Robert Merle: Utolsó nyár Primerolban

Merle "titkos" kis regénye. Amolyan visszaemlékezés a háborús és az azt megelőző évekre, ahogy azt Merle emlékezete visszaidézi. A német hadifogságban született kisregény, egy igazi irodalomtörténeti csemege.  Életrajz, a jobbik fajtából. Nagyon emberi írás, a háború előtti boldog napokról és az ahhoz kapcsolódó hangulatról, közelgő vészterhes évek sejtéséről.  

Miért hagyta ezt fiókban Merle? Talán túl személyesnek találta? Egy hadifogságban töltött idő biztos jó mélyre le tud menni az ember lelkében, és ha már ott van legalább kiszakad a jelenéből és visszaviszi azokba a bizonyos békeidőkbe. Vissza a családjához, az akkori miliőbe, az akkori érzésekhez, ami generálja azokat a  gondolatait ami a közelgő változásokat sejteti. Hol a  harmincas évek végén járunk, hol magában a háborúban. Nagyon szép hangulatú a könyv, még akkor is ha szomorú. De hát ez egy ilyen korszak.  A tenger illata kontrasztban az akkor már azért érezhetően fenyegető, fojtogató légkörrel.

Vagy azért tartotta ezt meg magának, mert valami nagyobb regényt akart belőle megírni? A két történeti szál is ezt a verziót erősítené bennem. Örültem volna ha ennek nincs ilyen hamar vége, mert gyorsan a hatása alá kerültem és megérintett a könyv személyes hangulata. Az is benne van ebbe a hatásban, hogy kicsit meg is lepett Merle ezzel a könyvvel. Eddig nem ilyen volt az én merlém.

Ezt már sosem tudom meg, viszont örülök, hogy Pierre a kiadás mellett döntött.  Kár lett volna a fiókba temetni ezt a kis történetet, mondom ezt annak ellenére, hogy jobban hajlok arra, hogy tiszteletben kell tartani az írói szándékot az írásaival kapcsolatban. Győzött bennem a könyveire éhes rajongó.(arcpír)

"Az életben sosem kérdezünk eleget a másiktól. Aztán csak múlik az idő, míg arra nem ébredünk egyszer, hogy mindennek vége."

"Az én Primerolomat máris megmérgezték. A közeli villák rádióiból minden délben a történelem visszataszító hírfoszlányai szálltak a part felé. Törékeny kis hajómon a nyílt víz felé menekültem… Tartalékos gyalogsági őrmesterként eltökéltem magamban, hogy nem hallgatom a provokátorokat. Nem vettem többé újságot. Kerültem a kávézóban csoportosuló habzó szájúakat. Elzártam a rádiót. Holtnak tettettem magam."

"Egyébként élt még bennem a remény. Elképzelhetetlennek tartottam a háborút! Minél többet gondolkodtam rajta, annál valószínűtlenebbnek éreztem, hogy egy szép napon tíz társammal és egy őrmesterrel együtt kiküldjenek valahová a határba, hogy a szemben levők lepuffantsanak."

Michael Hjorth – Hans Rosenfeldt: Sír a hegyekben

(Sebastian Bergman 3.)

Hjorth és Rosenfeldt páros az Ingoványban és a Tanítványban megkezdett nyomozó különítménnyel és természetesen Sebastian Bergmannal aki immár része a csapatnak ott folytatja, ahol az előző részben, a Tanítványban abbahagyta. Persze csak annyiban, amennyiben az előző két könyvben megismert szereplők és a történetük továbbgöngyölítése színesíti ezt az egyébként magában is helytálló krimit, ami nem kevesebbel, mint egy földből kikandikáló kézzel nyitja meg a szövevényes, állam biztonsági érdekeket is érintő, újságírói szimatból kiinduló gyanús eltűnéssel kezdődő cselekményt és egy, az olvasó számára  földbe döngölő nagy durranással zárja a könyvet.

„A legtávolabbi csontváz karja kilógott a sátor alól, mintha azt ellenőrizné, esik-e még odakint.“

                                                                 -o-

"Ha valaki nem hisz abban, hogy minden eleve elrendelt, és akármit teszünk is, úgysem számít, akkor olyankor, mikor valami megváltozik, az ember kénytelen felülvizsgálni saját magát. Hogy kerültem ide? Mit tehettem volna másként? Mi történik? Mihez kezdjek most? A változás öntudatra ébrészti az embert, és ez nem mindig fájdalommentes vagy előnyös."

A.R.C.

Az idei felhozatal elég gyenge volt. (majdnem nulla) a látogatók sokkal kreatívabbak voltak:)

A központi kérdés: Mi az álmod?

