Wolf Haas: A Brenner és a Jóisten (7)

Na most meg mi van már, miért nem így kezdődik? Ja, persze. Mert az előző úgy végződik. 
Na de akkor mi a jóisten van már? Hol a Brenner? Hol lenne, hát ott, csak alig lehet felismerni. De nem ám hogy nyugdíj meg anyámtyúkja, mert az nem úgy van, hogy az ember elhatározza, hogy most akkor majd hintaszék meg macskasimogatás, mert nem. Annak ellenére, hogy a bébiszitterkedés nem áll messze a ringatástól meg a simogatástól. Na de ha egyszer a Brennerről van szó, úgyis tudod, hogy az andalító hangulat csak addig tart, amíg elhiszed, hogy itt akár most még másképp is lehet. Ja, másképp, mi? Bírnád, mi? Amúgy nem, mert egy rutinos olvasó pontosan tudja, hogy büdös ez a nagy idill, ahol masnis kislányok mosolyognak a bébi ülésben, amíg az anyukájuk éppen más anyukáknak segít megszabadulni a nem várt szülői örömöktől . És a gyanakvó olvasó nem is téved, mert, ahogy az várható volt, jól beletenyerel megint a Brenner a szarba. És ha azt mondom, beletenyerel, akkor hidd el, kicsit sem túlzok. Miért, mit vártál? Persze egy Brenner az nem olyan fajta, hogy benne maradjon a szarba , még akkor sem, ha maga a jóisten mutat neki világosságot. Mert azt meglátja, mármint a világosságot, de nehogy azt gondold, hogy angyalharsona vagy mi, mert amíg azt várod, hogy mindjárt előjön egy égi tünemény és angyalcsókot nyom a Brenner csodálkozásra nyílt ajkaira, ahelyett azt kell tapasztalni, hogy egy kopasz, nyakig tetovált emberszabású tapad a szájára, igaz védelmére legyen mondva, mit tehetne, ha a kopasz feje közvetlenül csatlakozik egy élesített fegyvercsőhöz….