Iain M. Banks: Holtpont

Most elmegyek a Banks féle Kultúrából a könyvespolcuniverzum egyik sarkába, kizárom a beszélően lükenevű csillaghajók belepofázását a dolgaimból, levetem a beszélő védőruhát mert szeretnék magam maradni a gondolataimmal, miközben beásom magam egy galaktikusan közelebbi történetbe, mert végig kell gondolnom, hogy egyáltalán akarom e még ebben az életemben akár olvasva is bejárni ezeket a világokat valami hülyenevű űrjárművel és akarok e találkozni csápos-kocsonyás izékkel, meg kozmikus talányokkal és összeesküvésekkel , amik bár az időtávolságuk okán messze esőek ám a tartalmi lényegüknél fogva, akár maiak is lehetnének. Úgy tűnik, az emberi jellem az emberi marad, még ha írói szándékból nem is emberalaknak szánja a másbolygó szerinti figuráit.

A legfurább, hogy a menekülési kényszerem ellenére tetszett a könyv, bár ahogy az elején mondtam, most megfelelő távolságba kalandozok tőle, hogy esélyt adjak a banksi teremtettvilágnak arra, hogy kis idő múlva esetleg fellépjen az űrérzet, olvasnivágyó kozmikus kíváncsiságot keltsen bennem a távolságtartásból eredő hiánya.
Csak azokat a betű szerint kartotékjelekkel dokumentált csillagközi üzeneteket tudnám feledni.