Ljudmila Ulickaja: Imágó

Egyazon napok, egyazon szereplőkkel , egyazon történésekkel , más fókuszból , másképp és mégis ugyan úgy, szabadon sétálva az időben, a mesélési sorrendnek alávetve azt, és továbbgöngyölítve a megvilágított napokat, egészen a nyomon követett átalakulás vég(é)ig. 
Sodró kontinuitás a letűnt világ patinás maradványai, az utána következő korszak bezárt félelmei, a rácsodálkozó gyerekkor, a nyiladozó értelmű ifjúság , a határozott és bátor érettkor ideje, az érkezők és a távozók közötti zárt térben. 
Kevés a lehetőség, ám kicsit sem kevés az azokkal való élés. A beletörődés, alkalmazkodás, kitörni vágyás. A zene , az irodalom a képi művészet, mint egyféle maradni képességet elviselhetővé tévő kijárat . A személyes mély kötődés, törődés, felelősség. Ezek mind össze vannak sűrítve ebbe a könyvbe. Igazán olvasmányos és nagyszerű regény. Szerettem ennek a könyvnek a prológus és az epilógus között minden szavát. Ulickaja kétségkívül favorit. Az is amit és az is ahogy. 
(Egy dolog volt, ami komolyan igénybe vette a felnőtt fegyelmemet, hogy ne nyihogjak fel , amikor a nem túl magyarkompatibilis név került elő. A kedves Genya nénié . (*fegyelem, fegyelem!* )