Spiró György: Az Ikszek

Nem kezdeném(persze ilyenformán mégis) azzal a szállóigévé lett shakespeare –i mondattöredékkel, hogy „színház az egész világ”, pedig jó kezdés lehetne
ha ezt én találtam volna ki. Viszont mégis jól jellemzi ezt a könyvet a klasszikus mondat. Jól, mert olyan rafináltan és persze remekül ötvözte Spiró ebben a könyvében egyrészt a tisztelgését a formálódó nemzeti színjátszás hőskora előtt, a színész, mint ember előtt, aki sosem civil, sem ha élni akar, sem ha halnia kell, és az áthallásaival, ahogy politikai érdekeket sejtet , amely átszövi a kultúra ezen szegmensét (is). A rendezők rendezik, amit a cenzorok előírnak a szponzorok akarata szerint, a kritikusok meg éberen őrködnek, hogy aki egyénileg értelmezi a darabot, az megértse, hogyan kell játszani, hogy a közönség az utolsó sorban is olyan jól szórakozzon, hogy ne is figyeljen, mi zajlik a díszpáholyokban és ne akarjon tojásokat dobálni.
Mindennek jelentősége van. Még annak is, ami egyébként csak egy kiöregedő színészlegenda végjátékának az ártalmatlan melléktermékei. Aztán az is igaz, hogy a dicsőség múlandó, és aki nincs jelen, az hamar a feledés kútjába találja magát.
Nem mondom, hogy egy délutáni olvasmány és nem csak a terjedelme és a fejezet vagy bekezdés tördelésnélkülisége miatt, hanem mert a nevek nem magyarfül kompatibilisek majdnem mindenszkinek Lengyelewszki és Lengyelszkovckaja hangzású neve van, elég számos a szereplők száma és nincs benne kimondottan jó és rossz, mert a kor a történelemből ismert nemzeti elnyomódráma kora (és ugye, mint ezt már tudjuk, a történelem ismétli önmagát)szinte mindenki minden helyezkedő, konspiráló, törleszkedő oldalnak dolgozik, figyel, jelent de ugyanakkor segít , vagy éppen gáncsol, de ettől még nem feltétlenül negatív figura. De a legfájóbb az olvasói oldalról, hogy nem igazán lehet csak úgy abbahagyni valahol a történetben levést a már említett egyvégtében zajló események miatt. Na de ez senkit se riasszon el, mert ha egyszer belekezd és belelendül, nem is nagyon akar kiszállni belőle.