(kattintásra olvasható)

sorkiemelő

Vannak szavak, mondatok, amik nem akarnak kitörlődni, olyanok, mintha rikító színű sorkiemelővel mondták volna.

Talán idővel kikopik. Na de van e annyi idő rászánva?

Raana Raas: Csodaidők 2. – Kiszakadtak

Az első olvasás alkalmával kicsit féltem tőle, mert a második részek statisztikailag igazoltan mindig gyengébbek szoktak lenni. Itt nem ez történt. Semmivel sem marad el az elsőtől. Sőt, itt meg sem tört az olvasói lendületem a történetmesélés közben. Persze így újraolvasva ez a félelem már nem játszott. Az első olvasáskor ami visszavetett, inkább az, hogy emocionálisan lettem megboxolva. Szörnyen szorongatott az erős deja vu érzés, a deportálós részeknél. Nem is tudtam nem kommentálni magamban dokumentum jellegű képsorokkal, hiába a fényévnyi távolság. (ez kicsit zavart, de hát ez a hátránya, ha valaki vetít miközben olvas) 
Aztán mivel ez a másodolvasatom ezzel a könyvvel és beszélgettünk is róla közben a szerzőjével, már tudom, hogy mi inspirálta a történetszálat, el is olvastam azóta Eta ajánlására a Musza Dagh-ot  (kicsit kalandosan jutottam a könyvhöz, de végül is sikerült. Megérte.)

A történetnek ebben a részében viszont a személyes történetek továbbra is, fejezetről fejezetre izgalmasabbá váltak, mint egy jó kalandregényben , súrolva egymást a fősodorhoz tartozó politikai, társadalmi vonal az ármány és szerelem, barátság és viszály és persze sok vér, egyénekre szabott fókuszálásaival. 
Szerettem volna valami kötözködőst is írni, mert egyre gyanúsabb nekem, hogy nem igazán van benne logikai bakugrás. (tuti, hogy egy komputerizált IE analizátor vezette le a strukturális történetilineát, hogy passzoljon minden szál;). 
Aztán mégiscsak eszembe jutott mi a hiba. Nem kaptam meg Etától a beígért mosópormintát;)

"A felelősség határait nem a képességek jelölik ki, hanem a lelkiismeret. Csak azért vállalhatsz felelősséget, amit a lelkiismereted megenged. De jusson eszedbe minden döntéskor: nem csak a döntést, hanem annak természetes következményeit is magadra vállaltad."

"A megbékélés sosem felejtés. Éppen ellenkezőleg: emlékezés, de bocsánattal teljes emlékezés. 

Bokra "

Gerald Durrell: A véznaujjú maki meg én

Ez a könyv egy remek, humoros stílusban elmesélt történet Durrellék maki és egyéb állat meg növénymentő expedíciójáról, ahol többek közt megmentik a nyalánkságként kezelt véznaujjú makit, vagy például a kínai befolyás óta csemegeszámba menő óriáskígyót a helyi rontást hozó babonától és a madagaszkári gasztronómiától. Fáradságot és kényelmetlenséget figyelmen kívül hagyva állatvédelmi törvényt eszközölnek ki és fajtamentő védett élőhelyet szárazföldi, a vízparti és a tengeri ökoszisztéma megőrzésére bioszféra rezervátumot hoznak létre a helyi hatóságok és felvilágosítatlan lakosság nemtörődömségének és tudatlanságának ellenében a kipusztulásra kárhoztatott állatok és eltűnésre ítélt növényzet védelmére. 
Figyelemfókuszba emeli a malgas nép pazarló környezeti gazdálkodását, a meglévő, egyedi és földtörténetileg gazdag természeti javaik hebehurgya felélését, felelőtlen vagy tudatlan környezetpusztítását.

Ezen felül a könyvből sugárzó, elhivatott állat és természetszeretete kicsit magasabbra emeli például a nem jó marketingű ceyloni, binokuláris látású pörölycápa szimpátiaszintjét, vagy a szintén érdeklődési területemnek az alig észlelhető peremén éldegélő vagy azon túl eső, (innen nézve) egzotikus állatokat, növényeket (paradicsom béka, földművesek barátja a trágyázó zebu, pálmafán élősködő és kisállatoknak otthont adó növény, az etifiton) hozza ismeretközelbe. 

éééés természetesen: ri szálom ú gyis ú gyis

Kapu-gate

Elromlott az elektromos kapu. Felhívtam a szakszervizt, hogy jaj. Erre mondják, hogy 3 nap múlva kijön egy szerelő. Háddemondom elromlott a  kapu és nem lehet bezárni. Oké mondja a helpdeszk, 3 nap múlva megy a szerelő.

Na mondom akkor mégegyszer megpróbálom.

