Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni :Napló 1935-1946 I-II.

Aki tartalmi ismertetőt vár az csalódni fog. Ez a bejegyzés jobbára rólam szól.

Nem is tudom. Mindig kétségeim vannak azzal, hogy naplókat meg kell e jelentetni. Pontosabban a megjelentetés nem az én dilemmám, viszont az elolvasásuk az igen. (JA Szabad-ötletek jegyzéke óta, amit 10 oldal után örökre becsuktam, ez nem kultúrtörténeti, hanem morális kérdés nálam.)

Persze van bennem is valami ősi emberi kíváncsiságból eredő késztetés, hogy megismerjek olyan dolgokat, ami nem feltétlenül nekem szántak és itt mint irodalomkíváncsi olvasóként aposztrofálom magam, de ugyanakkor erősen ellendrukkere vagyok önnön kíváncsiságomnak , mert a magam mércéje szerint tiszteletbe akarom tartani mások olyan irányú szegmensét, amit nem feltétlenül a külvilágnak vagy nem válogatatlanul mindenkinek szánnak, (főleg nem kiadói haszon fejében) még akkor sem, ha azt később kiadhatónak nyilvánítják. Ez a tartalmi megítélésén nem változtat részemről.  Mondjuk egy ilyen napló mindig megosztó az olvasói megítélésben, mert ki dönti el, hol van a határ, amikor már magánügy egy művész bárminemű vonatkozása. A válaszom erre az, hogy a magam részéről én döntöm el. Viszont nem vagyok benne biztos még most sem, hogy jól döntöttem amikor elolvastam ezt a nem éppen a magánszféra tekintetében visszafogott, terjedelmes naplót.(1700 oldal) Persze irodalomtörténetileg fontos és kívánatos, ami ilyen módon megmaradt. Irodalomkutatóknak, elemzőknek a kutatott személyiség jobb megismeréséhez sokat adhat Kérdés, hogy ez hozzá tesz a művészi értékéhez az adott személynek vagy éppen elvesz. Vallom és mindig is ezt vallottam, hogy az írás a mű szerzője ügye műfajfüggetlenül, olvasás befogadása meg az én dolgom.  Azt ír ki magából amit akar és én azt olvasom magamba, amit akarok. Nem piszkálunk egymásba bele, kivéve ha szándék és befogadás van rá, egy egy beszélgetés során. (író-olvasó találkozók, ami egyébként nagyon kedvemre való, mert persze érdekel a másik oldal)

Ezek sokkal jobban foglalkoztattak végig a napló olvasása során, amit éppen az ilyen morális kérdéseim és önmagammal vívott “harcaim” miatt többször is abbahagytam. Sokat beszélgettem róla hasonló szemléletű vagy éppen ellentétes meggyőződésű ismerőseimmel és egy egy ilyen beszélgetés többnyire az irányba tolt, hogy olvassam tovább. Persze nem tolom másra a saját választásomat, de hatottak rám a pro és kontra érvek. Elolvastam.

Nem tudom mit mondhatnék. Nem lettem ettől több annak ellenére, hogy egy teljesen új része tárult fel előttem a kedvelt költő és vonzásköre valóságából, aminek nagyrésze igen sokat ad a kultúrkör, légkör, adott idő és szegmens társadalomismereti, művészettörténeti bővítéséhez. Rengeteg irodalomtörténetileg talán más forrásból dokumentálatlan részlet is megismerhető. Ez igaz és mind mellette szól. Persze ezeket szerkesztett formában simán be lehetne illeszteni a publikus történeti helyükre, de ez szintén csak amolyan felemás, jusson is maradjon is kényszermegoldó képlet a részemről, a köznek hasznos és az öncélú, intimebb magánszféra elválasztására. Mindegy is mit mondok így utólag. Döntöttem. Végig olvastam.

De nem érzem ettől jól magam. Túl sok intimitásba avattak be.

Úgy döntöttem annyit teszek a saját elveimet így utólagosan foltozgatva, hogy nyilvánosan nem is írok erről a naplóról semmit.  Nem is ajánlom. De nem is beszélek le róla senkit. Na nem azért mert ilyen hatásom lenne bárkire, hanem egyszerűen magam miatt. 

Ui:

A fenti kiremitartozik lamentálás  kicsit saját tapasztalat is.

Az ember néha hibázik , amit csak utólag ismer fel, de ha felismeri, az örökre nyomot hagy. Ez jó esetben jobbá, erősebbé teszi, rosszabb esetben tol egyet a felállított mércéjén negatív irányba, hogy átcsússzon a léc alatt, ne kelljen szembenézni a hibával.