Ha azt mondom, Móricz kitűnően ismerte a kora vidéki
életének viszonyait, akkor most azt kell mondanom semmivel sem rosszabbul látja
a pesti létet*, azon belül is ezt a bérházi, gazdasági válsággal együtt
lecsúszó polgári szegmensét. Ebben a regényében beleshetünk az ablakokon és
kiderül, hogy hiába a rang a látszat, egy cipőben jár az újságíró a gyáros és
az állami tanácsos.
Egy ingyen színházjeggyel indul az ajtók mögötti életek
kitárása.
Addig göngyölődik a személyes kitárulkozás, hogy a méltóságokkal
együtt odalesz többek között egy apai büszkeség, egy házastársi bizalom meg egy
leányi érintetlenség. (ezek közül van, ami nem visszaállítható;)
Férfi – női
hierarchia a családban, lehetőségek a munka világában, a társadalmi méltóságok
lassú kimúlása. Van itt több rétegnyi kiolvasni való.
Na de azért a cím nem
véletlen, hisz alaposan megkavarta az állóvizet az ifjúasszony és az a bizonyos
ingyen színházjegy körbejárása. Stafétaszerűen indította el a feleségek
azidőben renitenciát mutató közbeszólását, ami hol a vajat olvasztotta meg a
fejeken, hol a szíveket lágyította meg a keményített mellények mögött… Nem
beszélve arról a fránya emberi büszkeségről, ami képes elmozdítani a
józan eszet és a nehezen lavírozott egyensúlyt a kikövezett kritikus útról.
Egy kiragadott idézet a színházban összefutó szereplőktől nagyon kifejezi ezt
a mentalitást:
„Fenn az ernyő, nincsen kas.
Ilonka megértette.
– Te Ilon, én
azt mondom neked, itt mindenki tündököl, de én azt hiszem, mindenkinek fekete
hamu van a szíve helyén.”
*persze ez álrácsodálkozás, hisz többek közt például a
Rab oroszlánban is bizonyította már egyebek mellett a városi polgárismereteit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése