happy new year

semmi dudaszó  meg durrogás.  ez.

Potozky László: Éles

Kiváló könyv! Lendületes, élő szöveg. Generációs regény, mondják róla, és  ez most nem nagy túlzás. Bizonyos tekintetben tényleg az. Egy motiválatlan, kiégett generációé, de nagyon erős eszközökkel ábrázolva.  Persze ez így általánosítás, hisz egy egy generáción belül is vannak tagozódások, ezért pontosabban annak a generációnak egy jól körülírható szegmense, mert nem hiszem, hogy ez igaz az egész generációra, hiszen a társadalmi és szociális különbségek mindig árnyalják a képet, a lokális problémákat.  Nem gondolnám, hogy ugyan olyan “nemzedéki” problémákkal kűzd egy társadalomkompatibilitás szempontjából illeszkedni nem akaró, de mind anyagi támogatásban mind szellemi képességekben bővelkedő egyetemista, vagy egy illeszkedni vágyó, de személyes lehetőségek  vagy  képességek hiányából , a vágyott kitörés lehetőség elérhetetlensége okán kiszorult peremfiatal.  Vagy csak az, aki észre sem veszi mi történik körülötte vagy egyszerűen nem érdekli.  Így ez a könyv azt a jól körülírható réteget mutatja be, amelyik térben megfogalmazódhat a  pszichológushallgató egyetemista pszichedelikus vesszőfutása a számára örömtelenséget tükröző élettere de többnyire  inkább önmaga elől.

"Soha nem láttam még akkora ürességet, mintha a levegőt is kiszivattyúzták volna a lakásból, faltól falig feszült a semmi."

 A kérdés, hogy a fájdalom az csillapító?

A feldolgozni képtelen (de inkább nem akaró) élethelyzetek,  örömtelenség kínja meddig tudja lenyomni a fészbuktársadalmi életet élő hamisságot, a kiüresedett céltalanságot, a motiválatlanságot, a szenvedést öngerjesztő fizikai és lelki önkínzást, a másokon elkövetett erőszakot?

"…én tápláltam belé, én kényszerítettem rá, hogy ne is hozzám, hanem a négy falhoz és a magányos estékhez ragaszkodjon, amiken meghittségnek hazudtam a sivárságot és biztonságnak a monotóniát."

Mi az igazi hazugság? Azt vizionálni, hogy a világ egy nagy kloáka és minden ami abból kijön az csak szar lehet, vagy mindent szarrá tenni, hogy igazolva legyen a naugye.  Nem tudom, az én világlátásom más. Nem is az én generációm. Nem abban a tekintetben, hogy ne reagálnám le azokat a hatásokat, ami a saját generációm rákfenéje, csak éppen más eszközökkel viselem vagy  idomítom magamhoz a világot amiben élek, élni akarok. De érzékelem, hogy amit Potozky megírt, az igen is létező dolog. Sajnos. Az olyan szintű  elmagányosodás , amit csak a fájdalom, az önkívületbe ivott, drogozott öncsonkított állapot  tesz elviselhetővé, illetve viselhetővé.

Nehéz azonosulnom a szereplőkkel, nem is tudok, nem is akarok, mert nem akarom, hogy ez azonosulható legyen, ahogy a nihilista, magukkal mit kezdeni nem akaró felelősséget vállalni nem képes, a (nem is extrém)problémáikat feldolgozni képtelen, illetve nem is akaró fiatalokkal, akiknek egyszerűbb egy kisollót magukba döfni, mint szembenézni a dolgaikkal, miközben a papa meg a mama mindezen filozofikusan alátámasztott kurvárasemmit finanszírozza. 

„A listát nem volt nehéz gyarapítani, ha péntek esténként nem röffentünk össze az osztálytársakkal valamelyik helyi kocsmában, szombaton biztosan leruccantunk falura szerenádozni, leszerelt piszoárok vízsugarában szörföztettük egymást, egy szál bokszerre vetkőzve irányítottuk az éjszakai forgalmat, felmásztunk a pékség ajtajának védőrácsára, és a hajnali sütés kenyérszagába beleordítva követeltük a lángost a pékektől. De listám ugyanolyan váratlanul szakadt félbe, mint amilyen szépen hízásnak indult, egyik nap még csak ömlött rólam a víz és mintha félig megkötött cementben tapostam volna, másnap viszont már barnát hugyoztam, és vajfehéret szartam, és félóránként jártam ki hányni. Rajtam kívül senki sem nyalta be a vírust, mondjuk az is igaz, hogy egyik évfolyamtársam se szomjazott meg annyira pálinkázás után, hogy egy isten háta mögötti vasútállomás ereszéből lefetyelje ki a hólevet."

Persze mondhatnánk, hogy majd “kinövik”. Minden külsőséget és annak a látványos megmutatkozásainak a viselését, apróbb különbözni, kitörni vágyó ifjonti performanszokat ki lehet nőni, de nem tudom ki lehet e nőni a maradandó nyomokat hagyó önkínzást a másokban ejtett sebeket.

M. C. Beaton Szesz, szerelem, szemfényvesztés (17.)

 És újra felbukkant James.  És Agatha minden igyekezete ellenére 2 percen belül beájul tőle. És James ugyan olyan érzéketlen bunkó,  És Agatha ugyan olyan naív és lökött.És Charles meg ugyan olyan link. És persze ugyan olyan kalamajkába kerülnek, mint mindig, amikor a véletlenek belesodorják Agathát egy megoldásra váró bűnügybe, ahol természetesen ő maga is célponttá válik. 

Mert mi is történt? 
Agatha látszólag túl van Jamesen és alapjáraton pöfög a nyomozóirodája. Mondom látszólag,mert James első hívó szavára azonnal intenzív fogyókúrába kezd és magára ölti a kihívó öltözéket. Aztán ott találja magát egy kertiparti közepén talpig kínosan. Hát ennyit Jamesről mérgelődik Agatha, de ahogy feltűnik az ajtajában a csábító utazási ajánlatával és az észbontó őszülő halántékával, máris újabb szépészeti akcióknak veti magát alá Aggie

Természetesen bedőlt újra a mogorva és figyelmetlen Jamesnek és elmegy vele egy vakációra, ami a lelkészné, Mrs Bloxby előzetes jóslatával megegyezően nem az a leányálom lett, amint azt Agathánk elképzelte a rózsaszín álmaiban. 

Na most az, hogy a hely nem az a tipikus napfénye nyári üdülőhely csak az egyik baj, mert már a lepukkant hotel lepukkant éttermében a vacsorájánál összetűzésbe kerülnek a későbbi áldozattal.Mondjuk éppen kedve is lett volna kitekerni a nyakát az unszimpatikus hölgynek, de azért annyira talán ő sem  lett volna olyan hülye, hogy a saját kendőjével tegye ezt meg, ráadásul a kendőt ott is hagyja a helyszínen. Ezt ő nyilván tudja, de azért van néhány kínos pillanat, amíg ezt a helyi rend őrzői is belátják.

És mindehhez még megjelenik egy nagypályás rivális is, aki kiveti a hálóját Jamesre… aki szokása szerint az első adandó alkalommal lelép. 

Gyilok, szerelem, remény, vágyakozás és a soron következő csalódás… vaaagy?...

Oké, a krimi szál továbbra is limonádé, na de nem is ezért szeretjük ezt a sorozatot, mert azt el kell ismerni, hogy úgy csetleni botlani a komolyan vett  magabiztosan profinak hitt szétügyetlenkedett  nyomozásban és persze profimódon melléfogni a férfiak terén úgy mint a tűzrőlpattant és folyton lángoló majd nagy hirtelen kiégő Agatha, na úgy aztán nem tud senki.
Persze alapjában minden a szokásos.

Agatha rákattan a nyomozósdira, James lelécel, rácuppan  egy új hús a faluból, megjelenik Charles kicsit potyázik  és mindenki epekedik mindenki után, ám némi sorminta változás mégiscsak van, főleg James a meglepő, mert mintha minden agglegénysége és a kötöttségtől menekülhetnéke ellenére erősödne benne a lassan de biztosan középkorú nővé araszoló Agatha hiánya…