Az utolsó könyve Galgóczi Erzsébetnek, ezért bár kívánná a történet a folytatást az itt véget érő, de hamarosan bekövetkező események miatt, sajnos nem lesz ilyen. Még a megírása idejében
is ott fenyegetett a vidravas
fogainak a fenyegető összezáródása. (az megér egy külön említést, hogy bár 84-es a kiadás, és erős változások indultak
el politikailag, de még akkor is cenzúrázták az érezhetően belebegtetett 56 miatt.) Nagyon kemény világot tár fel abból a közvetlenül Sztálin
utáni, nálunk Rákosi alatti érából. Feldolgoz egy politikai szégyenteljes történetet, több
társadalmi réteg szegregálásának, szándék szerint egyenesen a megszüntetésének a
története, osztályozása, minősítése, kitörlése az össztársadalomból az elhíresült MAORT per alapján. Az ország akkori elitjének, értelmiségének,
módosabbnak számító parasztságának a kiiktatása. Sztálini tanokon nevelkedett, Rákosi és az ahhoz
vezető, torzult ideológiákon elembertelenedett korszak. Listázás, beszolgáltatás, besúgás… , kényszerű,
kiforgatott ideológiák mentén szerveződő társadalom..., kulák, kizsákmányoló, reakciós, népáruló, nemzetellenes, csak
úgy röpködtek ezek a vádak, és az ezért járó kötelek, életfogytok…
Jól visszaadja a regény az akkori
direktívaként használt jelszavakat, azt a kíméletlenséget ahogy a cél
szentesíti az eszközt. Társadalmi
egyenlőség megszüntetését célul kitűzve , a marxista ideológia mögé
felsorakoztatott kétes eszközökkel való végrehajtása de jól kijelölt keretek
közé szorított életek, lehetőségek, de inkább lehetetlenségek generálása. Mert
milyen képtelen ideológiára épül az, amikor embereket egyszerűen kitesznek az
addigi életükből és belepakolják más emberek életébe. Beletelepítik a
kitelepítetteket. Micsoda méltatlan helyzeteket, megalázó viszonyokat és embert
próbáló éveket teremtettek egy ilyen döntéssel másokra, akik az akkori
politikai szélirány szerint nem illettek a társadalmi rendbe.
Ezt, a regénybeli három különböző sorsú ember(nő)nemzedéki
, osztálybeli különbözősége mutatja be a kor és a szellemet amit a feszülő, a
rendszert formálók által mesterségesen feszített ellentétek és a ránehezedő
terhek bonyolítanak.
De a könyv ennél sokkal cizelláltabb.
Orsolya a tanulni vágyó, a szüleitől, föld
megművelésétől más művészi képességeket magában érző és ezáltal más életre vágyó paraszti származású lány, és Simonné a kitelepített, mindenétől
megfosztott, de művelt, világot látott
és kényelmes életminőséghez szokott “burzsuj” asszony a lehetőségeinek köszönhető
szélesebb látókörű nagypolgári ideológiájának a szembeállítása, egymásnak
feszülése, amit színez még Orsolya anyjának, Révnének a munkát és a magának, gyerekeinek
viselhető körülményeket teremtő szorgalmat, hagyományokat és ezáltal a megszokott
biztonságos talajt megtartani vágyó parasztasszony létfilozófiája, ami nem is
igazán filozófia, mert a maga egyszerűsége és zsigerisége nem emeli megfogalmazható filozófiai szintre, inkább csak a biztonsága és élhetőségének a tudattalan kapaszkodója.
Erre a hármas vonalra van felfűzve a regény.
Erre a hármas vonalra van felfűzve a regény.
De nem amolyan szájbarágós vagy direkt módon
ahogy azt egy propagandakönyv tenné, hanem nagyon szépen, irodalomba
csomagolva, nem belevezetve az olvasót egy olcsó vonalas ideológiákat fröcsögő
karakterekkel teli kornaplóba, hanem nagyon finoman , a hozott értékeket megtartani
kívánó és egy újabb , a remény szerint egyenlőbb feltételeket, lehetőségeket
elérni vágyott nemzedéki és társadalmi különbségekből eredő
korfilozófiákat bemutatva.
Persze ez az új világosnak hit “világrend” idővel
megmutatja a sötét oldalát annak is, aki ebben látta a fényt, mert szépen
elkopnak a fényes mondatok és a máz alatt kitűnik az amire valójában épül ez a
kétes rendszer, az örökös félelemben tartás, az állandó feszültség, figyelni ki mit mond, de figyelni saját
magukra is, mert sose tudni ki mit hall ki a beszédből, akkor meg nem csak a
beszélő, cselekvő embert fenyegeti a testi és lelki megsemmisítés, de annak a
környezetét, szeretteit is …
Orsolya a regényfejlődés folyamám el is jut
arra, hogy ráébredjen, nem éppen az az itt kiserkenő kommunizmus, amiről ő
ábrándozott, amiben hit.
A történelem még akkor is hitelesebben tükröződik egy egy tisztességesen és jól megírt regényből, dacára az írójának a szocializálódásból eredő, korba ágyazódott, később revideálódott vagy felülértékelt kisebb mértékben illeszkedő meggyőződésein, mint egy manipulatívan hatalomirányított történelemkönyv ordas hazugságaiból.
Galgóczi Erzsébetet ilyen írónak tartom, mert bár a regényeiből kisejlik , hogy hitt az egyenlőség megteremthetőségében, de egyáltalán nem azon a hamis módon, ahogy azt a színpadias népi hatalom kívánta prezentálni. Ebből a könyvéből is kihallani Orsolya gondolatain keresztül, hogy inkább egyetért az ő kezdeti naív hitével, mint azzal, amit a lehetőségeinek köszönhetően felhalmozott értékeiről vall és sugároz a megtépázott méltóságától és javaitól , de büszkeségében meg nem tört úrinő.
Ebben a regényben is azt érzem, mint általában a Galgóczi regényekben, hogy
nem a célokkal van a baj, hanem az eszközökkel, amit használnak azok elérése érdekében, no meg persze az eszközt hatalmuknál fogva kihasználó, erkölcsileg elkorcsosodott használóival.
Sajnálom, hogy az írónő könyvei mára már kezdenek feledésbe merülni, mert elég jó kortörténelmi bélyeglenyomatokat örökített meg.
Ebben a regényben is azt érzem, mint általában a Galgóczi regényekben, hogy
nem a célokkal van a baj, hanem az eszközökkel, amit használnak azok elérése érdekében, no meg persze az eszközt hatalmuknál fogva kihasználó, erkölcsileg elkorcsosodott használóival.
Sajnálom, hogy az írónő könyvei mára már kezdenek feledésbe merülni, mert elég jó kortörténelmi bélyeglenyomatokat örökített meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése