Grecsó Krisztián: Megyek utánad

Grecsó jött…  és én most mentem utána. 

Nem mondom, hogy nincs szebben író szépíró, nem mondom, hogy nincs jobb felnövésregény, de ez a fikciótűzdelt életrajz,  a lányok, csajok, majd nők láncára felfűzve,  ez méltó lett a  Mellettem elférsz c. családregényével felállított mércéhez.

Úgy nőtt fel Daru a nők mellett, hogy közben ugyan mindvégig  róla szólt az élete, az ő kitörési igyekvéseiről , megélt pillanatairól, de  egyben  nem feltétlenül a kizárólagos, - inkább  amolyan most ez jött, hát akkor  ez a jó  féle -  ragaszkodásáról, amitől kettős érzésem lett vele kapcsolatban. Mintha sosem amellett volt, aki mellett éppen lenni szeretett volna. De igazán  nem is nagyon akart ezen változtatni, mert úgy is jó volt amíg volt. Vagy amíg lehetett. Attól Daru haladt vagy éppen toporgott a belül vetített filmjében.

Bár a genderem szerint a másik oldalt képviselem, de nagyon is éreztem Daru gyereki örömét, izgalmát az első szerelemmel, a kamaszodás látható és érezhető változásaival, a fontosnak gondolt céljait, a csalódásait, a ragaszkodásait és az eleresztéseit.

A Daruval való utazás a maga korában, egy élmény volt, bár környezeti térben  más életszakaszaink voltak akkoriban, de az mégis csak olyan légkör volt, még akkor is ha néhánypár év ide vagy oda tolódik az emberléptékű időmércén. A megélt életszakaszok valahol nagyon belül játszódnak le, a külvilág csak a kellékeket és a színteret adja. Meg persze az emlékek háttérszíneit, összefoglaló kereteit. Akik meg velünk utaznak rövidebb hosszabb ideig hol belénk-,  hol meg átlapoznak, tanítanak vagy tanulnak, adnak vagy elvesznek, hol elkapják a kezdőhangot, hol meg végszavaznak.  Valaki mindig megy, de ugyanakkor valaki mindig jön is. Aztán egyszer csak marad.  És akkor az olyan, mintha megérkeztél volna oda, ahová mindig is tartottál, onnan ahonnan mindig is elvágytál de azt már csak akkor tudod meg, ha OTT vagy.