Sajnos nem bírtam ki és a sorozat vége előtt
elolvastam mégis.
Mintha Marquez egy Rejtő adaptációt írna a
légió helyett a magyar szabadságharc huntaszerű összezavart kószáló
szabadcsapatairól és az azok között felbukkanó groteszk alakokról, akik a
küldetéstudatuktól vagy a lelkiismeretüktől esetleg annak hiányától stb... vezérelve
ámokfutásszerűen haladnak át a történelmen, itt ott keresztezve , de idő előtt
nem észrevéve, egymás útját.
Azon túl, hogy a szokásos Fehérbélás nyelvi
csemege, még amolyan irreálisan tragikomikus, amitől erősen kacagtató, bár nem a vége az erőssége,
inkább az út a fontos.
Nekem bejött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése