Rakovszky Zsuzsa: Fortepan

Nagyon megörültem, hogy Rakovszky Zsuzsa újra verseskötettel jelent meg.  
Szeretem a költői attitüdjét. Modern de nem annyira, hogy ne lenne mégis hagyománykövető, válogatottan érthető nyelvezettel. Annyira a jelenben tud lenni a szöveg, hogy (ez igaz a prózájára is), hogy nagyon plasztikusan látható olvasás közben, mert minden most van. Élő retorika. A megjelenő belső kép és a hozzá megszólaltatott hang nagyon együtt van.

Kedvelem a prózáit is, de nekem ő elsősorban költő. 

Miért? Hát például ezért a korbarát letisztultan balladai verséért.

( bocs, hogy így, de nem gépelek. kattra olvashatóvá nőnek.:)  

A másik részben pedig életre kel a költői kép

Hangot kapnak az állóképek címkefelhői , és szóalakban a versek elindulnak, folyamatizálódnak, pillanatra megállnak, majd újra megiramodnak, szétszélednek, hogy amikor minden hang a helyére kerül, visszatérjenek a kész kép összhatásához.

(Erdős Virág Trabantfejű nő-je is hasonló képalapú koncepción alapul, bár ott adott a képi látvány is nem csak a címkék, szavak és persze más hangon , játékosabban szólal meg egy Szilágyi Lenke fotó)

Rakovszky Zsuzsa a szívem csücske.

ízelítőül :

címkék: lakótelep, filmklub, reménytelenség

A nyári dal gyorsan lecseng, az éden

megtermi végül a tapasztalat

férges gyümölcsét október ködében,

örök-egyforma szürke ég alatt,

még látszik a józan nappali fényben,

mindaz, ami a kertből megmaradt:

néhány kiszáradt kaktusz a sarokban,

s a tudat: minden úgy marad, ahogy van.

Ez a kényelmes kétségbeesés

és ízetlen öröm évtizede.

A múlt kimúlt, nincs más csak jelen és

a köznapok kopár nagyüzeme,

a lelkekben kollektív feledés,

a strandokon rágógumi-zene,

fényszennyezéstől vibrál fenn a mennybolt.

A szex kényelmes és veszélytelen sport.

A kor lelke sima és szögletes,

a létező beton és téglalap.

Minden múltból maradt fölösleget

végleg lepörköl és -fonnyaszt a nap.

Az élet végtelen lakótelep,

színes erkélyek, satnya fák alatt

gyes-neurózisban szenvedő ifjú nők

tolnak gyerekkocsit a kis ABC előtt.

Mező, ledózerolt nyomornegyed

helyén, mintha a földből nőne, kocka-

házak sora, a háttérben hegyek,

fuvolás lány, a béke terrakotta

szobra, a törpe téren sárga gyep,

a járda mentén foltokban kikopva,

a Skála Áruház reklámja ég az égen,

a vásznon Bunuel, Pepsi light a büfében.

(Emlékszel még, ha emlékeznek ott,

ahol te vagy, a régi szép napokra?

Mikor akárha tiltott vagy lopott

gyümölcs-ízlelni jártunk filmklubokba?

Aki külföldön járt, pornólapot,

szamizdatot hozott haza, a dogma

vedlett oroszlán, de volt még foga,

bosszantásának még volt pátosza.

Hogy éltünk akkor, emlékszel vajon,

pár négyzetméteres albérletekben,

ahol penész lilállott a falon,

egymással még, de mással képzeletben,

hervadni kezdett már a zöld vadon,

a lét egyetlen végeérhetetlen

várakozás a szürke télvégi ég alatt,

sínek mentén, ahonnét nem indul több vonat.)