2016. március 11.

Tompa Andrea: A hóhér háza

Ha nem címkézik fel ezt a könyvet elsőkönyvnek, egyáltalán nem jutott volna ez az eszembe róla.

Nem mondom, hogy tökéletes írás, de a simán  jónál kettővel jobb.  Tompa Andrea, már nekem beírta magát az irodalmamba a Fejtől s lábtól könyvével, és éppen ezért volt egy elvárásom is de volt egy előzetes engedékeny olvasói hangulatom vele. De erre egyáltalán nem kellett támaszkodnom, mert magáért  kedvelem ezt a novellaszerű szerkezetű regényt. Mert a nyelvezete(és ez nekem nagyon fontos) olyan, ami közel áll hozzám. Az írásmód nagyon kedvemre való, az egylélegzettel elmondott fejezetekkel, még akkor is, ha olykor kicsit túlíródott egy egy rész, de elfogadom, mert itt ott magyarázat kell , hogy teljes legyen az olvasói értés. Persze lehetett volna ezt egyéb eszközzel is megoldani, mondjuk jegyzet formában , de ezen nem rugózok, mert ennél több negatívumot nem nagyon tudok felhozni.
Szerettem ahogy a sok szálon szövődő családtörténetből kirajzolódik a kamaszlány szemén keresztül egy olyan korszak, amit már nagyon is jól ismerünk, , elég sok szállal kötődik az éppen a mi életünkben játszódó élő történelemhez. Persze ezeket a megélt érzéseket, amik közvetlenül az ott élők tudnak csak hitelesen elmesélni, ezt  például ilyen könyvekből ismerhetjük meg ilyen részletességgel, ahol apák alkohollal élnek majd korán halnak, anyák nyelvileg kevert identitással hadakoznak, nagyszülők életbölcsességet itt ott a gyökerekkel hozott előítéletekkel megtámogatnak , erdélyi szlengben ki-beszóló fiatalok és egyéb a létüket meghatározó hétköznapi nehézségekkel, harcokkal, bátorságokkal és meghunyászkodásokkal küzdő családtagok szembesülnek a környezetükkel, magukkal és a szabadsághiány folytó levegőjében próbálják túlélni azt, amit az adott életterüket meghatározó lehetőségek vagy éppen lehetetlenségek engednek.  Azt lehet mondani erről a könyvről, mind a nyelvezetéről mind a tartalmáról, hogy: igaz. Igaz, mert személyes, igaz mert bensőséges, igaz mert hétköznapian őszinte, igaz, mert olyan mint ahogy egy lány mesél a családjáról történetekben adagolva az összképet, hol megmosolyogtatóan, hol kedvesen, szeretettelien, meghatóan.
Remekül vezeti végig Tompa Andrea a nem kívánt identitás kiszorítását minden szinten támogató  direktívák előrenyomulását a kultúrától kezdve az oktatás. megélhetés, bármilyen szintű nyugodt létezést az élet meghatározó , de a legalapvetőbb, leglényegtelenebbnek tűnő részein keresztül is, mint például a nevek és hétköznapi szóhasználat erőszakával is. Megfelelés, sablonegyenítés, kényszer, szabály, kontroll, kontroll, kontroll… és az ezeket hordozó trauma és azok feldolgozhatósága. 

Remek könyv!

…Mit olvasol a pad alatt?, és már nyúlt is a könyvért, az Üveggyöngyjáték volt, amit Éva most kapott Pestről, a költőtől, Ono pedig hadarva kérdezte: Ce-i asta? (Mi ez?), mire a lány zavartan mondta, hogy Jocul… (Játék), aztán elakadt, nem tudta, hogyan fordítsa a címet, Das Glasperlenspiel , mondta végül komolyan és kicsit büszkén is az eredetit, Ono pedig olyan dühös lett, hogy hirtelen dadogni kezdett, nem csak azért, mert még soha sem tapasztalta, hogy a lány a pad alatt valami mást olvasson és ne rá figyeljen, hanem hirtelen az bőszítette fel, hogy azÜveggyöngyjáték nem jelent meg még románul, s a magyarul olvasó tanítvány valami előnyre tehet szert…

… az embernek két karszáma volt, sötét posztóból, sárga cérnával hímzett betűkkel, iskolák szerint különböző formájú és színű, itt nálunk a Farkas utcában fekete és ötszögű: az iskola neve körben, és egy messziről is jól látható két vagy háromjegyű szám a közepén, egyik a kabáton, hogy látni lehessen az utcán is – mert az iskola minden évszakban csak egyetlen kabátot feltételezett a tanulóiról, a több kabát lehetősége eleve kizárt volt –, egy pedig a benti, iskolai viseletre az egyenruhán, és a karszámot ugyanúgy, mint a sárga csillagot…
…káposztából és prézliből káposztafelfújt lett, Globus konzervből vagy halkonzervből és tejfölböl meg mustárból hercsula készült, mert ez volt minden ismeretlen természetű étek keresztneve, egy gezemice, egy máglávájsz, egyösszedikicselt szötymög, ahogy Juci mondta, egy masztika, amiben minden isten és ámen, ami ehető volt, benne találtatott, és amit azonnal, olykor állva, kenyér nélkül kinyaltak, egy pipepurc, alkotta Juci a szót, ha apró fasirtszerűségek sültek belőle és bekapta, vagy szmörtyös pipepurc, ha mártásban került az asztalra, de nyáron, ha gyakran esett, egyfolytában rókagombát, hiribet meg nagy fehér lófinggombát ettek…
 

2 megjegyzés:

  1. Névtelen3/13/2016

    láttad?: https://www.facebook.com/tompa.andrea.writer/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem, de tudok róla. köszi.

      Törlés