2015. június 9.

Bohumil Hrabal: Adagio lamentoso


Hrabalt olvasni számomra mindig egy tűpontos korbörleszkes filmben való utazás.  A novelláival is így vagyok, csak itt néha leszállhatok egy egy állomáson egy perecet elmajszolgatni a novellaállomásokon, majd leporolva a rám potyogott morzsákat visszaszállok a következő utazásba.

Letisztult hrabali novellák az 50-es és a 70-es évekből. Kevésbé ismert írások gyűjteménye ez a könyv. Abból az időből, amikor Hrabal egy munkásnegyedben élt és egy kohóban dolgozott.

… leszálltam a mélybe, hogy bemaszatolódjam a környezettől, és időnként megéljem azt a lenyűgöző eseményt, hogy megpillanthatom az ember mélyén a gyöngyöt…


“Önvilágámítás.
A csillagok felől nézve a csillagokon kívül minden fölösleges.”

És a gyerekkorának helyszínéről

…Nymburkban és a környező kerskói erdőben kutatja és találja meg közép-európai valóságunk eltűnőfélben lévő tájait, mulandó-elmúló, illékony-elillanó szokásait, hagyományait, kiveszőben lévő embereit, gyakorta groteszk és esendő, ám mindig szeretetre méltó csodabogarait, akik az igazi emberséget hordozzák magukban…

“A pillanat csatlakozóaljzat melybe az örökkévalóság villásdugója szúródott.”

Ennek a két  időszakainak a lenyomata ez a 19 elbeszélésből álló novelláskötet.

Elég precíz korlenyomatok, humorral, iróniával, emberábrázolással és olykor szomorú felismeréssel, amikor még mosolyogni sincs kedve az embernek olvasás közben. 

Hetvenéves Múzsámnak, 

Pepin bácsinak ajánlom.“


És akkor zene



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése