Tóth Krisztinának már nem kell bizonyítania, hogy kiválóan ért a novellaíráshoz(is).
Előző
köteteivel meggyőzött arról, hogy jó szemmel látja meg a pillanatot, jó tollal
írja meg azokat az elkapott életképeket,
amiket egy csokorral a most megjelent kötetében is kiragadott a
valóságfolyamból és rögzített a múló pillanatokból. Mindezt úgy teszi, hogy a
kiragadás nem állítja meg az időt, hanem élő marad a történet. Élő és főleg
velünk élő, mert bárki láthat hasonlót, ha körülnéz maga körül, hisz Krisztina
novellavarázsának is az a titka, hogy ismerősként olvashatja aki forgatja a lapokat, hisz ezek itt és most történnek. Ha valakire, hát rá
nagyon is illik a kortárs irodalmár jelző mind a versei, mind a novellái de az
eddig megjelent egyetlen regénye tekintetében is.
Itt 25 különböző részletet illesztget össze a közel-távoli most
folyó napok széthulló darabjaiból. Hálóként fonódik össze a történeteknek az
a pillanata, amikor elmúlik az eshetőség,
ahogy a kivárás elereszti a lehetőséget. A groteszkig feszítve a humornak a
minőségi finomságát jut el novelláról novellára arra a pontra, ahol a nehéz
sorsokból vagy hétköznapi élethelyzetekből egy lehangoló, de a groteszksége
ellenére is valódi képet villant fel, így próbálva a mozaikdarabkákat forgatva
képpé illesztgetni a megálmodottakat, az el nem mondottakat a hiányokat a kezdetbe
tartó utazásokat, a betonba fúródó újra próbált kezdeteket, a lehetőségeket
amik azok is maradtak, a széteső testrészeket vagy olyanok amik nincsenek ott,
ahol kellenének lenniük, mint egyes a szavak és mondatok.
Viszont ami kétségtelen, ebben a kötetben nagyon is helyén
vannak a mondatok, és a történetek egyfelé tartó sokszínűségében mindenki
találhat magának neki tetszőt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése