Apácamód élő lutheránus lányok elkötelezett
életébe csöppen Babette, a titokzatos házvezetőnő, aki a simulóan megbúvó
voltából kilépve, francia származását és zseniális gasztronómiai érzékét meg
nem tagadva (sztereotípia;) egy hatalmas vacsorát ad a néhai lelkész
születésnapján tartandó ünnepen a közösség tagjainak.
Babette kulináris
hattyúdala egy protestáns zárt közösség belterjes természetességében , ahol a
mindennapi csodahívő nyilvánvalóság részeként hitbontó ijedelemszámba megy a
nem mindennapi ízkavalkád, mint a hétköznapi puritán egyformaságból előbúvó
igézet .
Erre való felvértezésként , a közösség tagjai tudatosan elnyomják a
testi megelégedettséget adó gyönyört, alárendelve magukat az elfojtás
kínjainak, az ismeretlentől való félelemnek. (ha így kell óvni a bizonyosságot,
akkor az menyire szilárd?)
A vacsora kontrasztot adó szereplője az egykor
hallgatásba fulladt tiszt, aki a saját kis csodáját felismerve vitte a szót és
élvezte az elfeledett tüneményszámba menő ízeket.
Babette messiásszerepe
észrevétlenül felsejlett és hatott , mind a vacsora szereplőire, akik a lelkek
mélyén dúló önvádtól terhes tudatokra, mind a saját múltját feltáró beszélgetés
során, az önmaga sorsát megpecsételő történések szükségszerűségének az
anakronisztikusságára.
Az olvasatomban benne van az is, hogy aki természetesnek hiszi a lehetetlent, annak fel sem tűnik, ha megtörténik. És ez nem feltétlenül rossz, csak éppen unalmasan egysíkúvá válik a mindennap a nyugalmat és boldogságot mutatva, miközben a teljesség érdekében kikívánkozik az is, ami a felszín alatt lapul.
Persze ha cinikus akarok lenni, mondhatnám azt is, hogy az elnyomott tudatra felszabadítóan hatott a vacsora alatt elfogyasztott bor;)
Annyira kicsi ez a könyv, hogy nem is hiszem el a megbizonyosodásom ellenére, hogy belefért egy komplett lélekgondozási intézmény sokéves feldolgozatlan kezelése.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése