Bruno Schulz: Fahajas boltok

Nagy hiba, hogy Schulznak nincs nagyobb tere a (Magyar) irodalmi térben, pedig  olyan rajongói és ajánlói vannak, mint Hrabal és Esterházy…

Igaz a történelem népirtásba torkollott őrülete miatt nem adatott neki sok írásidő, de ez a kevés, ez az alig kötetnyi is megérdemli, hogy ott tartsa a nevét az olvasott írók közt. Ugyan felbukkant már itt ott ennek a könyvnek több része, de valamiért nem tudott beágyazódni. Pedig olyan de olyan szépen szól ez a kötet, hogy érezni a sorok látszólagos szürreális tébolyából a simogatást. Ennek a kötetnek illata, íze hangja és színe van. Nem könnyű belekerülni, de ha benne van az olvasó nem akar kikecmeregni belőle. Azt éreztem, hogy ilyesmi az ami miatt feltalálták az olvasást, ez az IRODALOM, így nagybetűkkel. 
Pedig hát nem egy virágoskert a téma, mert ahogy EP mondja, “bármi megtörténhet”. 
És mégis.

Egy változó köntösbe bújtatott apa, egy csupa meglepő titkokat rejtő otthon, egy metaforalábon forgó város, egy groteszkbe forduló abszurd idő, ami sok kis világot nyit, vagy éppen zár, ahol elfér sokféle apa, többféle idő, mindenféle élet és halál, meg a gyermekien megtelt városnyi ihlet, ahol fennakad az elbeszéléshullámokon egy egy elhaló költészetbe fúlt mondat, amin maga az olvasó is fennakad, de a mondathatás-magnetizáltságot megbontó pillanatot megszakító szabadesésben egy újabb váltásra kapaszkodva lehet tovább vitorlázni a szövegben.

Szép.