happy new year

semmi dudaszó  meg durrogás.  ez.

Potozky László: Éles

Kiváló könyv! Lendületes, élő szöveg. Generációs regény, mondják róla, és  ez most nem nagy túlzás. Bizonyos tekintetben tényleg az. Egy motiválatlan, kiégett generációé, de nagyon erős eszközökkel ábrázolva.  Persze ez így általánosítás, hisz egy egy generáción belül is vannak tagozódások, ezért pontosabban annak a generációnak egy jól körülírható szegmense, mert nem hiszem, hogy ez igaz az egész generációra, hiszen a társadalmi és szociális különbségek mindig árnyalják a képet, a lokális problémákat.  Nem gondolnám, hogy ugyan olyan “nemzedéki” problémákkal kűzd egy társadalomkompatibilitás szempontjából illeszkedni nem akaró, de mind anyagi támogatásban mind szellemi képességekben bővelkedő egyetemista, vagy egy illeszkedni vágyó, de személyes lehetőségek  vagy  képességek hiányából , a vágyott kitörés lehetőség elérhetetlensége okán kiszorult peremfiatal.  Vagy csak az, aki észre sem veszi mi történik körülötte vagy egyszerűen nem érdekli.  Így ez a könyv azt a jól körülírható réteget mutatja be, amelyik térben megfogalmazódhat a  pszichológushallgató egyetemista pszichedelikus vesszőfutása a számára örömtelenséget tükröző élettere de többnyire  inkább önmaga elől.

"Soha nem láttam még akkora ürességet, mintha a levegőt is kiszivattyúzták volna a lakásból, faltól falig feszült a semmi."

 A kérdés, hogy a fájdalom az csillapító?

A feldolgozni képtelen (de inkább nem akaró) élethelyzetek,  örömtelenség kínja meddig tudja lenyomni a fészbuktársadalmi életet élő hamisságot, a kiüresedett céltalanságot, a motiválatlanságot, a szenvedést öngerjesztő fizikai és lelki önkínzást, a másokon elkövetett erőszakot?

"…én tápláltam belé, én kényszerítettem rá, hogy ne is hozzám, hanem a négy falhoz és a magányos estékhez ragaszkodjon, amiken meghittségnek hazudtam a sivárságot és biztonságnak a monotóniát."

Mi az igazi hazugság? Azt vizionálni, hogy a világ egy nagy kloáka és minden ami abból kijön az csak szar lehet, vagy mindent szarrá tenni, hogy igazolva legyen a naugye.  Nem tudom, az én világlátásom más. Nem is az én generációm. Nem abban a tekintetben, hogy ne reagálnám le azokat a hatásokat, ami a saját generációm rákfenéje, csak éppen más eszközökkel viselem vagy  idomítom magamhoz a világot amiben élek, élni akarok. De érzékelem, hogy amit Potozky megírt, az igen is létező dolog. Sajnos. Az olyan szintű  elmagányosodás , amit csak a fájdalom, az önkívületbe ivott, drogozott öncsonkított állapot  tesz elviselhetővé, illetve viselhetővé.

Nehéz azonosulnom a szereplőkkel, nem is tudok, nem is akarok, mert nem akarom, hogy ez azonosulható legyen, ahogy a nihilista, magukkal mit kezdeni nem akaró felelősséget vállalni nem képes, a (nem is extrém)problémáikat feldolgozni képtelen, illetve nem is akaró fiatalokkal, akiknek egyszerűbb egy kisollót magukba döfni, mint szembenézni a dolgaikkal, miközben a papa meg a mama mindezen filozofikusan alátámasztott kurvárasemmit finanszírozza. 

„A listát nem volt nehéz gyarapítani, ha péntek esténként nem röffentünk össze az osztálytársakkal valamelyik helyi kocsmában, szombaton biztosan leruccantunk falura szerenádozni, leszerelt piszoárok vízsugarában szörföztettük egymást, egy szál bokszerre vetkőzve irányítottuk az éjszakai forgalmat, felmásztunk a pékség ajtajának védőrácsára, és a hajnali sütés kenyérszagába beleordítva követeltük a lángost a pékektől. De listám ugyanolyan váratlanul szakadt félbe, mint amilyen szépen hízásnak indult, egyik nap még csak ömlött rólam a víz és mintha félig megkötött cementben tapostam volna, másnap viszont már barnát hugyoztam, és vajfehéret szartam, és félóránként jártam ki hányni. Rajtam kívül senki sem nyalta be a vírust, mondjuk az is igaz, hogy egyik évfolyamtársam se szomjazott meg annyira pálinkázás után, hogy egy isten háta mögötti vasútállomás ereszéből lefetyelje ki a hólevet."

Persze mondhatnánk, hogy majd “kinövik”. Minden külsőséget és annak a látványos megmutatkozásainak a viselését, apróbb különbözni, kitörni vágyó ifjonti performanszokat ki lehet nőni, de nem tudom ki lehet e nőni a maradandó nyomokat hagyó önkínzást a másokban ejtett sebeket.

M. C. Beaton Szesz, szerelem, szemfényvesztés (17.)

 És újra felbukkant James.  És Agatha minden igyekezete ellenére 2 percen belül beájul tőle. És James ugyan olyan érzéketlen bunkó,  És Agatha ugyan olyan naív és lökött.És Charles meg ugyan olyan link. És persze ugyan olyan kalamajkába kerülnek, mint mindig, amikor a véletlenek belesodorják Agathát egy megoldásra váró bűnügybe, ahol természetesen ő maga is célponttá válik. 

Mert mi is történt? 
Agatha látszólag túl van Jamesen és alapjáraton pöfög a nyomozóirodája. Mondom látszólag,mert James első hívó szavára azonnal intenzív fogyókúrába kezd és magára ölti a kihívó öltözéket. Aztán ott találja magát egy kertiparti közepén talpig kínosan. Hát ennyit Jamesről mérgelődik Agatha, de ahogy feltűnik az ajtajában a csábító utazási ajánlatával és az észbontó őszülő halántékával, máris újabb szépészeti akcióknak veti magát alá Aggie

Természetesen bedőlt újra a mogorva és figyelmetlen Jamesnek és elmegy vele egy vakációra, ami a lelkészné, Mrs Bloxby előzetes jóslatával megegyezően nem az a leányálom lett, amint azt Agathánk elképzelte a rózsaszín álmaiban. 

Na most az, hogy a hely nem az a tipikus napfénye nyári üdülőhely csak az egyik baj, mert már a lepukkant hotel lepukkant éttermében a vacsorájánál összetűzésbe kerülnek a későbbi áldozattal.Mondjuk éppen kedve is lett volna kitekerni a nyakát az unszimpatikus hölgynek, de azért annyira talán ő sem  lett volna olyan hülye, hogy a saját kendőjével tegye ezt meg, ráadásul a kendőt ott is hagyja a helyszínen. Ezt ő nyilván tudja, de azért van néhány kínos pillanat, amíg ezt a helyi rend őrzői is belátják.

És mindehhez még megjelenik egy nagypályás rivális is, aki kiveti a hálóját Jamesre… aki szokása szerint az első adandó alkalommal lelép. 

Gyilok, szerelem, remény, vágyakozás és a soron következő csalódás… vaaagy?...

Oké, a krimi szál továbbra is limonádé, na de nem is ezért szeretjük ezt a sorozatot, mert azt el kell ismerni, hogy úgy csetleni botlani a komolyan vett  magabiztosan profinak hitt szétügyetlenkedett  nyomozásban és persze profimódon melléfogni a férfiak terén úgy mint a tűzrőlpattant és folyton lángoló majd nagy hirtelen kiégő Agatha, na úgy aztán nem tud senki.
Persze alapjában minden a szokásos.

Agatha rákattan a nyomozósdira, James lelécel, rácuppan  egy új hús a faluból, megjelenik Charles kicsit potyázik  és mindenki epekedik mindenki után, ám némi sorminta változás mégiscsak van, főleg James a meglepő, mert mintha minden agglegénysége és a kötöttségtől menekülhetnéke ellenére erősödne benne a lassan de biztosan középkorú nővé araszoló Agatha hiánya… 

BK

Na akkor én most itt szép csöndben szeretetteli karácsonyt kívánok nektek!

És kösz, hogy olvastok:)
Én most kicsit elérzékenyülök. Bocs.
Ha nem kapok szaloncukor mérgezést, újra jön a hangyásssyaranka. Ha mégis túladagolás lenne, (tuti lesz! csak mondom, haribos szaloncukor van itthon) akkor is jön, csak akkor még édesebb lesz;)(azért ez milyen felséges már magamról 3. személyben beszélni. és tök menő is. vagy lúzer... öö... gondolkoztam. legyen inkább menő)

Oké, nem tudok komoly lenni. Inkább lopok komolyságot:  

   


"Úgy áradjon szereteted, mint a tűz fénye-melege: mindenre egyformán. Akik közel jönnek hozzád, azokra több essék fényedből és melegedből, mint akiknek nincs szükségük terád."

WS

"A szeretet kérés nélkül ad, makacskodás nélkül elfogad, késlekedés nélkül megbocsát, és csak saját elégtelensége miatt szenved.
"     

          Peter Lippert  

M. C. Beaton: Agatha Raisin és a feddhetetlen feleség (16)

A nyomozóiroda személyzeti hiányt szenved, Patric és Emma távozása miatt, Agatha újra gondolja az iroda működési területét. Személyzet híján és saját rossz emlékei okán dobta a hűtlenségi ügyeket.  És mi t ahogy az lenni szokott, természetesen újra csak ilyen ügy került az útjába.

Így esett, hogy  castingolnia kell. A lelkészné barátnő hathatós ajánlását vissza utasítani nem merő Agathának az új munkatársban a legmegnyerőbb, hogy az egyébként a számára aggastyánkorúnak tűnő  és végtelenül unszimpatikus Phil nem dohányzás ellenes.  

Na de mit tehet egy nyomozó, ha a megfigyelt tisztességtelenségen érni kívánt megfigyelt női személy menthetetlenül tisztességes.

Uncsi a munka, de ha ez nem, akkor  van a méguncsibb kisvárosi nőegylet, ahol hiperuncsi jótékonysági rendezvényeken kell részt venni.  Akkor inkább a félrelépő feleség.

De ott van Charles, aki legalább mindig felbukkan ha szükség van egy megbízhatatlan barátra. Ha már Agatha ágyába nem tudja bedumálni magát egy potyaszexre, legalább egy potyavacsorát bezsebel.

Eltűnt kutyák, macskák… nem túl izgi.  De van egy eltűnt kamaszlány is, ami legalább nem  egy elkóborolt kis kedvenc fáról való lementésének az izgalmait ígéri.

Phil és Agatha csak hogy csináljon is valamit a reménytelen eset érdekében legalább kicsit keresgélés láss csodát,  bele is botlanak annak a lánynak a hullájába, akit éppen eltűntként keresnek. jöhet a sajtó és a hírnév, de nagyon úgy néz ki, elviszi Agatha elől a showt  Phil, a nyomozósegéd. 

Aztán lassacskán kiderül, hogy sokkal több titok van emögött a kamasztörténet mögött, mint az elsőre látszik.

Majd váratlanul és nem éppen természetes körülmények közt meghal az eleddig tisztességesnek mutatkozó feleségére féltékeny, ám a maga részéről nem egészen tisztességes megbízó. Nagyon úgy néz ki, ezt az ügyet is a megbízó megszűnte okán ejteni kell. De Agatha szimatot fog… és ha ő szimatot fog, ott kő kövön nem marad.  De legalábbis vak tyúk is talál szemet alapon beletenyerel a dolgok trutymós közepébe.

És hát közbe- közbe akad egy kis udvarlós kaland is, már amennyiben az kalandnak nevezhető, hogy mindig közbejön valaki a hepifinis előtt.

És hogy ne maradjon az olvasó hepi nélkül a valódi finis is tartogat egy meglepetést.

Minden mindennel összefügg. Vagy nem. Vagy de. Vagy mittomén. (de .  tudom)

2016 évi várólistacsökkentés (5. évad)

Bővebben Lobo blogján: Csökkentsük a várólistánkat 2016-ban is! 

                 

                              

Íme a  2016 évi  jelöltek: ( a sorrend szokás szerint esetleges)

Rakovszky Zsuzsa: A Hold a hetedik házban 

(régi tartozás önmagamnak)

Gerlóczy Márton: Igazolt hiányzás

( Mert érdekel, mitől ájult be Göncz Árpi bácsi) /könyvtárból loptam vettem/Ja, és most tényleg kölcsön adom Cippo:))

 
Galgóczi Erzsébet: Vidravas

(Sok év után vissza illene már adnom R-nak:)

Tompa Andrea: A hóhér háza

 (AKAROM !)

Kristina Ohlsson: Lotus Blues 

(Hogy legyen skandi krimi is ami csökken)

Kőrösi Zoltán: Történetek a csodálatos csecsemők életéből 

(Nagyon régen szeretném , és most megkaptam A-tól kölcsönbe)
update: lett saját példányom a szerző kedvességéből. 

Lawrence Block: A betörő, aki úgy festett, mint Mondrian 

(Félbe hagytam a sorozatot. De miért is?)

Vavyan Fable: Holt volt, holt nem volt… (Banyamese) 

(Már ritkán kívánom meg, de azért ha ritkán is, de akkor jót szórakozunk)

A többi E könyvben:

Vida Gábor: Ahol az ő lelke 

( Egy eleven irodalmon Papp Sándor Zsigmond hozta meg a kedvem)

Neil Gaiman – Al Sarrantonio (szerk.): 27 képtelen történet 

( Képtelen? Fantasy? Véres borító? Gaiman szerint jók? Lássuk!)

Bächer Iván: Az elhagyott falu  

(Mert kell mindig egy Bächer olvasás)

Iain M. Banks: A játékmester  

(Banks rég volt, akkor sem magam miatt)

Georges Simenon: Maigret albérletben 

( Italjelentés rulez ! Jóhogy! :)

A tavalyi évad 12-je: itt olvasható összegyűjtve 

Update

Akkor ez így meg is van! (2016. 03. 21.)