Neil Gaiman - Michael Reaves: Köztesvilág

Köztesvilág trilógia 1.

„Egyszer eltévedtem a saját házunkban.“

Az első mondat már megvett. Joey Harker lelkitárs. Na meg egy youngslider. Jóvanna, inkább kamaszkönyv, na de annyira bírom Gaiman (és persze Michael Reaves) colorisztikus fantáziáját (mondjuk van, hogy kiakaszt ) , hogy az sem érdekel, ha egy egyébként a reális világban űbernyomi kamasz és alteregói csetlenek – botlanak csilliárdnyi világ közt, hogy a cuki Színes buborék és a jujdegonosz szörnyekkel és mágikus muldéf, hexikus izébigyókkal varázsolja bele az olvasót a mesébe. Hát igen. Mese, de olyan, amitől „zavart érzek a kontinuumban“. (hehe, és még van pár ilyen hehe) Mert nagyon úgy néz ki felforgatja a kiskamaszok mágikusz-technikuszi fantáziáját, mert olyan alapkérdéseket feszeget, hogy :

„Egy visszafordított idejű világ valószínűtlenségi faktora szolipszisztikus vagy fenomenologikus?” 

„Érted a kvantummechanikát? A Heisenberg-féle határozatlansági relációt? A többszörös világokat?(...) láttam azt a klasszikus Star Trek-epizódot, amikor Spock szakállas, és az Enterprise-t elfoglalják az űrkalózok. De mindez együtt is kábé annyira tett szakértővé, akár egy macskát. „

És persze ahol kérdés van, ott akad válasz is:

„A polarizált valóságsíkokon ható többfázisú aszimmetria alapvető elméletei és A meghatározatlan trapéz törvénye a Kilencszög szertartásában."

Na érted? Nem? Nem baj.

„Nem érdekes. Majd felszeded, amit tudnod kell, ez a kulturális ozmózis.“

Mivel nem vagyok 10-12 éves kamasz, így a rajongásom is komoly felnőttes. Naná! 

„Sóhajtott. Hosszú sóhaj volt, fáradt és bölcs. Isten sóhajthatott ilyet hatnapi kemény munka után, alig várva a kozmikus lazulást, amikor egy angyal odaadott neki egy jelentést egy almafogyasztási* problémáról.“ 

  (*ööö... pfujj!)

Esterházy Péter: Drámák

EP drámái mindig nagy közönségsikerek voltak. Sajnos manapság ritkán lehet látni, de hiánypótlónak összegyűjtötték őket ebben a kötetben.

Így olvasva is élmény, de akinek volt szerencséje látni például 2008-ban a Nemzetiben a Gothár rendezte darabot Molnár Piroskával a Királynő szerepében, az valószínűleg sosem felejti el az első parancsolat Esterházys interpretációját. Zseniális. Természetesen sok sok vendégszöveggel tűzdelve a megfelelő helyen és kontextusban.Ugyan ebből kaptunk egy kis ízelítőt egy (még életnagyságú) EP irodalmi esten Molnár Piroskától, ami ebben a felolvasós formában sem volt kevésbé groteszk és drámaian nagystílű.

(ha valaki kér belőle egy kis ízelítőt itt megtalál egy részletet)

Aztán benne van az ominózus Mercedes Benz, amit 2015-ben írt a Szlovák Nemzeti Színház felkérésére és most (2017.január 7-én) van a bemutatója. Volt szerencsém a Pestiben tavaly év végén egy 2015-ből újraélesztett felolvasószínház keretein belül megnézni és a rajongói köpenyemet levetve is mondhatom, hogy nagyot gurított. Remélem a darab itthon is lesz még élesben  látható.

Még egyet kiemelnék személyes élmény okán, tavaly a MÜPA-ban  Eötvös Péter a Bécsi Filharmonikusokat vezényelve adta elő az EP szövegére írt dadogós oratóriumot. 
Ez volt a hazai bemutató a Salzburgi Ünnepi Játékokon bemutatott premier után. (Eötvös Péter: Halleluja - Oratorium balbulum (magyarországi bemutató)

Az előadást megelőzően Mácsai Pál olvasta fel a maga egyedi előadásmódjában az egész Esterházy librettót a részeges angyallal , a ki-be szóló, lázongó kórussal ... és mondanom sem kell milyen sikerrel.

A szöveg zseniális, a zene … a zene meg aki szereti Eötvös Péter világát, annak biztos tetszik, (egyébként nagy közönségsiker volt, de nyilván azok mennek el, akik szeretik).

A mi kis kultúrkülönítményük ugyan kihallani vélt többek között egy kis Tom és Jerry-s zenei taktust is az előadásban, de nyilván ez csak a rossz szocializálódásunk mellékhatása.

A kötetben szereplő többi dráma is tartalmazza azokat a hozzávalókat, amiktől összetéveszthetetlenül beazonosítható a szerző nyelvi és dramaturgiai zsenialitása. 1-1 dráma rádiójátékként is elérhető vagy éppen a szerző felolvasásában hallgatható, ami ugye az Ő esetében mindig egy külön pikantériát ad a szövegeinek, mert Ő úgy interpretálja  azokat, ahogy az gondolta. Mert hát ugye gondolta. Vagy gondolta, hogy gondolta. vagy az olvasó gondolja, hogy Ő gondolja, esetleg az olvasó gondolja, hogy csak az olvasó gondolja, hogy ő gondolja.. és ez lehetne  a végtelenbe tartó gondoljahogyozás..., de gondolom, hogy ezt most be kellene fejeznem. (befejeztem)

Nagyon erősen ajánlom minden rajongónak és leendő rajongónak ezt a drámakötetet és nagyon erősen ajánlom a színházi rendezőknek, hogy vegyék komolyan az alábbi intelmemet. Esterházy drámát játszani nem kell fénetek jó lesz. (A vessző belátás szerint elhelyezendő;)

/Köszönet a könyvformátumért T ügynöknek/

Baráth Katalin: Arkangyal ​éjjel

Igen, hasonlítgattam. Ott ült Dávid  Veron mellettem az elején. Be is szólt néha a realisztikus jelennek.  Aztán szép csendben visszalopakodott a maga viszonylatában a korát meghaladó idősíkjába, de mégiscsak egy aluljárómocsoktól mentes gőzös és lóvontatta, nőszoknyás korba, hogy átadja a helyét az ízig vérig mai Méregzsáknak aki arcpír nélkül , viszont jól irányzott tökönrúgással fogadja a sértéseket. Nem fogok feministázni, mert  nincs itt semmi feminista hang, csak simán emberi. És az emberségnek nincs neme, még akkor sem, ha az erőszak egyébként nemre irányuló. Nagyon aktuális időbeni feldolgozása egy örök aktualitásnak, és ebből kifolyólag nem valószínű, hogy regény klasszikus lesz a beleszőtt jelenidejű poénjaival és ikonjaival,  ki fogja tudni száz év múlva mi az a Napirajz, (bár minden tiszteletem Merényié és természetesen E!) de itt és most ez a könyv hat. Egészen a zsigerekig, mert a stílusa is zsigeri. Még akkor is, ha éreztem némi direktséget a szövegben(tényleg csak halványan), de a pikírtség és a no PC mindent vitt.

Egy hangyányit tolni kell lefelé a didaktikusság potméterén és egy új Baráth-ság kezdete lehet  ez a vonal. Mert gondolom és remélem, lesz itt még mit mondani.

Keresztültrappoltam a Moszkván, aminek a közepébe a felújítás ürügyén akkora lyukat ástak, mintha rajta keresztül akarnának eljutni Tokióba. Elnézve a kerítéseket és az óriás munkagépeket, amik a betondarabokból ácsolt Csomolungma tetején trónoltak mozdulatlanul, ugyanezt az eredményt érték volna el akkor is, ha nem hívnak ki tűzszerészeket az ásás közben talált világháborús bombákhoz, csak simán hagyják őket felrobbanni.