Képzeljük el, hogy kétfelé válik a test és egyúttal meghasad a lélek is. Puszta rosszra és színtiszta jóra. Hű ez jó lenne mi? Egy fenét…
A szélsőségek egyik irányban sem jók. Önmagunk felé sem, kifelé sem.
Calvino rövid, de velős könyvében remekül pellengérre állítja mindkét sánta oldalát az embernek. (ha profán akarnék lenni annyit mondanék, hogy na jól odabsz.) A lelkiismeretlen gonoszt, a vegytiszta szentet, meg azt, hogy milyen az, ha nincs benne a egyikben a másikból az ellensúly. Na és ott vannak a többi résztvevők, a nem ítélkező , de szeretetteljesen dorgáló, különbséget nem tévő dajka, az emberméltóságukat vesztett, léha leprások, a kiűzött és önkalibrációs zavarral sújtott hugenották(remek remek!) és a szerelemtárgyalány , aki egyesíti, ami öröktől összetartozik, a doki, aki csak azért van, hogy megtegye AZT!
Calvino rövid, de velős könyvében remekül pellengérre állítja mindkét sánta oldalát az embernek. (ha profán akarnék lenni annyit mondanék, hogy na jól odabsz.) A lelkiismeretlen gonoszt, a vegytiszta szentet, meg azt, hogy milyen az, ha nincs benne a egyikben a másikból az ellensúly. Na és ott vannak a többi résztvevők, a nem ítélkező , de szeretetteljesen dorgáló, különbséget nem tévő dajka, az emberméltóságukat vesztett, léha leprások, a kiűzött és önkalibrációs zavarral sújtott hugenották(remek remek!) és a szerelemtárgyalány , aki egyesíti, ami öröktől összetartozik, a doki, aki csak azért van, hogy megtegye AZT!
És az elején még azon gondolkoztam, hogy na ennek a könyvnek rendesen mellényúltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése