Szabó Magda: Az őz

Ha van a pusztító emberi megtörtléleknek mérgezően gyilkos ereje, akkor ez a regény egy atombomba, sokáig terjengő mérgesgáz felhőt okádó kipárállással. 
Utoljára Dosztojevszkijnél éreztem hasonló, feszülten kitörni vágyó menekülőkényszert az olvasás odabilincselő fogságából. 
Figyeljünk a gyerekekre, mert amibe ott beleragadnak, abból kitörni képtelenek lesznek. Hiába az ön és környezetpusztítás, a szembehelyezkedés, a dacos rombolás. Nincs, nem lehet az a kilátástalan, nehéz helyzet, aminek a feldolgozásához a tapintható szeretet, odafigyelés ne adna töltetet a későbbi, ilyen-olyan, de az esetleges negatív impulzusokat pozitívba átlendítő és ezzel egyensúlyban tartó belsőritmus alapú élésre. 
Jaj, és újra csak jaj. 
Hogy bírta ezeket a mondatokat leírni Szabó Magda anélkül, hogy beletört a szíve, lelke. 
(újabb tisztelethullám tőlem, neki)