Antivendég

Nem vagyok jó vendég. Sose voltam. Talán addig könnyebb volt velem, amíg túl nem léptem, azon a csekélyke konvencionális gátlásomon is. Túlnőtt a vendégprotokolon az önnön ellendrukkeremként működő egóm. Már azt a kis kötelezőt sem tartom be. Na nem készakarva, pimaszságból vagyok rossz vendég. Nem is sikkből, de még csak valami sinto filozófiám sincs erre vonatkozólag. Egyszerűen így alakult.

Mert mi is a jó vendég ismérve: legyen jó társasági ember (értsd:tudjon hangosan röhö nevetni, minden gyenge szóviccen), egye meg amit felkínálnak neki , majd lehetőleg hihetően dicsérje is azt. Érdekelje a fotón mutogatott (fejtetejük skalpvonalánál hirtelen végetérő, kockásgatyás idegenekkel zsúfolt) korfu-i csoportkép, és kisebb nagyobb eltéréssel hárompercenként simizze meg a kisgyerek/kutyus buksifejét azanyáddeszépvagy felkiálltással kísérve.

Ezzel szemben én, már-már bosszantóan válogatós vagyok. Amit nem szeretek, azt még tiszteletből sem vagyok hajlandó megkóstolni. Sosem, vagy ritkán mosolyodom el a házigazda hasraesőssztorijain. A tényleg jókon sem feltétlenül jólhallhatóan mosolygok. Kiváltképp faarcot tudok leképezni, ha nem találom viccesnek amin szórakoznom kéne.

Megnézem én akár a családi fotóalbumot is, de lehet, hogy nem pont ugyan olyan szempontok alapján mosolyodok el. Míg a vendéglátó, az ajándékpónit akarja prezentálni az ismeretlen nagybácsikkal zsúfolt keresztgyerekek szülinapi zsúrján, nekem inkább ugyan azon a képen a gyertyafújós hörcsögpofazacskók vagy a nagyi bentmaradt hajcsavarói tűnnek fel. Ennek olykor hangot is adok. Még sosem dobtak ki emiatt Viszont remegőskezű apunarrátoros nyaralósvideót nem vagyok hajlandó nézni.

Kisgyereket, kutyát, aligátort nem simogatok joválisan gügyörészve, csak ha tényleg aranyos és ő is akarja. Aligátort akkor sem Nem kell miattam a házipapagájnak delfinhangon telefonálni, az ovisnak mamiutánmondva szavalni és semmiképpen sem kell a kamaszgyereknek nyilatkoznia arról, hogy megy a suli.

Szívesen beszélgetek (majdnem)bármiről (majdnem) bárkivel, csak ne fújják a füstöt az arcomba és ne kelljen minden átmenet nélkül, hirtelen táncolni.

Ha nem érzem jól magam, lemegyek alfába. Ha nincs jobb, szeretném, ha ott is hagynának. Többnyire kétféle bevált módszerrel szórakoztatom magam. Egyik, a már elmesélt belsőpublikációs helyzetgyakorlat( majd ide is leírom), másik pedig a társaság tagjainak farigcsálása.

Na nem valami behemót hentesbárdal taglózok ám. Neeem. Abba semmi szórakoztató nincs. Inkább amolyan kis helyes, svájcibicska szerű mondatokkal ejtek csípős de elviselhető vágások. Onnan, mármint az alfaállapotból csak egy bazinagy tejszínhabos eperfagyi tud visszahozni a valóságba. Esetleg egy hasonló kaliberű bicskanyitogató. Jelzem mindig van, aki szintén játszik svájcibicskán és innen már ugye duett. Jobb esetben kórus.

Az a szerencsém, hogy a barátaim így fogadnak el. A család meg beletörődött. Pontosabban főzök, mosok, cserébe maradhatok.

Mondjuk az is lehet, hogy nem is a barátaim, csak egy szociológiai kísérlet alanya vagyok.

Na majd odafigyelek ki jegyzetelget a sarokban.