spirituális gasztrogazdasági percek( kommentárral)

Felfaltunk egy üveg mogyorókrémet(kicsi!). Aztán ráébredtünk, hogy ezzel felbillentettük az univerzális ízvilágegyensúlyt. Mivel ezt a globálisan ránkható, kimozdult lelkiterhet nem tudtuk elviselni, elcsipegettünk egy kisebb etióp falu élelmiszer készletétnek megfelelő sajtospogit. Abból a kicsike, belül puha, kívül ropogós fajtából.

Miután így rendbe tettük a cukor-só jin és jangot, figyelmünket a folyadékpótlás felé irányítottuk. Tudatos fogyasztóként tisztában vagyunk a világot behálózó üdítőmaffia pancsolt kemikáliáinak a hátrányos hatásával (és egyébként sem támogatjuk ivással a közel-keleti háborúkat) ezért a hazai termékvédelem jegyében kizárólag csak meggymárkát ittunk. Sokat, de csak mert mi a honi gazdaság fellendítését szem előtt tartjuk.

Közben kontinenseken átívelő aprólékos elemzéssel,  szinte meg is oldottuk a bankválságot (egyszerű ha az ember ismeri mi az a piramisjáték meg a ki  nevet a végén társast), tényfeltártuk a  költészet haszontalanságának a miértjét. (ez mégegyszerűbb: csak).  Megállapítottuk  médiaipar buborékszerű világuralmát. (kicsi szappanos töltet,  nagy színes durranás. ennyi) Vizet választottunk ketté. (nem nagy faxni. 2 pohár kell hozzá), majd embert teremtettünk grafitporból.

ennyit a világ nagy dolgairól. egy laza este simán elég mindenre.

Fehér Béla: Kossuthkifli

Sajnos nem bírtam ki és a sorozat vége előtt elolvastam mégis.

Mintha Marquez egy Rejtő adaptációt írna a légió helyett a magyar szabadságharc huntaszerű összezavart kószáló szabadcsapatairól és az azok között felbukkanó groteszk alakokról, akik a küldetéstudatuktól vagy a lelkiismeretüktől esetleg annak hiányától stb... vezérelve ámokfutásszerűen haladnak át a történelmen, itt ott keresztezve , de idő előtt nem észrevéve, egymás útját.

Azon túl, hogy a szokásos Fehérbélás nyelvi csemege, még amolyan irreálisan tragikomikus, amitől erősen  kacagtató, bár nem a vége az erőssége, inkább az út a fontos.  

Nekem bejött.

Agatha Christie: Találkozás a halállal

A zsarnok mama kimúlását kiméletességi alapon kívánta minden kíméletlenül kifacsart családtag. 

Aztán egy szép napon a kedves mama beteljesítette a hozzá fűzött elvárásokat és távozott az élők sorából. Látszólag a természet tette a dolgát, de természetesen ez túl kézenfekvő lenne egy olyan embernél, akit tulajdonképpen mindenki utál. És mit ad isten, éppen ott topog kifogástalan öltözetében a kis tojásfejű belga. Az meg ugye a saját bevallása szerint is kétségtelen, hogy ő a világ legjobb detektívje, ebből kifolyólag egyértelmű, hogy a szürke agysejtjeinek a beizzítása világossá teszi számára a sötét titkokat takargató ügyet.