2014. január 6.

Krasznahorkai László: A Théseus-általános

Tisztelt Olvasó , Kedves Egybegyűltek!
Most tényleg azt akarják, hogy írjak erről a könyvről? Pont én? Nem is értem miért jutottam pont én az eszükbe, de biztos valami köze lehet ahhoz, hogy amúgy is írnék, mert amúgy tényleg írnék, csak hát ez így nekem olyan fura, de ha már maguknak mindegy, akkor legyen. Most amikor megírom ezt a szöveget , nem az a szándékom vele hogy eltakarjam azt , amit az a szöveg tartalmaz, amiről írom, ezért, hogy ne legyen félreértve semmi félreérthető, jobb ha mindenki elolvassa a könyvet, hogy azzal juttassa a saját értésére, amit most nekem kéne odajuttatnom ezzel a beszéddel. Viszont maradjunk az eredetinél (meg a könyvbéli beszédekké konvertált elbeszélői önreflektálás eredetibbjeinél) és akkor nekem nem kell arról írnom, amiről a könyv amúgy is szól, mert én úgyis arról írnék, amiről nekem szól, az meg nem biztos, hogy ugyan az, amit hallani akar, aki egyébként akarna hallani valamit, De ez engem nem zavarna, viszont akkor honnan tudná, hogy mi az, ami engem nem zavarna, szóval el kell olvasni és akkor minden kiderül és nem lesz szomorúság meg csalódottság, hogy ez nem az ami, mert fogalmam sincs mi az az ami, ami másnak az, mert a fonalát mindenkinek magának kell felgombolyítani, és hogy ha már odajutott, felismerte és legyőzte, amit ott talált, akkor ki is jusson, úgyhogy tényleg hagyjuk ezt, mert bár úgy tűnik egyedül engem köt meg az a fonál amitől a kivezetést remélem, de ha figyelmesen végigtapogatunk a szál mentén, akkor rájövünk közösen, hogy tulajdonképpen körbeértünk és ha a csomó is megvan akkor egyértelmű, hogy az a kör mindenkit körbezár , ha tudomása van róla , ha nem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése