Thomas Mann: A törvény

 A jól ismert bibliai történet manni interpretációja, Mózes mint az isteni törvényhozó ember földi fókuszából.

Ez TM egyik késői novellája, ahol mint az ilyenekben,  az embert  emeli isteni magasságokba. Megmutatja a másoknak jelentő szerepét és a maga viszonyát a remény szakaszában,  majd  a nehézségek megélése alatt a kitartását, hitét, kételyeiből kinyíló erejét, a szűkségből fakadó gondolat és tett bőségét. 

Megmutatja Mózest, mint a szellemi útmutató erejét de a  gyakorlati vezető gyengeségét ám  találékonyságát azaz a vezetői nagyságát, hogy felismeri a  mellette álló segítők (pl:Josua) gyakorlati rátermettségét ami belőle hiányzik, és ennek a felismerésnek a jó hasznosítását a nép Egyiptomból való kivezetésének és a későbbi gyakorlatias, stratégaképességeket igénylő cselekvésfolyamatában, a kapott törvények szellemében és útmutatása szerint. Ha kell, akár anakronisztikus módon,  a pusztítást, a háborút is felhasználva a túlélésre. ( Kádes-oázis elfoglalása. Isten háborúja (Izrael) 

Ez TM egyik késői novellája, ahol mint az ilyenekben,  az embert  emeli isteni magasságokba. Megmutatja a másoknak jelentő szerepét és a maga viszonyát a remény szakaszában,  majd  a nehézségek megélése alatt a kitartását, hitét, kételyeiből kinyíló erejét, a szűkségből fakadó gondolat és tett bőségét.

Aztán a letelepedésnél

Az Ember (Mózes)maga töltötte be Isten szerepét. Tárgyakat adott az akkor még meg- megingó, szkeptikus és az egyisteni  szentenciát még alig értő  híveknek, hogy könnyítésül a cél érdekében megszemélyesítse nekik a láthatatlant.  Szükség szerint bíráskodott, ítélkezett.  Ez éppen ellentétes a tanításokkal, de valahogy át kellett hidalni az emberi igényeket a megélhető szellemi változáshoz, ami ugyan utópisztikus, de mégiscsak a fő cél, hogy önmagát úgy működtesse az ember, hogy ne kelljen külső irányítás a világbékéhez az isteni szeretethez.

Az olvasó éppen tanúja lehet a jog születésének és a jog embereknek való tanításának. Mózesre hárult az a  feladat, amiként ítéletet kell hozni és egyben elmagyarázni, hogy miért. Mindezt úgy hogy mindkét oldalon álló megkapja azt, ami hasznára válik mégpedig úgy, hogy a kárvallott kártérítést kapjon a károkozó elrettenjen a további károkozástól, hogy ne kerüljön többet ilyen helyzetben ahol bűnössé válik. Ne ártson se magának, se másnak.

Így irja le Mann:

„Móze, alighogy Kádesben az amalekiták falvaiban kissé berendezkedtek, otthont állított neki ugyanitt, saját sátrának közelében, melyet a találkozás vagy gyülekezet sátorának, úgyszintén frígykunyhónak is nevezett és ahol a szent tárgyakat elhelyezte, melyek a Képmásnélküli tiszteletére szükségesek voltak. Ezek túlnyomórészt oly dolgokból álltak, melyeket Móze a midianita Jahve kultuszából emlékezetben kölcsönzött: mindenekelőtt valami ládaféle, hordozó rudakkal, melyen Móze kijelentése szerint – és neki tudnia kellett – láthatatlanul trónol az Isten és amelyet magukkal visznek a mezőre és hordozhatnak a harcban, ha tán Amalek visszatér és megkísérli a bosszút. Egy vasfejű ércpálcát, melyet érckígyónak is neveztek, őriztek a láda mellett, Áron Fáraó előtti jószándékú bűvészmutatványa emlékére, de azzal a mellékértelemmel, hogy ez volt egyúttal a bot, melyet Móze a nádtenger fölé terjesztett, hogy az szétvált. Volt még különös kincsként Jahve sátrában egy bizonyos efód, egy rázótáska, melyből, mint igen vagy nem, helyes vagy helytelen, jó vagy rossz, a jövendölés »Urim és Tummim«-ja ugrott ki, ha kényszerítve voltak ember számára megoldhatatlanul nehéz, vitás kérdésben Jahve döntőbíráskodását hívni. Legtöbbnyire ugyanis maga Móze ítélkezett Jahve helyett mindenféle küzdelemben és vitás kérdésekben, melyek az emberek közt felvetődtek. Sőt, úgyszólván első dolga volt Kádesban, hogy bírói széket állított fel, ahol bizonyos napokban meghallgatta a vitás kérdéseket és ítélkezett:”

Mivel Mózes volt az egy, aki képviselte Istent, a jogot a törvénykezést, kellettek segítők(bírák) akik leveszik a válláról a terhet (megosztják egymás közt a sok bírálni valót mert az csak szaporodott, ahelyett, hogy a hittel fogyott volna). És akik hirdetik Isten igéit, törvényeit.( földi tanítók)

                                                                                                        

Elég tanulságos lezárást fogalmazott meg TM.

Amíg van közös cél,  ami a túlélést támogatja, addig a sokaság képes követni azt, akiben látja a megváltást. Na de ha elmúlik a közvetlen veszély, előkerülnek az emberi gyengeségek, a múltból megszokott rituálék, szokások, keretnélküliségek.

És akkor elkezdik feszegetni az új törvények határait, ami egyre szigorúbb törvényeket, előírásokat kívánt meg.  (10 parancsolat, étkezési, együttélési, szexuális szokások korlátozása, stb…) Minél több korlátozás kellett annál több ellenállást hozott, és ezért szükségessé vált az erőszak a betartatásra, egyre több büntetés kellett. Hát ez sem éppen konform a tanítással, újabb olyan dolog, ami ellentétesen viszonyul az emberszeretetre és szabad akaratra épülő alaptanokra, de ahová az ember beteszi a lábát, ott kézi irányításra van szükség, éppen önmaga érdekében. Feloldhatatlan ellentét ez így nekem, de nyilván bibliamagyarázók remekül megtámogatnák ennek az összeférhetőségét.

Mondá Mózes: Legyetek szabadok, békések és szeressétek magatokat és egymás, mint az uratokat. 

Kérdé a nép: De hogy? 

És felelé Mózes: Hát ti szertelen emberek, bízzátok magatokat a gondoskodásra, majd vigyáz rátok a sok korlát, parancs és tilalom. 

És a nép erre mondá : Ámen

És mondom én: És így vala, amíg az idő be nem végezi az ő dolgát. De inkább nem.