírástól a vérre menő vitákig képesek voltak a parlamenti vitájukat képviselni, de még olyan „fontos „ kérdésben is hosszú időn át viaskodtak, hogy mi legyen az ülésrend.
Így ír erről Eötvös Károly:
Nem pártok szerint ültek. Jobboldal, baloldal, széljobb, szélbal ismeretlen szó volt előttük. Nem is voltak pártok. Minden kérdésben másként mozogtak az elmék s másként alakultak a szavazatok. Annyit észre lehetett venni, hogy a követek egyik része szívesen támogatja, másik része szívesen támadja a kormányt, de határozott pártalakulás még ebből se támadt. Csak Deák Ferenccel kezdődik 1833-ban az igazi pártalakulás. Neki már voltak lelkes hívei, akiket a kancellárok nem tudtak mellőle elédesgetni vagy elriogatni. Nem is igen lehetett az előtt pártalakulás. Az 1825-es országgyűlésen volt már 175 mágnás. Fele se volt magyar. Törődtek is a mágnások az országgal. (…)
De más okból se ülhettek volna így. A tanácskozó terem berendezése egészen más volt, mint a Sándor utcai vagy a Duna-parti képviselőházé.
Ma padokba vannak rekesztve az ülőhelyek. Úgy ülnek a képviselők, mint az iskolás gyerekek vagy mint a színházba járók. A régi követ el nem tűrte volna ezt a világ minden kincséért se. A régi követ mind tekintélyes férfiú volt. Vagy származása, vagy vagyona, vagy nagy tehetsége, vagy előkelő köztisztsége szerezte meg neki a vármegye bizodalmát. Nem is választott egy vármegye 8-10 követet, hanem csak kettőt. Hol talált volna mindig annyi országos nevű férfiút. S idegen vidékbelit éppen nem választott. Csak hazulról valót, akit gyermekkora óta jól ismert. Akkor kísértette volna meg a „központ”, hogy valakit a vármegye nyakába varrjon. De bizony országos kacagás lett volna belőle.
A gyűlés külseje is megfelelt a követek tekintélyének. Csak tisztes magyar díszruhában, kardosán, sarkantyúsan lehetett a gyűlésteremben lenni. Így voltak még a királyi táblabírái is, így még a jurátusok is. Gondoljuk csak el azt a bolondságot. Hogy lehetett volna ilyen követeket iskolás gyerekek padjába begyömöszölni?
(…)
Az 1830-es országgyűlés kevés ideig tartott. (…) Határozott azonban az ülések dolgában is. Határozatát a régi tatár nyelven is idézi a későbbi országgyűlés:
„Oly ideigleni elrendelést kellene foganatba venni, mely valamint egy részről azon követeket, kik eddigleni helyheztetéseikkel meg voltak elégedve, gyakorlott igazaikban ne sértse, úgy más részről azoknak, kiknek eddigi helyeztetéseik iránt méltó panaszuk vala, célarányosabb helyeket juttasson s egyszersmind a közönségesen óhajtott nyilvánosságot ne akadályoztassa.”
Minden avassága dacára is kiérzik e határozatból, hogy a követek egyik része meg volt elégedve, másik része nem volt megelégedve régi ülőhelyével. A következő országgyűlést 1832 december 14-ikére hívta össze a király. Az első tárgyak közé tartozott: hogy üljenek a követek?
A Personális nem akarta bevárni, hogy a követ urak maguk vitatkozzanak e fölött. Hosszú ideig tartott volna a vita.
(…)
A végzet nem engedte, hogy Kossuthnak az új országházban, a Sándor utcaiban vagy a Dunapartiban ülőhelye lehessen. Deáknak volt a Sándor utcaiban nyolc évig, 1865-től 1873-ig. A Sándor utcaiban még ezentúl huszonkilenc évig tanácskoztak a nemzet képviselői, de a parlament elhatározta, hogy Deák helyére senki se ülhet az idők végéig. Kivágatta az ülőhelyet s megsemmisítette. Csak az ülőhely előtámláját tartotta fenn, s erre ezüst lapot helyezett, amelybe Deák Ferenc nevét bevésette. Deák ülőhelyét azért semmisítették meg, mert egyszer oda Tisza Lajos ült le, a miniszterelnök testvére. Az ellenzék erre nagy zajt ütött.
– Ki onnan! El onnan! Hogy mer valaki Deák helyére ülni?
Nohát, ne ülhessen oda senki. Szegény Éber Nándor! Magas termetű agg ember volt már, s az aggkori elmegyöngeség tünetei mutatkoztak rajta. Le akart ülni Deák helyére s nem vette észre, hogy ott nincs szék. Leesett a földre, csak a keze és lába feje mozgott a levegőben, csak ezt látták a képviselők és karzatok. Félrevezette az előtábla Deák ezüstbe vésett nevével. Ez az előtábla ott hányódott a Duna-parti új országház elnöki szobájában. Gróf Apponyi elnöklete alatt ott láttam sarokba állítva. A múzeumban volna helye a Deák-szobában.
Oda került-e? Oda kerül-e?
Köszönöm! Jó kis méltatás.
VálaszTörlés