Kertész Imre: Kaddis a meg nem született gyermekért

Szép példája annak, amikor valaki képes az értelmével túllátni az érzelmein, de legyőzni azt mégsem tudja. 
A megélt, gyerekkorba visszanyúló apai és szégyenletes történelmi kényszerek miatt, a regény haladtával lassacskán nyilvánvalóvá válik , hogy az író nem fog tudni kilépni a szellemi képességénél fogva értelmezni igen, de belekódoltság okán átlépni nem képes zárványból. Viszont, mint egy tisztánlátó, értelmes ember, felveszi a harcot. Erős emberi szabadságvágyával , írói szuverén alkotóvágyával, zsidóságához tartozó, mindenféle külsőleg, a kollektivitás okán ráaggatott és belsőleg önismerete tudatában tagadott vagy elfogadott viszonyulás feldolgozásával, identitásának önmagában való tisztázásával, az íráson keresztül akar felszabadulni, de mint ahogy írja, az a felszabadulás a végzetbe való menetelés kell legyen, aminek az odavezető árkát a tollával ássa meg. Próbálkozik az élettel. Megnősül, feltárja a múltját, kifakasztja a sebeit, de amikor a jövőjének egy központi döntését kellene meghoznia, a gyerekvállalást, akkor összeomlik az építgetett légvár és visszahúzódik az önmagának, önmaga által kibontott jövőtlenség bástyái mögé. 
Ez a kisregény egy szépen felfedett monológikus írás a miérttől levezetett, ez a sorsom, hát haladok rajta a magam módján végszóig.