Több évtizednyi sorrendezetlenül egységbe szerkesztett kalandor
proliirodalom párizsival.
Ecsedi Gyula mindent megpróbált, hogy megtalálja azt a hazaér(z)ést, amit keres. Fél évszázadosan ott tart, hogy volt már a pártfunkci papa árnyékából menekült francia kukásautó sofőr, leszbikus feleség férje, taxis, takarító, maffiózókkal táncoló és most meg egy roburral vakond-űzérként járja az országot. Csinál mindent, ami csak megadathatik egy feltörekvő kisembernek. Volt fent és lent, de sehol sem talált semmi olyat, ami miatt maradt volna bárhol is. Valahogy úgy jött ki a (le)lépés, úgy változott a rendszer, hogy Gyula sosincs jelen, így nem is érti, nem is találja meg benne magát. Folyamatosan mozgásban van, de sehová sem ér oda.
Gyula nem akart sokat, csak Haza akart találni.
„Figyelj, Zoli, ha ufó
volnék, járnám a világegyetemet, és mindenütt megkóstolnám a töltött káposztát
füstölt oldalassal. Jól van, bazmeg, látom, megint tombolnak benned a
honvágyhormonok.”
Persze ez a téma Fehér Béla tolmácsolásában nem is olyan
agyonrágottan átlagos, mint amilyennek így első hallásra tűnik. Mert a Béla az
úgy tudja ezt a nem is oly régi világot kivesézni, hogy sírva röhög a sokat látott
rencerváltott magyarja, aki olvassa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése