motokiller

Nem tudom volt e már valaki úgy, hogy nyugodtam autózgat annak ellenére, hogy egy előtte közlekedő kispirosautós*(*opcionális), szemmel láthatólag szerencsétlenkedik erősen.

De sebaj, mert nem rohan és tudja, hogy mindjárt jön egy  kényelmesen  nagy ívű kanyar és utána lesz olyan szakasz, ahol biztonsággal ki lehet kerülni a bizonytalanságából eredően ön és közveszélyes autóstársát.

A kanyar jött is, ahogy azt a geodéták annak idején kitűzték. De az ilyenkor elvárható egytempóban való ívben kanyarodás helyett az történik, hogy az addig sem éppen a környezetére nézve közlekedésbiztonságot árasztó kispirosautós, valami lapos koncertet feldobandó hegedűvirtuózi módon átcsapott improvizatív szólószámába.

Jelesül a kanyar kigyorsító kivezető szakaszában egy előre nem jelzett mozdulattal kb. 60-ról a 0-ra féktaposta a kocsiját és a hirtelen észrevett kanyarkivezetőnél lévő keresztútra mintegy 90°-os szögben lekanyarodott.

Na most ugye ilyen helyzetekben elég kevés mérlegelési idő adatik a hátul jövőnek.

Elkerülendő a kispiroskocsi és annak szabadkresszfelfogású vezetőjének ledarálását (akkoriban éppen egy traktorral terránoval közlekedtem) visszapillantással szinte egyidőben a baloldalon tátongó kurvamély árkot inkább kihagyva az út közepe felé húztam a kormányt. Ez tűnt a legkármentőbb megoldásnak, mivel sem, szemből sem hátulról nem jött semmi.

Persze a látszat(meg a tükör holttere) olykor csalóka. Éppen a kispirosautóst magasztalom fennhangon, amikor is egy nagyon diszkrét puffanásra lettem figyelmes, aminek komolyabb jelentőségét még a kormány kimozdulása sem igazolta vissza.

Mondom is a tesómnak, aki mellettem ült, hogy szerintem valaki nekünk jött. 
Na most a kanyarodást, az előttem besatuzást és a kerülőmanővert meg a diszkrét puffanást kb. 20 másodpercen belül kell elképzelni.

Útszél, kiszállás kispirosautó eltávolodó pora után nézés,(neeeem nem állt meg. Szerintem észre sem vette mit csinált, annyira lekötötte a koncentrálás -kormány-pedálok út-) majd miután éppen az egyéb korpusz híján egy póruljárt sündisznótetemet keresgéltem, a túloldali árokból egy bukósisakos fej bukkant elő.

Odaszaladunk, de addigra már felállt és leporolva a kissé viseltessé vált, ám feltételezhetően zsírúj mocis cuccát,  mint a kislány, aki nem kapott lufit az állatkerti sétányon, toporzékolva, plázahisztis fejhangon panaszkodik, hogy a neje szét fogja rúgni a seggét.  Az idén ez a harmadik ilyen neki és ez a motor 2 napja még új volt, most meg egy nagy összecsavart nyolcas ez is. Jelzem akkor, ott, miután szemmel láthatóan egybe volt testileg, határozottan támogatni tudtam a feleség szándékát

 Aztán megkérdeztem, hogy hogy a nyavalyába került a kerekeim alá.  Elmondta. Sietett, mert vitorlástalálkozóra megy és amúgy is ismeri az utat ez nem olyan gázos kanyar, simán szokott itt előzni. Magamban egy gyorslefolyásút ám nagyon keserveset káromkodtam sírtam kínomban.

 Aham, szóval amíg én zötyögtem a kispiros után várva a pillanatot, hogy magam mögött tudjam, a motoros az ő szélvész tempójában ott termett mögöttünk a vitorlásversenyről ábrándozva és az út adottságainak fittyet hányva gondolta simán befekteti úgy a kanyarba a gépét, hogy a bunkóterepest(ez lennék én) lealázza. Igen ám, ha eltekintünk attól az apró ténytől, hogy záróvonal meg ezerrel menés, akkor is ott van az a tény, hogy kanyarodásban voltunk. Nóóóórmális?

Egy szó, mint száz, jó érzékkel kiválasztotta azt a pillanatot, amikor beérve engem pechjére a tükör holtterének abban a  mikronnyi pillanatában befektetett gépes vagánykodós előzésbe kezdett, mialatt én éppen a kispiros életét mentettem.

Nem is tartottuk egymást fel sokáig, mert sérülés nem történt, az én kocsimon karcolás sem volt(a böszme kerék dobta át az árokba)  belátta, hogy hülye volt de a motorját leszámítva szerencsés. A kispiros meg ugye elporzott kacsintás nélkül.

Kitöltöttük a kitöltenivalót, megvártam, míg jött neki segítség és elköszöntünk egymástól.

Eltelik valamennyi idő és immár egy másik autóval egy másik helyszínen kanyarodok be egy véletlenszerű töltőállomáshoz, amikor is egy robogóval valami félőrült a szó szoros értelmében elém vág és egy klasszikus becsúszószerelést imitálva  a kocsi elé esik. 

A szokásos koreográfia. Satu, kiugrás kocsiból, és a feltápászkodó robogós először féltő, majd egyre dühösebb méregetése.

Ő mondja, a robogóját üzembe helyezve, nem, semmi gond és menne is tovább.
 Ám amikor szemtől szembe megláttam, a  felmerült gyanúm erősödött,  ezért meg is kérdeztem tőle. Bocs, de téged én már egyszer nem ütöttelek el? Látszott, a nem túl meglepett arcán, hogy dereng neki valami.  Lehet, mondta és felpattant a robogójára és elhúzott a francba. 

Gondolom ez nála nem egy extrém eset lehet, hogy alkalmanként idegen autók kerekei alá kormányozza magát, de én nekem azért ez nem egy rutinhelyzet. (ha eltekintünk őtőle persze). 
Én még egy picit álltam ott leesett állal, és azon gondolkodtam, hogy nem bántam volna, ha szánunk kis időt arra, hogy megbeszéljük a jövőben merre kíván közlekedni, mert akkor én inkább kerülök.

(Ez régebbi eset, igény volt az újrázásra)