2017. március 21.

Rejtő Jenő (P. Howard): Jó üzlet a halál


Macerás az élete annak, aki eladja a kokaincsempészek hajóját a forró talpuk alól. 
A macera egyik elkerülésének a módja, hogy sokat kell futni. Azonban sosem tudni, mikor hullik az ember fejére a szerencse, vagy szakad a nyakába a kiszámíthatatlan jövőjének a súlya. Jelen esetben mindkettő, egy alulöltözött hölgy képében. 
A hölgy, miután egy kényszerházasságba való beugrás helyett az ablakon való kiugrást választotta, és ebből kifolyólag Tom nyakába szakadt, úgy döntött, hogy az egyébként is menekülésben lévő csavargó mellé társul, mint alkalmi kolonc. 
Így esett, hogy miután egyikőjüknek sem volt más dolga vagy hosszabb távú előremutató terve, a külön-külön leélendő boldog jövőre való tekintettel és annak reményében, egy instant gyorstalpalós menyegzőn összeházasodtak . 
A földi paradicsom szépreményű hitében, elhajóztak az agyonmarketingolt ígéret földjére. 
Aztán ahogy az a kalandregényekben lenni kötelező, hamar rájöttek, hogy az ígért álomvilág inkább egy biztosítási csaláson alapuló rémálom. 
Itt egy kis csihi-puhi, szeret-nemszeret, szomorúság, borúra-derű, rabláncszaggatás és becsületmentés et cetera …é satöbbi … után, jóra fordul a sors. Legalábbis a túlélők vagy szomorú örököseik számára. 


2017. március 13.

Salman Rushdie: Talpa alatt a föld

Mágikus realizmus. Ez már annyira mágikus, hogy a realizmus már szinte észrevehetetlen benne. Oké, Rushide, szóval ééérted a béna poéntot,(kacsint) na de hogy egy mitikus rocklegendáriumba oltott betépett antik realitishowt lapátoltál össze majdezer oldalon, az még tőled is sok nekem. Valahol a sokadik szájbarágós mondatnál futott ki alólam ez a könyv. Bocsi Salman, de nem is az, hogy nem értem,  bár meglehet ez van a fanyalgás mögött, mert van mibe belegabalyodni, de inkább az van, hogy így, ebben a formában nem érdekel. Akkor sem ha körbe körbe ismételgeted a kétségtelenül széleskörű ismereteidre épülő globálisan nagyívet kibélelő mítikus alapot. 

Végig olvastam ugyan, de igazából feladtam még a vége előtt. Leheletnyi csalódás van bennem emiatt. Pedig jól kezdődik. 
“1989-ben Bálint-napon, életének utolsó napján Vína Apszará, a legendás énekesnő zokogva ébredt álmából, melyben emberáldozatul szánták őt az isteneknek.“
És való igaz, hogy sok jó mondat is van benne , (ha ér egy ilyen összetett regényből kiragadni) mint pl: 
„Ha a barátság üzemanyag, készletei nem kifogyhatatlanok.“
Vagy:
„Szóval miért kell egy vak embernek optikus, Yul?
– Optimizmusból, Johnny. Optimizmusból.“
Vagy egyik kedvencem:
„Lady Szpenta volt ott a legkevésbé olvasott nő, ám szinte himalájai tudatlanságát illető derűs közömbössége az ifjabb (és jóval okosabb) Amírban valamiféle szórakoztató tiszteletet ébresztett, mely – ha az események más irányt vesznek – talán barátsággá is mélyülhetett volna.“
Aztán jön a világkörüli kulturális képzeletbomba. Persze aki úgy be van állva mint a szereplők, annak könnyű, de tisztán, (na jó egy kis kialvatlan allergiagyengített immunrendszerrel alámosva) nem feltétlenül egy jófajta vattacukorfelhős körhintaszédülésérzet, amit egy mágikus-realista regénytől várok. 
Szóval sok volt. Vagy inkább túl sokk. Sok a csapongó szál, sok a háttérpárhuzam a mitologikus alapra, (orfeusz és euridiké) tolt zengzet, sok a számomra nem ismert zenei vonal, megszakításokat, utánaolvasásokat igénylő utalások, párhuzambeemelések, való és regénysík keveredése.
„Csak azok látják a képet – mormolta –, akik kilépnek a keretből.“
Na én nem tudtam most kilépni. Elvesztem a szürreális allúziók tengerében.




2017. március 10.

Bruno Schulz: Fahajas boltok


Nagy hiba, hogy Schulznak nincs nagyobb tere a (Magyar) irodalmi térben, pedig  olyan rajongói és ajánlói vannak, mint Hrabal és Esterházy…

Igaz a történelem népirtásba torkollott őrülete miatt nem adatott neki sok írásidő, de ez a kevés, ez az alig kötetnyi is megérdemli, hogy ott tartsa a nevét az olvasott írók közt. Ugyan felbukkant már itt ott ennek a könyvnek több része, de valamiért nem tudott beágyazódni. Pedig olyan de olyan szépen szól ez a kötet, hogy érezni a sorok látszólagos szürreális tébolyából a simogatást. Ennek a kötetnek illata, íze hangja és színe van. Nem könnyű belekerülni, de ha benne van az olvasó nem akar kikecmeregni belőle. Azt éreztem, hogy ilyesmi az ami miatt feltalálták az olvasást, ez az IRODALOM, így nagybetűkkel. 
Pedig hát nem egy virágoskert a téma, mert ahogy EP mondja, “bármi megtörténhet”. 
És mégis.
Egy változó köntösbe bújtatott apa, egy csupa meglepő titkokat rejtő otthon, egy metaforalábon forgó város, egy groteszkbe forduló abszurd idő, ami sok kis világot nyit, vagy éppen zár, ahol elfér sokféle apa, többféle idő, mindenféle élet és halál, meg a gyermekien megtelt városnyi ihlet, ahol fennakad az elbeszéléshullámokon egy egy elhaló költészetbe fúlt mondat, amin maga az olvasó is fennakad, de a mondathatás-magnetizáltságot megbontó pillanatot megszakító szabadesésben egy újabb váltásra kapaszkodva lehet tovább vitorlázni a szövegben.

Szép.

2017. március 6.

A betörő, akit temetni veszélyes (A betörő, aki... 8.)

"Hogyan lehet megölni valakit egy guppival? – tűnődtem hangosan.– Egy kardhallal még talán. Nem tudom, Bernie. Csak annyit tudok, hogy a gyilkos használt egy tevét, és mondhatsz akármit, nem fogja itt abbahagyni."
Bernienk belecsöppent egy Chaindler regénybe ahol Agatha C. volt a díszvendég és Sherlock Holmes idézeteket olvasott fel a panziólakók közé szellemiségükben megidézett irodalmi ikonoknak. 
Egy barátságos angol szellemekkel bélelt, patinás kúriában képzelte el a hétvégéjét a csajával, csendes romantikázós hangulatban, miközben megszerez egy könyvritkaságot. Ehelyett a kutyapancsolót üzemeltető leszbi barátnőjével találta magát egy ágyban, egy hullákkal gazdagon megtűzdelt rémálomban. 
"Az út a Cuttleford Házhoz olyan volt, mint egy Judy Garland-dal. Egyre durvább, magányosabb és keményebb lett."
Oké, a romantikus este összejött, mert az excsaja, mit ad ég éppen ott szállt meg a frissen beújított és azon melegében fel is szarvazott férjével, de azért ez mégsem az a tervezett felhőtlen víkend. Az igaz, hogy most nem Bernie-t gyanúsították gyilkossággal, (na jó csak egy picit, de ezzel most nem volt egyedül) de azért a leendő áldozat szerepe(amivel szintén nem volt egyedül) sem komfortosabb. Persze Bernie gyorsan alkalmazkodott a helyzethez és Marlowe-ba oltott Poirot-vá lényegült és ki is derítette a kiderítenivalókat, végül is a nagy kriminalista példaképek kottájából nem is volt olyan nehéz. Ha csak azt az apróságot nem tekintjük nehézségnek, hogy meg kellett halnia neki is az igazság érdekében.


Block most (is) nagyot gurított, a krimiparódiát tök komolyan véve teleszórta  kriminális intertextualitással megidézett klasszikusokkal a klasszikussá vált betörősorozatának ezt a gyöngyszemét. 




2017. március 1.

Elena Ferrante: Briliáns barátnőm

Nem számítottam erre. Nem erre számítottam.
Számítottam egyáltalán valamire?  Persze. És azt meg is kaptam. Egy jó könyvet.
Mivel tudom, hogy ez egy tetralógia kezdő könyve, így nem nyavalygok, hogy még ilyet.
Mert ugyan most elmaradt a csontig hatoló lelkitrancsírozás, de ez egy másik Ferrante.  Egy máshogy kiváló Ferrante.
Olyan simán kúszik ez a történet be a bőr alá, hogy mire elkezd viszketni, már késő, de gyógyírt is ad a folytatás várva várt ígérete.

Két kislány szimbiotikus barátsága, ami nem a simogató, egymást erősítő barátságra épül, hanem éppen az olyan szimbiózisra, ami úgy építi, támogatja egymást, hogy a rivalizálás és az ellenpontok mentén válik nélkülözhetetlenné a másik. Ennek az összekötő cementje nem a szeretet, hanem a féltékenység, irigység, egymáson túllicitálás vágya.  Igaz ez főleg a mesélő Elena általi szemszögből láttatja a történetet és a viszonyi érzelmek, cselekedetek vonalát, mégis valamiért a kölcsönhatást érzem a két lány kapcsolatára a megfelelő jelzőnek.
Ennek mentén persze végignézhetjük az ötvenes évek olasz családi, kisközösségi társadalmi viszonyainak az  erősen érzelemorientált hétköznapjait a maguk személyes és konvencionális beágyazottságával, fokozott temperamentumával, koraérett gyerekeivel, koravén felnőtteivel.  Persze cizellálhatnám a nemek közötti hierarchikus különbségek ecsetelésével, a nők, családon belüli helyzetéről az eltartottságuk hátrányairól,  tanulásról való gondolkozásról, úgy egyáltalán a morálról, az erkölcsről….   de gyanítom, (és ha Ferrante nem ugrik nagy írói fordulatot az előző könyvei alapján) ez a tetralógia kezdő felütésében csak a jéghegy csúcsa.

Elena és Lila párhuzamos és egyben keresztező történetének a kezdete ezzel a könyvvel , hogy alliteráljak egy sántát: baromi briliáns !