Kirgiz irodalom. Ráadásul a dübörgő kommunizmust építő Szovjetunióban. (Fejvakar) Nem sok jót ígér. Gondolja a naív olvasó, de mekkorát téved!
Gülszári és Tanabaj a két kiöregedett csataló visszaemlékezése a hajdani hősinek hitt időkre. Szívszorítóan szocreál nemmese ez. A fényesen induló jövőről, amire hittel vagy tán inkább ostobán felteszi Tabajan az egész bizakodó életét, és ha már felajánlotta, hát ki is használják azt. Mondhatnánk, hogy ostoba volt, de mégsem hinném, inkább későn nyílt ki a szeme. De még ez sem teljesen igaz, mert talán sosem nyílt fel a szeme, csak inkább amikor bepillantást nyert a valóságra, többet nem tudott odanézni. És egyszer csak ott találta magát a valahai szépreményű poroszka lóval, akivel közösen indult a karrierjük, közösen vezetett az útjuk a kihasználtságba, a csupán önmaguknak ártó lázadozásba majd a mellőzöttségbe , az elkerülhetetlen végbe. Minderről úgy ír, hogy közben megláthatjuk milyen értelmetlen és kártékony módon forgatta fel azeszement eszme egy nomád, de a maga módján működő népcsoport életét az erőszakos egyentársadalommá formálással. Szóval tanulság, hogy az igazi irodalom határ- és hatalomtalan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése