66 és 64. Egyik sem prímszám. Nem számít. Ennyi év jutott neki és ennyi írás fért a kötetben. Ez számít. Meg az, hogy ez esetben a több kevesebb. A 64 emlékírás nem, de a 66 év az nagyon kevés. Nem is a számok, hanem ami bennük elfér, az számít.
Hallgatni kell?
Zenélni?
Idézni?
Olvasni?
Ki ki a maga módján emlékezik, Az író ír,
a költő költ, a zenész zenél, a fotós fotóz, a tisztelő tiszteleg, a barát felidéz… és az olvasó olvassa, nézi a
megrendülés segédigéit. De milyen érdekes, hogy a kötet ugyan róla , érte
született és mégis túlnyomó részt ő írta. A kollégák, barátok, tisztelők jórészt
az általa megírt, elhangzott szavaival töltik meg a kötetet, mondják
el, amit róla gondolnak, éreznek. Megszólal és jelen van még akkor is, ha már
csak a hiányjel hallgat.
Hallgatni nehéz.
Hát így.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése