2013. november 25.

Mészöly Miklós: Saulus


Nagyon erős szövegű könyv a maga tömörségében. Hisz regényként adott a befejezés adott a metamorfózis. Mészöly nem terjengős, nem jár körbe-körbe, mielőtt halad előre a történetrészekkel, nincs szükség tágítani a köröket, hogy érthető, sőt továbbmutató legyen. Az ismert kétezer éves szimbolikát átülteti regényébe. Az mindegy, hogy mit gondol az olvasó az adaptáció alapjáról, mert a narratívan regényesített változásvonal időtlen és filozófiákon átnyúló, amíg van ember. A könyvről hosszan lehetne gondolatokat szövögetni, de kiemelek egy vonalat, ami a legerősebben motoszkált bennem olvasás közben.
Mindig a Saulusoknak drukkolok, mert bár az szép, ha valaki mindig a jó úton jár, de az, ha a mellékútról rátalál a jóra és rá is lép, sőt rajta is marad, na az a valami.
Az ember legnagyobb akadályfutása önmagán belül rögzült korlátok átlépésével kezdődik. A többi már sétagalopp, hiába a számtalan keresztbe tett gáncsoskodó láb meg a vérző orr.
Az ember mindenható lehet, csak el kell döntenie, mi legyen neki az, ami a minden. Az, ami neki a minden, az az egy, amivel mindenre hatni akar. Nem kell sok hozzá, de az a kevés legyen úgy. Mindig. A kevesebb ez esetben többé tesz. Minden emberben ott a térkép, de sokszor mire megtalálja az iránytűt, elfogy az ideje, amivel gazdálkodhat. Embernek lenni nem könnyű, de mindig törekedni kell. Hajrá Saul!
Ez a regény születése pillanatában nagyon sokatmondó lehetett. Most is. A téma örök és öröklődő.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése