2014. április 6.

Philip Roth: Sabbath színháza

Inkább felnőtteknek ajánlom az értékelést.

Hát ez nekem sok volt. Nem a téma ami, hanem ahogy. Van egy pont a naturális hangnemben zajló elbeszélésekben, amikor már zavar a stílus. Ez kb. a 30-40. oldal magasságában jött el. Milliméterek választottak el attól, hogy végleg becsukjam a könyvet. Nem azzal van bajom, hogy a szereplők mindent kipakolnak az olvasói placcra, nem kizárólag az a viszolygás oka, ahogy a nimfomán, onanimán,maszturbán sőt nekrofilomán szereplők kendőzetlenül fallizált vagináriákat oralikusan rektálizálnak fellációban dús akciócsatakos csomókban, hanem egyszerűen ez, ilyenformán előadva nem érdekel. Ez egy ocsmány ember ocsmány életfilozófiájával vezérelt ocsmány, önző élete De legalább a mocskos gyávasága ne lett volna a végén ilyen ocsmány. 
Roth eddigi általam olvasott könyvei sem voltak szépelgőek, de ez bukowski-i mélységekbe emelkedett. Kétségtelen, hogy tartott valamerre a történet, igaz ez a valami ez a súlytalan semmi volt, ahová eljutott a főszereplője az erotománpillanat vezérelte , állófarokkal elbaszott életén, de ez annyira plasztikusra sikeredett, hogy belerántott, mint olvasót a toprongybábokká aljasult Sabbath félék iránti undorodás poklába. Nem érzem jól magam ezért. 
Na ja, biztos prűd vagyok, de amikor aktábrázolást meg erotikát hazudnak a beteges kukkolás és szexuális lelkierőszak mögé, valahogy mindig kimúlik az incselkedő szexuális hatás. Bár nyilván ez a könyv nem erotikus akart lenni, hanem mocskos. Az lett. 
Ha ilyen mércével mérném, még jó könyv is lehetne, De nem így mértem.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése