Nem számítottam erre. Nem erre számítottam.
Számítottam egyáltalán valamire? Persze. És azt meg is kaptam. Egy jó könyvet.
Mivel tudom, hogy ez egy tetralógia kezdő
könyve, így nem nyavalygok, hogy még ilyet.
Mert ugyan most elmaradt a csontig hatoló
lelkitrancsírozás, de ez egy másik Ferrante.
Egy máshogy kiváló Ferrante.
Olyan simán kúszik ez a történet be a bőr
alá, hogy mire elkezd viszketni, már késő, de gyógyírt is ad a folytatás
várva várt ígérete.
Két kislány szimbiotikus barátsága, ami nem
a simogató, egymást erősítő barátságra épül, hanem éppen az olyan szimbiózisra,
ami úgy építi, támogatja egymást, hogy a rivalizálás és az ellenpontok mentén
válik nélkülözhetetlenné a másik. Ennek az összekötő cementje nem a szeretet,
hanem a féltékenység, irigység, egymáson túllicitálás vágya. Igaz ez főleg a mesélő Elena általi
szemszögből láttatja a történetet és a viszonyi érzelmek, cselekedetek vonalát,
mégis valamiért a kölcsönhatást érzem a két lány kapcsolatára a megfelelő
jelzőnek.
Ennek mentén persze végignézhetjük az ötvenes
évek olasz családi, kisközösségi társadalmi viszonyainak az erősen érzelemorientált hétköznapjait a maguk
személyes és konvencionális beágyazottságával, fokozott temperamentumával, koraérett
gyerekeivel, koravén felnőtteivel.
Persze cizellálhatnám a nemek közötti hierarchikus különbségek
ecsetelésével, a nők, családon belüli helyzetéről az eltartottságuk hátrányairól, tanulásról való gondolkozásról, úgy egyáltalán
a morálról, az erkölcsről…. de gyanítom, (és ha Ferrante nem ugrik nagy írói
fordulatot az előző könyvei alapján) ez a tetralógia kezdő felütésében csak a
jéghegy csúcsa.
Elena és Lila párhuzamos és egyben
keresztező történetének a kezdete ezzel a könyvvel , hogy alliteráljak egy sántát: baromi briliáns !
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése