Potozky László: Éles

Kiváló könyv! Lendületes, élő szöveg. Generációs regény, mondják róla, és  ez most nem nagy túlzás. Bizonyos tekintetben tényleg az. Egy motiválatlan, kiégett generációé, de nagyon erős eszközökkel ábrázolva.  Persze ez így általánosítás, hisz egy egy generáción belül is vannak tagozódások, ezért pontosabban annak a generációnak egy jól körülírható szegmense, mert nem hiszem, hogy ez igaz az egész generációra, hiszen a társadalmi és szociális különbségek mindig árnyalják a képet, a lokális problémákat.  Nem gondolnám, hogy ugyan olyan “nemzedéki” problémákkal kűzd egy társadalomkompatibilitás szempontjából illeszkedni nem akaró, de mind anyagi támogatásban mind szellemi képességekben bővelkedő egyetemista, vagy egy illeszkedni vágyó, de személyes lehetőségek  vagy  képességek hiányából , a vágyott kitörés lehetőség elérhetetlensége okán kiszorult peremfiatal.  Vagy csak az, aki észre sem veszi mi történik körülötte vagy egyszerűen nem érdekli.  Így ez a könyv azt a jól körülírható réteget mutatja be, amelyik térben megfogalmazódhat a  pszichológushallgató egyetemista pszichedelikus vesszőfutása a számára örömtelenséget tükröző élettere de többnyire  inkább önmaga elől.

"Soha nem láttam még akkora ürességet, mintha a levegőt is kiszivattyúzták volna a lakásból, faltól falig feszült a semmi."

 A kérdés, hogy a fájdalom az csillapító?

A feldolgozni képtelen (de inkább nem akaró) élethelyzetek,  örömtelenség kínja meddig tudja lenyomni a fészbuktársadalmi életet élő hamisságot, a kiüresedett céltalanságot, a motiválatlanságot, a szenvedést öngerjesztő fizikai és lelki önkínzást, a másokon elkövetett erőszakot?

"…én tápláltam belé, én kényszerítettem rá, hogy ne is hozzám, hanem a négy falhoz és a magányos estékhez ragaszkodjon, amiken meghittségnek hazudtam a sivárságot és biztonságnak a monotóniát."

Mi az igazi hazugság? Azt vizionálni, hogy a világ egy nagy kloáka és minden ami abból kijön az csak szar lehet, vagy mindent szarrá tenni, hogy igazolva legyen a naugye.  Nem tudom, az én világlátásom más. Nem is az én generációm. Nem abban a tekintetben, hogy ne reagálnám le azokat a hatásokat, ami a saját generációm rákfenéje, csak éppen más eszközökkel viselem vagy  idomítom magamhoz a világot amiben élek, élni akarok. De érzékelem, hogy amit Potozky megírt, az igen is létező dolog. Sajnos. Az olyan szintű  elmagányosodás , amit csak a fájdalom, az önkívületbe ivott, drogozott öncsonkított állapot  tesz elviselhetővé, illetve viselhetővé.

Nehéz azonosulnom a szereplőkkel, nem is tudok, nem is akarok, mert nem akarom, hogy ez azonosulható legyen, ahogy a nihilista, magukkal mit kezdeni nem akaró felelősséget vállalni nem képes, a (nem is extrém)problémáikat feldolgozni képtelen, illetve nem is akaró fiatalokkal, akiknek egyszerűbb egy kisollót magukba döfni, mint szembenézni a dolgaikkal, miközben a papa meg a mama mindezen filozofikusan alátámasztott kurvárasemmit finanszírozza. 

„A listát nem volt nehéz gyarapítani, ha péntek esténként nem röffentünk össze az osztálytársakkal valamelyik helyi kocsmában, szombaton biztosan leruccantunk falura szerenádozni, leszerelt piszoárok vízsugarában szörföztettük egymást, egy szál bokszerre vetkőzve irányítottuk az éjszakai forgalmat, felmásztunk a pékség ajtajának védőrácsára, és a hajnali sütés kenyérszagába beleordítva követeltük a lángost a pékektől. De listám ugyanolyan váratlanul szakadt félbe, mint amilyen szépen hízásnak indult, egyik nap még csak ömlött rólam a víz és mintha félig megkötött cementben tapostam volna, másnap viszont már barnát hugyoztam, és vajfehéret szartam, és félóránként jártam ki hányni. Rajtam kívül senki sem nyalta be a vírust, mondjuk az is igaz, hogy egyik évfolyamtársam se szomjazott meg annyira pálinkázás után, hogy egy isten háta mögötti vasútállomás ereszéből lefetyelje ki a hólevet."

Persze mondhatnánk, hogy majd “kinövik”. Minden külsőséget és annak a látványos megmutatkozásainak a viselését, apróbb különbözni, kitörni vágyó ifjonti performanszokat ki lehet nőni, de nem tudom ki lehet e nőni a maradandó nyomokat hagyó önkínzást a másokban ejtett sebeket.