2016. május 5.

Forgách András: Valami fiatal szélhámos


Eléggé megijesztett az előszó . Jaj! Mondom itt valami direkt extravagancia következik és ez a legkevesebb esetben sikerül extravagánsra.

Aztán szép lassan megnyugodtam. Az is hozzátartozik, hogy valaki és jó nagy vével értendő, tavaly a Vörösmarty téren, amikor megkérdezte milyen könyveket akarok venni, mindre bólogatott, kivéve erre, mert hogy szerinte ez nem igazán jó könyv. Úgy általában hittem neki, mert értő volt a véleménye, adtam a szavára, nem is vettem meg. Persze úgy könnyű nemvenni valamit, ha mellette meg van bőség, és hát a Vörösmartyn ha valami van, akkor könyvbőség ugye... Igaza volt. persze nem abban, hogy ez nem jó könyv, mert ez így nem jó definíció. lehetne mérlegelni, szálazgatni novellánként és jutna , maradna is érv, de most és általában véve nem így olvasok. Abban volt igaza, hogy akkor ne vegyem meg. Persze ez ilyen utólagos igazolás. Kellett egy kis idő, hogy igazán megkívánjam ezt a könyvet. És most, hogy ezt így leírtam, azt is érzem, hogy a kezdő fenti jaj, kicsit ennek is szólt, mert ahhoz, hogy egy nemajánlást feltörjön az olvasókedv, ahhoz nagyon jól kell elkezdeni a könyvet. Hát így az ijedelem kicsit meg is volt előalapozva azzal a z előszó direktsutasággal, de aztán ahogy továbbhaladtam, mint fentebb mondottam, megnyugodtam.   Ez “csak” a Forgách, ahogy szeretem. Olyan novellásan, olyan groteszkül, olyan jajnemistudom, és természetesen egy egy olvasógyomortáji mélyütés után, olyan agyontudnámütni módon landolt bennem a szöveg.  Most a 12 nőt had ne citáljam ide, bár lehetne, de minek. Ez a duplája. Számszakilag is meg odahatékonyságban is. Ne kafkázzunk kérem. Nincs itt semmi kafkázni való. Lehet oszolni emberek.  Fogjon mindenki egy neki tetsző darabot ebből és vigye önálló hírét, mondja el, hogy forgáchnyira miszlikelve, alanyi jogon is lehet röviden is alányesni a kiszámíthatónak meg a beszámíthatónak. Mert ez számít és nem a kihezképest. (naja, mondom ezt úgy, hogy fogalmam sincs mennyire nyes alá egy író lelkének vagy egójának egy kafkázás. Mindegy, én makacsul úgy hiszem, biztos van az az önkalibratív pont, amikor már inkább nem. Ha tévedek, elnézést minden kafkaköpönyegben melegedőtől, dehogy is akarnám kiebrudalni belőle, csak ... na hagyjuk)

Szóval olyanok ezek a rövidek, mégiscsak ahogy az elején gondoltam, csak éppen másképp jaj! Nem ó jaj, hanem jó jaj.
Áh, nem megyek bele a részletekbe, majd rájössz ha aprólékos módon leltárba veszed olvasás közben, hogy teszem azt egy követ minden köve követ. Kivéve ha őt követik. Vagy megtudod, hogy a legszebb az, ami nincs.  És hogy ott élned, de inkább halnod kell. Minden nap, míg a halál el nem áraszt.  És mi van, ha a saját fotódon nem te vagy . Vagy de, vagy mittodte.  
Tovább is van. Mondjam még?  Mondanám, de az én mesém is tovább tartott volna, ha Forgách András nem írta volna meg sokkal de sokkal jobban. Mert ugyan jobb.(hogy jövök én ide) Mert ugyan behúz a történetbe.(ha csak így nem jövök ide) Mert ugyan néha kifutsz a végére a vége előtt, már amelyiknek van vége ugye, mert még az sem mindig. Kicsit kóválygunk, kicsit bámészkodunk majd ha van kiút kijutunk, ha meg nincs egy elegáns mozdulattal legyintve kilépünk ott, ahol éppen van egy kis rés. Mert egy kis rés azért itt –ott akad a szövegben, de hát azt tudjuk, hogy résletekben van a lényegvesztés. Már amennyiben van lényeg. Mert ahol lényeg van, ott … ott.. ööö… ott van lényeg. Na,hagyjuk.

Hajrá! Vesd bele magad a mesés kegyetlenségig fokozott csoda, kusza 24 fenekű valóságába, és majd megtudod miről beszélek, amikor azt mondom, hogy ... (lásd fentebb)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése