(Téli mese, újragombolva)
Történetünk hőse egy
átlagos honpolgár, aki a korai időpont ellenére, a tudata teljes ébredésének
hiányát kihasználva, (ílymódon szem előtt tartva a közérdeket), nekiáll a
lefagyott járdát akadálymentessé tenni. Mondjuk szarhatna is rá, mint az utca
oly sok lakója , akik a meleg klotyón olvasgatják a tegnapi teszkós újságban az
akciós plazma hirdetéseket, vagy még egyet nyomnak a szundigombra a
telefonjukon.
De nem. Naív hősünk kint
áll a hidegben, éppen a helyzetfelismerésnyi szintig ható kávéhatással a
vérében. Na ekkor sétál arra A Kutyásnéni. Nem nagy, inkább olyan
talajmenti fajta. Nem a néni, ő kicsit magasabb.
A járda ugye jégben
úszik, rendíthetetlen hősünk kezében egy auróra hívónevű jégtörőlapáttal,
lelkében pedig az elhivatottsággal, hogy itt, az ő felségterületén aztán nem
lesz emberhalál.(később ezt úgy módosította, hogy jég általi, mert a
Kutyásnéni mindjárt felülírja ezt)
Szóval, hideg, félig
álomnehéz zsigerek, de rendületlen elhatározás a jegezet megszüntetésére. Ezt
mind idő, mind testierő kellő hiánya miatt picit! megtámogatja útszóró sóval,
ami köztudottan szerelmetes érintésével olvasztólag hat a jégre. Igen,
tudatában van annak környezetromboló hatásával és a maga alsóbb létezésének a
szintjén általában igyekszik is a környezettudatosságot szem előtt tartani, de
ott, akkor úgy döntött, hogy kevesebb felfordulást okoz egy marék só az ökoszisztémában,
mint 3-4 törött boka a sürgősségin.
Na ebbe a szépen
felépített filozófiába sétált be A Néni, a már említett ebével. Az ebről még
meg kell jegyezni, hogy kutyasága ellenére kissé elszabott, gucci utánzatú
kabátkában botladozott, aminek a hátsó lábához közelebbi kötőjét, a slendrián
szabás vagy tán a gazdi gondatlan öltöztetése miatt, úgy tíz centire vonszolta
maga után. Harmonikus hernyómozgását ez olyanképpen tette egyedivé, hogy kb.
kettő másodpercenként belebotlott a szalagba, és ettől kibillenve az
egyensúlyából, enyhe sasszét vett a lépte.
Naszóval, így érkezett
meg Néni és botladozó guccigilisztája a jégtörés helyszínére, éppen azon
pillanatban amikor a maréknyi só mintegy szárnyra kapva a hűvös hajnali légben elhagyta hősünk markát.
Néni , mint aki
éppen az illegális pakuratemetőt üzemeltető aljas faunagyilkoson ütött rajta ,
határozott szirénahangon felvisított a hajnali hidegben. – Mit képzel és
törvény, meg feljelent és azonnal adja fel magát a nemzeti hóhérságon meg efféle
vezényszavak. Továbbá kegyetlen állatkínzó, mert a kutyájának a talpát kimarja
a só.
Első gondolat az volt,
hogy fel kéne hívni a Néni figyelmét két levegővétel között, hogy esetleg ha
apró hótaposót is adna a kutyira…mondjuk kamu Manolo Blanhik.. de nem láttam
értelmét a szarkazmusnak, mert miközben a bősz gazda óvta az anyatermészetet,
eközben egy mellékszála látszott kibontakozni a történetnek.
Hősünk csak állt földbefagyottgyökerezett
lábbal, és figyelte ahogy a kutya, némi erőlködéssel, de azért csendben,
odaszarik a lába mellé.
Néni,
követve szidalmazottjának lemeredt tekintetét, rezignáltan konstatálta a
történteket és nemes egyszerűséggel otthagyta mind hősünket, mind az
ökotalajgazdálkodás szempontjából tápanyagban szegény kutyaszart.
Az egyéni sors mindig többet mutat meg egy korból, mint a köztörténelem. A személyesen megélt történések és azoknak az egyes emberre tett hatása, hozzá
való viszonyulása az, ami visszanézve megtölti valódi tartalommal , emberi
léptékkel azt, amit egy általános történelmi összefoglaló csak madártávlatból
tud észleltetni. A világbomlásokhoz társított ártó vagy magasztos eszmék és
elvek szépen hangzanak, csak ahhoz, hogy az összeálljon egy nagy
hangzatos felkiálltássá, addig sok halk sikolyt és elfolytott sírást kell, hogy
magába elnyeljen. Végig Kertész Imre és Polcz Alaine járt a fejemben , és ez a
motoszkáló gondolat akkor ért a csúcspontra, amikor(spoiler?) Erzsébet a
katona véres arcát törölgette. Egyébként a cím zseniális. Egyszerű, de
összetettségében tűpontos.
Modoros? Nem. Máraisan választékos.