Szép példája annak, amikor valaki képes az értelmével
túllátni az érzelmein, de legyőzni azt mégsem tudja.
A megélt, gyerekkorba
visszanyúló apai és szégyenletes történelmi kényszerek miatt, a regény
haladtával lassacskán nyilvánvalóvá válik , hogy az író nem fog tudni kilépni a
szellemi képességénél fogva értelmezni igen, de belekódoltság okán átlépni nem
képes zárványból. Viszont, mint egy tisztánlátó, értelmes ember, felveszi a
harcot. Erős emberi szabadságvágyával , írói szuverén alkotóvágyával,
zsidóságához tartozó, mindenféle külsőleg, a kollektivitás okán ráaggatott és
belsőleg önismerete tudatában tagadott vagy elfogadott viszonyulás
feldolgozásával, identitásának önmagában való tisztázásával, az íráson
keresztül akar felszabadulni, de mint ahogy írja, az a felszabadulás a végzetbe
való menetelés kell legyen, aminek az odavezető árkát a tollával ássa meg.
Próbálkozik az élettel. Megnősül, feltárja a múltját, kifakasztja a sebeit, de
amikor a jövőjének egy központi döntését kellene meghoznia, a gyerekvállalást,
akkor összeomlik az építgetett légvár és visszahúzódik az önmagának, önmaga
által kibontott jövőtlenség bástyái mögé.
Ez a kisregény egy szépen felfedett
monológikus írás a miérttől levezetett, ez a sorsom, hát haladok rajta
a magam módján végszóig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése