Italo Calvino: Kozmikomédia

Egy olvasói csoda jelenséget éltem meg. Belecsöppentem egy calvinoi fantáziaatomokkal dúsított fantasztikusan tudományos genezisbe. Persze először csak azt hittem egy fejesugrással kezdődő holdtejfürdőt vehetek, aztán hirtelen lőn világosság mert egyszer csak berobbantotta Calvino nekem az egész világmindenséget megvilágította a nappal, fotonokként összemesélve, kanyargó tág terekkel, színekkel telítve. Játszott nekem atomtekét, galaktikaversenyt, Elegyített hidro-gént és oxi-gént, majd ha már így a levegőt meg a vizet összeszedte-vette-teremtette, elmondható, hogy hát kivagyunk a vízből, és ha már partraszállás, akkor kell a fészek melege , hogy az evolúcióból kilógókat megkerülve felegyenesedjen és … na dehagyjuk a triászokat… haladjunk , haladjunk, jöhet az udvarlás hogy megfialjon a szeretet ami családfákat nevelget. Aztán, hogy ne maradjon a tér formátlan és üres, kitölti a megteremtett alakzatokat társadalomfejlődésnyi konfigurációkkal, alakzatba formált jellegzetes jellemekkel. 
Szóval ilyen az, ha C. tényleg sci-fizál? Kedvemre való ez a fajta mesekönyve is. Végtelenül szellemes.