2015. augusztus 26.

Szemét

Tegnap egy idiótában gazdag napom volt. Hogy ne múljon el tanulság és mementó nélkül, ezennel lejegyzem magamnak fiktív levél formájában a történést, ami kissé borzolttá frizurírozta az idegzetemet, hovatovább megrendítette az egyébként optimista hozzáállásomat a hanyatló morálú és felelősségű emberiségben.



Kicsit sem tisztelt uram! (értsd: te büdös paraszt)

Ezúton írásban is közlöm önnel, hogy a ma délutáni tevékenységéről (szemét, sőt veszélyes hulladék elhelyezése a gondosan tisztán tartott munkahelyem előtt) HDR minőségű fotósorozat készült. Ezen kiválóan olvasható az autója rendszáma, az ön fizimiskája és a cselekvéssorozat, amint éppen kihelyezi a gépkocsijából a szemetét, majd angolosan kívánt volna távozni, ha nem hívom fel a figyelmét arra, hogy ott méltóztatott felejteni a pakkját. (Itt jegyezném meg zárójelben, hogy bár, ott, akkor,  némi verbális nyomásra magával vitte a szemlátomást is  mérgező betyárbútorát, nem tekinthető megfelelő megoldásnak, hogy 50 méterrel odébb újra csak kihajította. Jelzem ez is rögzítésre került, és az előzővel együtt a közterület felügyelőségen és még ezen ugyan gondolkozok, de megeshet, hogy néhány ilyen mutáns alfajokkal foglalkozó szégyenblogon fog landolni) Egyébiránt nem rejtem véka alá abbéli véleményemet, hogy a kettőnk között zajlott párbeszéd öntől származó részével sikeresen kiírta magát az emberi fajból. Bár szemmel láthatólag önnek ez nem tűnt fel, sőt a sajnálatosan, az  önnel együtt lévő kiskorú szégyenpiros arca sem, amit az ön szókészletét és hozzáállását tekintve, nyilván nem a büszkeség színezett meg.
Gratulálok. Ön egy nagy összegű büntetőcsekket nyert, nem mellékesen az emberek kulturáltabb felének a megvetését.

(megnyugtatom az optimista hitem szerint azóta vélhetően kicsírázó lelkiismeretét, időközben eltávolítottuk a mocskát, mielőtt egy iskolából hazatartó kisgyerek vagy egy sétálgató kutya  kíváncsiságában játszanivalót sejt  benne)

A tiszteletet messze mellőzve:

Hangyássy Aranka

2 megjegyzés:

  1. Kitartást a sziklagörgetéshez, Népnevelő, hehehe :)))

    VálaszTörlés
  2. Sziszifusz unokája vagyok én
    népért síró, bús, bocskoros hehe

    VálaszTörlés