Dragomán György – Háy János – Parti Nagy Lajos – Tóth Krisztina: Expander

Talán Dragomán lóg ki a következő mondatomból, mert egy fél fehér király után nem mondhatom magam Dragomán olvasónak, de ettől az apró kicsinységtől eltekintve nyugodt szívvel állítom, hogy a négy író (költő) a klasszikus(kávéházi) tárcaírás műfajkereteit feszegetve, a mai olvasói igényeket nagyon is kielégítik. Kerek, ütős, aktuális de irodalmi színvonalú írások. Bár (itt újból meg kell jegyeznem a korrektség kedvéért, hogy DGY nem tartozik az általam ismert írók közé) az első történet láncot leszámítva elég magas elvárással kezdtem bele a válogatásba, azt kell mondjam (és itt már nem teszem margószélre Dragománt mint újhúst), hogy nem okoztak csalódást. Mindenki nagy biztonsággal azt adta, amiért megvettem ezt a kötetet. Parti Nagy a mavilági elmekontrasztikus paradoxációival, Háy az amikor én még kissrác voltam utánozhatatlajaival és Tóth Krisztina a szívemhez közeli léleksimogatóan emberi szervleirásaival. És most direkt a végére hagyva, hogy ilyenmódon hátba tudjam dicsérni a sorkezdő Dragománt, a boszorkányosan lüktető varázstörténetével. Felhívnám a figyelmet külön az írása hajbontogató kezdő és befejező kép párhuzamára. Jó (számomra) új írókat felfedezni,mert ilyenkor még minden írásfinomsága új felfedezés örömével hat a nyitottolvasói kiváncsiságomra.