Igen, hasonlítgattam. Ott ült Dávid
Veron mellettem az elején. Be is szólt néha a realisztikus
jelennek. Aztán szép csendben
visszalopakodott a maga viszonylatában a korát meghaladó idősíkjába, de
mégiscsak egy aluljárómocsoktól mentes gőzös és lóvontatta, nőszoknyás korba, hogy
átadja a helyét az ízig vérig mai Méregzsáknak aki arcpír nélkül , viszont
jól irányzott tökönrúgással fogadja a sértéseket. Nem fogok feministázni,
mert nincs itt semmi feminista hang, csak
simán emberi. És az emberségnek nincs neme, még akkor sem, ha az erőszak egyébként
nemre irányuló. Nagyon aktuális időbeni feldolgozása egy örök aktualitásnak, és
ebből kifolyólag nem valószínű, hogy regény klasszikus lesz a beleszőtt jelenidejű poénjaival és ikonjaival, ki fogja tudni száz év múlva mi az a Napirajz, (bár minden tiszteletem
Merényié és természetesen E!) de itt és most ez a könyv hat. Egészen a zsigerekig, mert a
stílusa is zsigeri. Még akkor is, ha éreztem némi direktséget a szövegben(tényleg
csak halványan), de a pikírtség és a no PC mindent vitt.
Egy hangyányit tolni kell lefelé a didaktikusság potméterén és egy
új Baráth-ság kezdete lehet ez a vonal.
Mert gondolom és remélem, lesz itt még mit mondani.
Keresztültrappoltam a Moszkván, aminek a közepébe a felújítás ürügyén akkora lyukat ástak, mintha rajta keresztül akarnának eljutni Tokióba. Elnézve a kerítéseket és az óriás munkagépeket, amik a betondarabokból ácsolt Csomolungma tetején trónoltak mozdulatlanul, ugyanezt az eredményt érték volna el akkor is, ha nem hívnak ki tűzszerészeket az ásás közben talált világháborús bombákhoz, csak simán hagyják őket felrobbanni.
Dejó, hogy neked is! :) Baráth-ság. :)
VálaszTörlésnagy elvárásaim vannak vele szemben, mert jól ír és persze jófej is, ami ugyan nem elvárás, de bírom ha valakinek jó a magánszövege meg nem csak adja, de veszi is az oltást:)
Törlés