 Elromlott a kapuelektronika és nem tudjuk működtetni a funkciójának megfelelően, azaz bezár, kinyit meg ilyenek. Ha nem zár akkor nyitva van, azaz nincs zárva. Ebből kifolyólag védtelen az elsődleges otthonvédelmi berendezés. Mert ugye a kapu általános funkcionális feladataiba (hogy azt ne mondjam munkaköri kötelességei közé) tartozik az, hogy ne járkáljon a magánszféránkba be csak az, aki általunk bebocsátást nyer rajta.  Na gondoltam ez eléggé alapos körülírása volt a problémának.

Oké, mondja a kizökkenthetetlen, 3 nap múlva megy a szerelő.

Mondom akkor addig ha lenne kedves egy portást küldeni. De nem volt humoránál, mert minden malíciózus felhang nélkül elmondta, hogy sajnos nem áll módjában ezirányú kérésemet teljesíteni, mert ők kizárólag  technikai segítségre szakosodtak.

Itt volt az a pont, amikor úgy döntöttem, hogy nem rabolom tovább a drága időmet és szépen megköszönve a szabatos felvilágosítást letettem a telefont.

A családdal szépen felosztottuk az éjszakai őrséget és mindenki kiválasztotta magának a megfelelő fegyvert, amivel úgyérezte távol tudja tartani a szolgálati ideje alatt az esetleges hivatlan látogatót.

Volt abban házilag barkácsolt nukleáris föld-levegő rakéta amit jelenesetben egy szilveszterről maradt pukkanós konfettiszóró testesített meg. Aztán volt egy teniszütő, bár nekem kételyeim voltak annak céleredményességéről, mert ugye rég volt húrozva és így veszített a hatékonyságából.

Én Krúdy Vörös postakocsi c. könyvére esküdtem, mint tuti védelem. Gondoltam , ha valakinek az én őrzési időmben támadna kedve besétálni, hát én fogom magam és hangosan elkezdem olvasni. Ki az a mazohista, aki nem menekülne fejvesztve a 10. felolvasott sor után.

Ugyan választhattam volna az éneklést is, de mint tudjuk a védekezés mértéke nem haladhatja meg a támadásét, és ennek értelmében ugye a határértéket meghaladó, továbbá tartós károsodást okozó zajártalom miatt még én kerülhettem volna bajba a hülye törvényeink miatt.

Mindenféle különösebb esemény nélkül eltelt  a három nap. Hacsak azt a pár sorát nem vesszük komolyan az őrzési eseménynaplónak, miszerint 00. 35-kor ufók szálltak le a szomszéd udvarra és bár a jelek szerint határozottan a szomszéd néni elrablására készültek a tudatlan űrlények, de 5 perc múlva nagy fékcsikorgás közepette kilökték a járművükből hablaty becenévre hallgató Manyikanénit és éles kondenzcsíkot húzva eltűntek a látómezőből. (hehe, eszerint a hang terjed az űrben is)

Megérkezett a Szerelő!

Előadtam neki a problémámat, miszerint nem záródik a kapu. Erre megkérdezte miért? Jamondom ha ezt tudnám, lehet, hogy már meg is javítottam volna.

Kicsit hümmögött, vakargatta az állát, elővett egy tekintélyes méretű szerszámos táskát, fejvakargatva gondolkozott vajon melyik nanoteknikával felérő eszközt vegye ki belőle(szerintem komplett kapuelektronika gyártósor volt benne) majd  a sok csili-vili kütyü közül egy mezei csavarhúzót választott ki, mintegy helyzetmegoldó kulcsot.

Kicsit csavargatott, kicsit piszkálgatott, köhintett majd megvakarta újfent az állt.

2 perc múlva jelentőségteljesen felém fordult, és mint aki most közli, hogy megtalálta az aids ellenszerét közölte:KÉSZ!

Én felnéztem rá, mint egy belsőafrikai esőcsináló totemre. Ez igen. Ez a szakértelem. Semmi órákig tartó szuttyogás, semmi mellébeszélés. Azonnal lokalizálta a problémát és orvosolta a bajt. Igen, ez az ember a záloga a jövő gazdaságépítő szép kilátásainak.

Miután kiállította a számlát, kicsit megütközve az összegen(bár addigra már bármit megadtam volna az éjszakai őrség megváltásáért) megkérdeztem, tulajdonképpen mi volt a probléma?(Mert a kiszállási díj 10 X-ese volt a munkadíjnak.)

Ő hivatása összes büszkeségével az arcán rám nézett és mindenféle szakzsargont mellőzve beavatott a nagy titokba.

Egy pók odaszőtte a hálóját az infraérzékelő szemre.

ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!